Valami készülődik…

2015.05.15 13:17

Forrás: allnewspipeline.com

Az elmúlt év során számos olyan esemény szemtanúi lehettünk, amelyek egy kiterjedt és rendkívül szervezett művelet, értsd, megrendezett esemény érkezése felé mutatnak, amiből a tömegmédia is alaposan kiveszi részét a közvélemény felkészítésével, hogy az esemény, vagyis az amerikai gazdaság összeomlásakor, a bűnbak is készen álljon.

2014 decemberében például megtudtuk, hogy az amerikai pénzügyminisztérium, aminek legfontosabb feladatai közé tartozik az államadósság és a bankrendszer felügyelete, 200.000 dollár értékben rendelt túlélőkészleteket a bankfelügyelet 3814 dolgozója számára. A példanélküli megrendelésre semmilyen hivatalos magyarázat nem érkezett.

A megrendelés célja nem világos. A ZeroHedge szerint a túlélőkészletekből minden amerikai nagybank kap majd, köztük a Wells Fargo, a JP Morgan Chase, a Citigroup és a Capital One bankokkal.

A készlet tartalma arra enged következtetni, hogy a pénzügyminisztérium egy olyan eseményre számít, amely során 24-48 órára megszakadhat a kapcsolat alkalmazottaival.

A tömegmédiában megjelenő hírekből azt látjuk, hogy egyre nagyobb hangsúly kap az olyan veszélyekre történő figyelmeztetés, amit az ISIS, magyarul Iszlám Állam terrorszervezet kiber-kalifátus névre keresztelt kiber-részlege jelenthet. A szervezet állítólag feltörte az amerikai hadsereg központi irányításának közösségi oldalait, bejutott a hadsereg több számítógépébe és közzétette bizonyos tisztek nevét és címét.

A médiában egyre nagyobb hangsúly kap az olyan veszélyekre történő figyelmeztetés, amit az ISIS, magyarul Iszlám Állam terrorszervezet kiber-kalifátus névre keresztelt kiber-részlege jelenthet

A médiában egyre nagyobb hangsúly kap az olyan veszélyekre történő figyelmeztetés, amit az ISIS, magyarul Iszlám Állam terrorszervezet kiber-kalifátus névre keresztelt kiber-részlege jelenthet

Az új mumusról a Guardian is írt néhány hete, tökéletes példájaként annak, hogy milyen üzenetet szeretne a propagandagépezet festeni a közvélemény számára.

„Az ISIS képes volt több elit hekkert is mozgósítani, akiket vonzanak az igazi kihívások. Bár lehet, hogy kicsi a kockázata annak, hogy a propaganda terjesztésén és a kiberlopásokon túl, fizikai támadásokat is indítsanak városok vagy az infrastruktúra ellen, de ettől még a veszély valós marad. Túlságosan kevés intézkedés történik a veszély elemzésére és az esetleges támadásokra való felkészülésre a kormányok, a közművek üzemeltetéséért felelős cégek, bankok és egyéb intézmények részéről.”

Az IT Governance és a Telegraph pedig Keith Alexander tábornokot, az NSA volt igazgatóját idézi, aki egy texasi magánrendezvényen elmondta, hogy

„a nyugat nincs felkészülve a kritikus fontosságú infrastruktúrák elleni kibertámadásokra, az „ítéletnapi” forgatókönyv pedig nem egyéb, mint egy csúcstechnológiákkal kivitelezett villámháború az olajfinomítók, villanyerőművek és hasonlók ellen, talán egy bénító támadással fűszerezve a bankok ellen.”

Egy szó, mint száz, egy olyan kibertámadásra készítenek elő bennünket, ami az egész bankrendszert érinteni fogja. Megfigyelhetjük, hogy szinte minden hír említi a bankokat is.

 

Steve Quayle pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a bankokat megbénító kibertámadást csak azok az országok lesznek képesek „túlélni”, akik komoly mennyiségű aranyat halmoztak fel. Ilyen például Oroszország vagy Kína, akik ezt követően előállhatnak egy új, aranyfedezetű valutával.

A nyugat attól a ponttól kezdve kénytelen lesz átadni a világgazdaság kormánykerekét az új hatalomnak.

Ez utóbbi figyelmeztetést számos hír támasztja alá, amelyekből megtudhattuk, hogy mind Oroszország mind pedig Kína soha nem látott tempóban vásárol aranyat. A Global Research pedig arról ír, hogy a JP Morgan a történelem legnagyobb ezüstkészletét halmozza fel éppen:

„Válság esetén a befektetők többnyire az aranyhoz és az ezüsthöz menekülnek. Jamie Dimon, a JP Morgan elnöke, a bank részvényeseinek címzett levelében nemrég azt mondta, hogy „lesz újabb válság”…

Vannak dolgok, amik soha nem változnak. Lesz újabb válság és ennek hatásait minden pénzpiac megérzi majd.

A következő válság kiváltója nem ugyanaz lesz, mint az előzőé, de a válság jönni fog.

A kiváltó esemény lehet geopolitikai (mint 1973-ban a közel-keleti válság), előfordulhat, hogy a Fed hirtelen megemeli a kamatrátákat (mint az 1980-82-es recesszióban), árupiaci árzuhanás történhet (mint az olaj a 80-as években), összeomolhat az ingatlanpiac (mint a 90-es évek elején), a válság indulhat Ázsiából (mint 97-ben), lufik durranhatnak szét (mint az Internet lufi 2000-ben vagy a jelzálog és ingatlanpiaci lufik 2008-ban) és sorolhatnánk.

Míg az elmúlt válságok gyökere esetenként eltért (órákig lehetne vitatkozni, hogy milyen mértékben voltak a kiváltó okok geopolitikai, gazdasági vagy pusztán pénzügyi jellegűek, de ezt most nem tesszük meg), a lényeg, hogy a pénzpiacokra nagyon komoly hatással voltak.

Egy másik érdekes, sokak szerint nyilván az összeesküvés(elmélet) kategóriába tartozó hír, hogy 2014 óta 40 bankár veszítette életét gyanús körülmények között. Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy vajon azért kellett meghalniuk, mert tudtak valamit, amivel nem értettek egyet? (link, link)

A hírek arra mutatnak tehát, hogy az érkező eseménynek köze lesz a bankokhoz, hiszen a média folyamatosan a pénzintézetekre és az ellenük várható hekkertámadásokra irányítja a reflektorfényt.

Függetlenül attól, hogy a bankrendszer összeomlását egy megrendezett támadás vagy egy másik dominó ledőlése hozza el, a hatás kemény lesz. Hogyan reagál majd a lakosság, ha nem tud hozzájutni a pénzéhez?

ETBcardfailure

Láthattunk egy pici ízelítőt abból, hogy mi történik, amikor az amerikai lakosság egy kis szegmense néhány órán keresztül nem tud hozzáférni a kormánytól kapott segélyhez, azaz nem tudtak EBT kártyájukkal (amire a segélyt vagy támogatást az állam utalja) vásárolni. Nem volt szép látvány.  Rövid idő alatt káosz alakult ki, a vásárlók lázadással fenyegettek és egyes boltokban fosztogatni kezdtek.

Képzeljük el ezt országos szinten. Vajon erről szól a júliusban induló Jade Helm nevű hadgyakorlat?

162_5-720x480

 

(idokjelei.hu)