Számos országban már több oldalról törnek a sajtó szabadságára

2013.05.03 10:55

Számos országban - többek között Szíriában és Kínában - már több oldalról törnek a sajtó szabadságára - derül ki a Riporterek Határok Nélkül legfrissebb jelentéséből.


Több új név tűnt fel a sajtószabadság ellenségeinek listáján, amelyet a sajtószabadság napja alkalmából frissített a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet.

A pénteken Berlinben kiadott listán 39 szervezet, személy, mozgalom neve szerepel, ami kettővel kevesebb az egy évvel korábbinál, de nem jelent lényeges javulást. Számos országban már több oldalról törnek a sajtó szabadságára. Szíriában például Bassár el-Asszad elnök és rendszere mellett az egyik legerősebb lázadócsoport, az an-Nuszra Front is a sajtószabadság esküdt ellensége - áll az RFS jelentésében, amely szerint a több mint két éve tartó szíriai polgárháborúban legkevesebb 82 újságíró halt meg munka közben.

Az an-Nuszra Front mellett új szereplő az egyiptomi kormánypárt, a Muzulmán Testvériség, amelynek nyomására az állami média valamennyi vezetőjét menesztették és az iszlamista irányzat híveit nevezték ki a helyükre, a Mohamed Murszi elnök által nagy felháborodást keltő módon kinevezett új főügyész, Talaat Abdalla pedig azzal fenyegeti a rendszerkritikus újságírókat, hogy perbe fogja őket az államfő megsértése, vagy az iszlám vallás meggyalázása vádjával.

Az új szereplők között van Hszi Csin-ping, az új kínai elnök is, a komoly földgáz-, réz- és aranylelőhelyként számon tartott pakisztáni Beludzsisztán régió felszabadításáért harcoló fegyveres csoportok és a Maldív-szigeteken aktív szélsőséges iszlamista mozgalmak.

Lekerült viszont az RSF listájáról az ETA baszk szakadár fegyveres csoport, amely tavaly év végén bejelentette, hogy kész tárgyalni a spanyol és a francia kormánnyal a fegyverletételről és önnön feloszlatásáról. Nem számít már a sajtószabadság ellenségének Thein Szein mianmari elnök sem, akinek reformpolitikája eredményeként évtizedek óta először magánkézben lévő lapok is megjelenhetnek az ázsiai országban.

A lista legnagyobb része évek óta változatlan. A mexikói drogkartellek, az olasz maffiacsoportok, az afganisztáni tálibokat vezető Omar molla, vagy éppen Aljakszandr Lukasenka fehérorosz és Ilham Alijev azeri államfő szinte örökös tagnak számít az 1985-ben Franciaországban alapított RSF rendszeresen összeállított listáján.

Újdonság viszont a kiadvány formája, az újságíró jogvédő szervezet az idén nem tárgyilagos leírásokkal, összefoglalókkal mutatja be a sajtószabadság ellenségeinek tevékenységét, hanem egy-egy ironikus portréval vagy fiktív vádirattal.

MTI / hvg.hu