Szükségem van a segítségetekre. Éppúgy, amint szükségem volt Apostolaimra és Tanítványaimra is, amikor a Földön jártam

2012.11.08 15:50

2012. november 8. csütörtök, 15:50

 

    Drága szeretett leányom, felszentelt szolgáim és a klérus tagjai most az egész világon gyülekeznek válaszként erre az Égi felhívásra. Én, az ő szeretett Jézusuk, különleges kegyelmeimmel vagyok jelen a szívükben. Felismerik ezt az Isteni hívást, mert a Szentlélek beborította őket azzal az ismerettel, hogy valóban Én vagyok az, Jézus Krisztus, az Emberfia, aki kommunikál velük. Ti – szeretett és nagyra becsült gyülekezetem -, ebben az időben Szentséges Szívemmel fonódtok össze. Én az út irányába vezetlek benneteket, hogy az elveszett lelkekkel, kiknek szükségük van Irgalmasságomra, közölhessétek az Igazságot. Ajándékom számotokra a következő: Én olyan módon érintem meg majd a szíveteket, mely által azonnal tudni fogjátok, hogy ez egy Isteni Sugallat. Nem tudjátok, hogy mennyire szeretlek benneteket? Hogy mennyire védve vagytok Isteni Üdvözítőtök Hatalma alatt, aki az üdvösség ígéretét tette a világnak? Második Eljövetelem közel van, és Én minden bűnöst meg szeretnék menteni, függetlenül attól, hogy mennyire megfeketedett a lelkük. Ne feledjétek, hogy elkötelezettségetek teszi majd lehetővé Számomra, hogy vezesselek benneteket, hogy azok a szegény lelkek megszabadulhassanak a gonosz szorításából.  Ne vonakodjatok attól, hogy válaszoljatok Hívásomra, de tudnotok kell azt, hogy óvatosaknak kell lennetek abban, ahogyan ezt teszitek. Nekem olyan módon kell felépítenem hadseregemet, hogy ők (a lelkek) személyesen összegyűlhessenek, az egyként való egyesülés érdekében, hogy bemutathassák imáikat Előttem. Nektek gyorsan kell cselekednetek, és azok a lelkek, – mihelyt a Keresztes Imahadjárat imáit imádkozzák – vonzódni fognak Hozzátok. Szükségem van a segítségetekre. Éppúgy, amint szükségem volt Apostolaimra és Tanítványaimra is, amikor a Földön jártam. Jöjjetek most. Ne féljetek. Ne hallgassatok azokra, akik kihívnak, kicsúfolnak benneteket vagy gyalázattal illetik Szent Szavamat. A ti időtök, hogy szolgáljatok Engem, elérkezett. Álljatok fel bátran, és kövessetek Engem. Én szeretettel és örömmel töltelek el majd a szívetekben benneteket. Hamarosan már nem lesz kétségetek afelől, hogy ezeket ki kéri tőletek. Köszönöm, hogy válaszoltatok a hívásomra. Megáldalak, és mindenkor vezetlek benneteket.

 

Jézusotok