2015. május 5. – Kedd
Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a
világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen
hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha
szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya
nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd
bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ
fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy
szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.”
Jn 14,27-31a
Elmélkedés:
Az utolsó vacsorán mondott beszédének folytatását olvassuk a mai
evangéliumban, amelyben Jézus az általa adott, hozott békéről, békességről
beszél. Isten békéje ez az ember számára, amely nyugalmat, békességet
teremt bennünk. A beszédnek ez a részlete abból indul ki, hogy Jézus
észreveszi az apostolok nyugtalanságát. Valószínűleg megértették, hogy
azért beszél nekik Mesterük ilyen hosszasan és azért mond ilyen dolgokat,
mert ez az utolsó alkalom, hogy velük van s tanítja őket. Nyugtalanság
tölti el őket Jézus sorsa és saját sorsuk iránt. Jézus kijelenti:
„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek” (Jn 14,27). Vegyük
észre, hogy ő nem egyszerűen kívánja a békét, vagy köszöntésének része,
hanem ő a békesség adományozója.
Hogyan kell azt értenünk, hogy Jézus a béke elhozója? Talán általános
fegyverletételt hirdet az ellenséges népek között? Talán megszünteti a
háborúkat a földön? Talán munkájának elismeréseként Nobel-békedíjat kap? A
forrongó világot, a háborúk áldozatait látva örülnénk ennek. Jézus
esetében azonban másra érdemes gondolnunk. Az ószövetségi időkben a
próféták úgy beszéltek az eljövendő messiási időkről, mint a béke
korszakáról. Ez az idő köszöntött be, jött el Jézus fellépésével. A Jézus
által adott lelki békesség a világ nyugtalanságában is a miénk. És ha
mindenki ebben a lelki békében él, akkor talán nem lesz kedve senkinek
háborúzni.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Olyan tökéletlen vagyok, Uram, hogy a főnehézségem legtöbbször már az:
hogyan és mivel kezdjem, hogy más legyek. Neked kell eljönnöd, Neked kell
megvilágítanod kezdésem indításait. Tudom, hogy a kezdés kezdete:
szeretettel teljesíteni a mindennapok legkisebb kötelességeit – olyan
szeretettel, hogy az mindent átragyogjon.
L. Christine