Készpénznélküli társadalom lépésről lépésre

2013.02.07 11:50

(Joseph Candel) Az új technológiák támogatói nem mulasztják el kiemelni az egymás után megjelenő személyazonosító módszerek előnyeit. Valóban, a legtöbb ilyen fejlesztés növeli a kényelmet, a biztonságot, költséghatékony és gyors. Ezzel nem is lenne semmi baj, csakhogy miután az előnyök segítségével egyre elterjedtebbé válnak, a korábbi azonosítási módszerek kiszorulnak a piacról, míg végül már nem választható opcióként állnak rendelkezésre, hanem az egyetlen és kötelező azonosítási, illetve idővel fizetési módszerként lesznek jelen. Ennek a folyamatnak a végén pedig tudjuk mi vár a világra. (Jelenések 13:16-18)

Az alábbi cikkben egy már létező technológia fejlettebb, kevésbé becsapható változatáról olvashatunk.

Forrás: mg.co.za

A most indult program keretein belül a Dél-Dakota Bányaipari és Technológiai Egyetem lesz az első olyan intézmény, ahol az új, becsaphatatlan biometrikus kriptológiát, rövidebb nevén biokriptológiát, bevezetik a személyazonosításra. Az eljárás lényege, hogy a leolvasó nem csupán az ujjlenyomatot ellenőrzi, hanem mélyen a bőr rétegeibe behatolva, több ilyen réteg leolvasása mellett, a vérben található hemoglobint is azonosítja.

A szabadalmazott technológia minden ujjleolvasást fix érték nélküli számmá alakít, amely minden egyes leolvasás alkalmával megváltozik.

Az adatok titkosítása a legmagasabb szintű biztonságot nyújtja, mivel a számokat nem lehet felhasználható módon másolni, se boltok, se a bűnüldözési szervek, vagy akár hekkerek, de még a fejlesztő Nexus Smart Pay által sem.

A Nexus Smart Pay programot 50 diák és négy tanár részvételével, az iskola két helyszínén tesztelik.

A folyamat során a fogyasztó pénzt helyez el egy számlán, amihez hozzárendelik biometrikus adatait. Az iskola diákjai és tanárai ezután az ujjukkal fizetnek. A tranzakcióhoz nincs szükség se pénzre, se hitelre, se bank vagy személyazonosító kártyára, de még pin kód megadására sem.

 

A biometrikus kriptológia rádióhullámok segítségével a bőr több rétegét is leolvassa. A technológiát más területeken, például fizikai és logikai hozzáféréshez is lehet majd alkalmazni.

Szuperbiztonság

A módszer megakadályozza a személyazonosság lopást, mivel nincs szükség arra, hogy az ember okmányokat hordjon magánál, a rendszer pedig rendkívül biztonságos, zárt és különleges titkosítással ellátott környezetben működik.

„A Bányaipari Egyetemen célja a technológiai haladás támogatása az emberi életminőség javítása érdekében, így büszkék vagyunk arra, hogy nemcsak az első egyetem, de az első szervezet vagyunk a világon, amelyik ilyen tesztprogramban részt vesz,” mondta Duane Hrncir, az egyetem elnöke.

„Izgalommal tölt el bennünket, hogy ennek a technológiának az úttörői lehetünk. A Nexus USA Hanscan céggel való együttműködés természetes folyamat számunkra.”

A Nexus USA a spanyol központú Hanscan Identity Management leányvállalata, amelynek az olajmágnás Klaas Zwart a tulajdonosa.

„A Nexusnak egy olyan teszthelyszínre volt szüksége, amelyik elég fejlett technológiailag az eszközök és a rendszer kezelésére, olyan diákokkal, akik műszaki beállítottságúak és így a használat nem okoz számukra nehézséget,” mondta Al Maas, a Nexus USA elnöke.

„Reméljük, hogy kielégítő visszajelzést kapunk tőlük, hogy tovább fejleszthessük a terméket és megtaláljuk a népszerűsítéshez szükséges megfelelő marketing módszereket. Ez egy innovatív egyetem. Már csak meg kell mutatnunk a világnak a terméket.”

„A módszer rendkívül kényelmes, azonkívül biztonságos, tehát szerintem nagyon gyorsan el fog terjedni. Lépést tartunk a technológia korával. Láthatjuk, hogyan lett a faxból email, és hogyan vándorolt az email a számítógépből a mobiltelefonba.”

„Három év alatt az egyszerű telefonálástól odáig jutottunk, hogy életünk minden részét telefonon intézzük,” mondta Maas