Százszor rengett a föld az elmúlt két hétben

2013.10.15 07:14

Százszor rengett a föld az elmúlt két hétben

 
Rejtélyes földrengéssorozat tartja rettegésben egy romániai település lakosait. Az elmúlt két hétben itt több mint százszor mozgott a föld, a legerősebb rengés a Richter-skála szerinti 3-as fokozatú volt. Közben az ország keleti részét 5,5-es erősségű földrengés rázta meg, ezt Bukarestben is érezni lehetett.
 

A Székelyfölddel szomszédos Vrancea megye délkeleti térségét a hétvégén erős földrengés rázta meg. „Hihetetlen helyzet volt: a földrengések este fél nyolckor kezdődtek, és egészen másnapig folytatódtak” – mondta egy önkormányzati dolgozó. A Richter-skála szerinti 5,5-es erősségű földmozgást még Bukarestben is érezni lehetett, de a fővárosban nem keletkeztek károk.

Közben a délkeleti Izvoarele település lakosságát immár két hete tartja rettegésben rejtélyes földrengések sorozata. A földtani intézet műszerei itt több mint száz esetet rögzítettek.

„A lehető legalaposabban figyeljük a területet. A meglévő ellenőrzőpont mellé három másikat is felállítottunk. Gyakorlatilag körbevettük az epicentrum területét, és pontosan meg tudjuk határozni a földmozgás koordinátáit, amely nem jellemző Romániában. Próbálunk pontos válaszokat keresni a földrengéssorozat okaira” – közölte Adrian Grigore, a román földtani intézet munkatársa.

A hatóságok korábban arra gyanakodtak, hogy a helyi olajfúró telepek állnak a földmozgások hátterében, de ezt a lehetőséget később kizárták, mivel a fúrások nem hatolnak olyan mélyre, ahol a rengés epicentrumát azonosították, tíz kilométerrel a földfelszín alatt.