Megölték az Iszlám Állam 18 emberét

2014.09.20 12:12

Az elmúlt napokban több tízezer kurd menekült el Szíriából az Iszlám Állam fegyveresei elől Törökországba, írja az MTI.

A török hatóságok pénteken megnyitották a határ egy részét a kurd menekültek előtt, akik attól tartottak, hogy az iszlamisták lerohanják az Ain-al-Arab (kurd nyelven Kobanikurd) határvárost.

Körülbelül 45 ezer szíriai kurd lépte át a határt a nyolc átkelőn, amelyet az Akcakale és Mursitpinar települések közötti 30 kilométeres szakaszon a török hatóságok kialakítottak.

A kurdok attól tartanak, hogy az Iszlám Állam fegyvereseinek gyors előrenyomulása Szíria északi részén elérheti a stratégiai helyen, a török határnál fekvő, Kobanit. Ha ez bekövetkezik, félő, hogy az iszlamisták lemészárolják az ott élőket.

 

Szombatra virradóra a szíriai kurdok megölték az Iszlám Állam tizennyolc fegyveresét a Kobanit övező falvaknál dúló harcokban, közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH). (index.hu)