Nagy büntetését, melynek nagysága mostanáig még sohasem volt tapasztalható a világban, csökkenteni lehet

2012.10.29 15:30

 

2012. október 29. 15:30

Drága szeretett leányom, amint azt már mondtam neked, a változás folyamata megkezdődött, mivel Atyám keze most büntetésként sújt le, nemcsak az Egyesült Államokban, hanem más országokban is. Mindezek az ökológiai megrázkódtatások folytatódni fognak mindenhol, egészen addig, ameddig az emberiség megtisztult. Nektek imádkoznotok kell, hogy azok a lelkek, akik Istent elutasítják, megmenekülhessenek a Pokol tűzétől mások nagylelkűsége, imái által. Ezek a jelek azért vannak, hogy megmutassák az emberiségnek, hogy az idők valóban megváltoztak. Semmi sem fog és nem is tud ugyanaz maradni, egészen addig, ameddig a Föld megtisztul, hogy lehetővé tegye Második Eljövetelem megtörténését. Ebben a pillanatban, amikor a bűn tönkreteszi a Földet, az nem méltó a Messiás fogadására. Ezek a jelek, a végidők jelei követőim, és nektek fel kell készítenetek a lelketeket. Hamarosan lesznek néhányan, beleértve a kőszívű ateistákat is, akik az Atya Kezét szándékosan figyelmen kívül fogják hagyni. Azonban nagy büntetését, melynek nagysága mostanáig még sohasem volt tapasztalható a világban, csökkenteni és enyhíteni lehet imáitok által. Mégis, addig fog folytatódni, ameddig az emberiség el nem fogadja az Igazságot.

Az Úr napja, a Második Eljövetel napja egyre közeledik, bár előbb még sok eseménynek kell megtörténnie. Ez egy nehéz időszak lesz, Isten minden gyermekének, beleértve az erős hitűeket is. Mégis sokan, akik szeretettel és hűséggel vannak Irántam, Jézusuk iránt, békességben lesznek, mert tudják, hogy eljövök, hogy elvigyem őket az Új Paradicsomomba. Nektek keresnetek kell ezen Új Királyság jólétét, és vágyódnotok kell erre a nagy Ajándékra. Legyetek erősek és bízzatok Bennem. Nektek meg kell értenetek, hogy Atyámnak meg kell büntetnie azokat, akik szörnyű tetteket terveznek. Ő megígérte, hogy véget vet tevékenységeiknek és elsöpri őket. A jelek a Föld minden sarkán láthatóak lesznek, annak biztosítására, hogy az emberiségnek ne legyen kétsége afelől, hogy kinek a hatalma erőteljes. Csak Isten parancsainak van ilyen hatalma. Minden más hatalom rövid életű lesz. Isten hatalma mindenható, és senki sem fogja soha legyőzni a minden látható és láthatatlan dolog Teremtőjét.

 

Jézusotok