Isten az Atya: El fogok törölni minden olyan nemzetet, amely az Arcomba köpött

2013.02.01 13:16

 

2013. február 1. 13:16

Drága leányom, mennyire megszakad a Szívem ebben az időben, mivel az ember, bűnei gonoszságán keresztül, a Türelmemet végső próbára tette. Sebem és fájdalmam összevegyül Haragommal, mivel nem engedhetem meg, hogy folytatódjék az a fertőzés, amely ily mértékben érte az emberiséget.

Igazságosságom Keze azokra fog most lesújtani, akik közönséges módon szembeszállnak Törvényeimmel. Az a gyűlölet, amely az emberben van felebarátai iránt, nyilvánvaló az egész Földön, és ennek számos formája van. A halandó ember számára az üzenetem a következő: „Hagyjátok most abba gonosz cselekedeteiteket, különben büntetésem el fog törölni mindent, amit tesztek, és nektek örök fájdalomban lesz részetek!”

Nincs jogotok az élet kioltásához, mert Én vagyok az Élet Teremtője. Egyedül csak Én adok életet. Ez nem jön más forrásból. Egyedül csak Én vehetem azt el. Ha beavatkoztok isteni Tervembe, le lesztek állítva. Ezt a Tervet lekicsinyeltétek, ti, akik olyan teremtmények vagytok, akiknek Én oly sokat adtam. Ezt a Tervet megtámadták és széttépték, mintha csekély jelentősége lenne.

Háborúitok fokozódni fognak, mert halált hozok majd a gonosz vezetőitekre. Meg foglak találni benneteket, megfoglak és a mélységbe doblak majd titeket, ahol a fenevad lesz a ti örök társatok. Fájdalmatokban ki fogjátok sírni a szemeteket azon kegyetlenségeitek miatt, melyeket gyermekeim ellen követtetek el.  

Azon ártatlanok ellen elkövetett bűneitek miatt, akiknek tönkretettétek az életét, Büntetésem lesújt majd rátok. Egyetlen nemzet sem kerüli el ezt a büntetést, és Büntetésem mértéke a bűn aljasságával lesz azonos, ahová lealacsonyítottátok magatokat.

Talán azt gondoljátok, hogy büntetésem kíméletlen, de e nélkül ti elpusztítanátok egymást. Ha nem avatkoznék be, akkor a világ megszűnne létezni, mert azt ketté törnétek a gonosz technológiáitokkal, melyeket létrehoztatok.

Nem fogom megengedni, hogy ezt tegyétek. Az Én Hatalmam Mindenható, és ti most tanúi lesztek Büntetéseimnek, amint azok az emberiséget elérik.

Térjetek meg! Imádkozzatok bűntársaitokért, különösen azokért, akiket már megfertőzött a gonosz sötétsége. El fogok törölni minden olyan nemzetet, amely az Arcomba köpött, és elveszítették (önmaguk feletti) uralmukat. Azok, akik másokat üldöznek, azt a fájdalmat fogják elviselni, amelyet másoknak okoztak.

Atyátok, a Legmagasságosabb Isten