Ők Isten gyermekeit a kis szarv uralma alá fogják helyezni, aki fellengzős pompával fog Péter Székében ülni

2013.02.18 21:08

Drága szeretett leányom, ahogy erősödnek a változások földi Egyházamon belül, ezzel összhangban ugyanúgy fognak a hamis próféták hangjai is emelkedni, hogy támogassák a förtelmet Egyházamban. Miközben Én kinyilatkoztatom neked az Igazságot – a végidők igaz prófétájának -, melynek legtöbb része már ismertté vált, a hazugság is terjedni fog, hogy összezavarja mindazokat, akik követnek Engem.

Minden utasításnak, amelyet Én neked adok a világ számára, pontosan az ellentéte fog elhangzani a hamis próféta szájából. Megnyilatkozásuk vigasztaló szavak lesznek Követőim számára, akik úgy találják majd, hogy az Igazság elviselése túl félelmetes lenne számukra. Gonosz hazugságaikon keresztül, Isten gyermekeit a kis szarv uralma alá fogják helyezni, aki fellengzős pompával fog Péter Székében ülni.*

Amikor Én az Egyház nagy megoszlásáról beszéltem neked, nem mondtam el, hogy ez hogyan fog történni. Így most hallgass meg Engem. Éppúgy, amint a papok elutasították Szent Szavamat az Én időmben a Földön, Második Eljövetelem előtt a papok szintén el fognak utasítani Engem. Nemcsak a neked adott Szavamat fogják elutasítani, de még a változásokat is el fogják fogadni, melyeket rájuk kényszerítenek. Amint elfogadják az istenkáromlásokat és a számukra bemutatott új szabályokat, a felszenteltségük ajándékai hatástalanná lesznek téve.

Hűséges Követőim szintén meg fognak oszlani a földi Egyházam iránti hűségüket illetően. Mindaz, amit tennetek kell, hogy kövessétek tanításaimat, amelyek Atyám Könyvében a számotokra adattak. Nincs szükség arra, hogy bárhova is fussatok, mivel Én jelen vagyok köztetek.

Ti ismeritek az Igazságot. Keresztényekként ezzel tápláltak benneteket. Ezért tehát amikor azt látjátok, hogy Isten Tízparancsolatát és Tanításaimat átírják, és Szentségeimet megváltoztatják, akkor nektek hátat kell fordítanotok. Ne engedjétek, hogy a hazugságok félelmet keltsenek bennetek, inkább azokat féltsétek, akik elfogadják ezeket az új határozatokat és törvényeket – melyekről azt feltételezik, hogy Tőlem valók -, és azokat, akik nem értik meg az Igazságot.

Jézusotok