Hiteles-e máma a „hivatalos katolikus média”?

2015.07.13 07:15

Hiteles-e máma a „hivatalos katolikus média”?

 

Vagy másképpen fogalmazva, csak mi, akik foglalkozunk az idők jeleivel, eseményeivel, lehetséges  következményeivel, beleértve a minket megteremtő, létben-tartó Mindenható Isten különböző formában irányunkban megnyilvánuló figyelmeztetéseit, tanításait, törvényeit a „kezdetektől” : Ádám és Éva, Ábrahám, Izsák, Jákob, Mózes, próféták – erről szól az Ó-szövetség minden sora – amely a megígért Messiás eljövetelében, megtestesülésében elérte csúcspontját, függetlenül attól, hogy kik ismerték- és fogadták el „akkor”.  Két erőteljes, ellentétes irányzat, megnyilatkozás, állásfoglalás jellemezte és jellemzi az emberi történelem állapotát, két Úrnak szolgálni nem lehet! Egyfelől az Isten terveinek, gondolatainak megvalósulásai, beteljesülésének folyamata csak emberi ésszel, okoskodással fölfoghatatlan – ezen a téren a „zsenik, lángelmék” is „balgáknak bizonyulnak”. Heródes, Kajafás, Poncius Pilátus, farizeusok, szaduceusok, mind elbuktak az események beteljesülésének idejében, és sajnos magukkal rántottak sok jóhiszemű tájékozatlan embert, és ez érvényes máma is!

Mi le tudjuk vonni a tanulságot, az ő tévedésükből? Ha igen, akkor már  nem tartozunk azon vakok közé, akiket vakok vezetnek – szemük van de nem látnak - süketek közé, akik nem képesek felismerni Mesterük, Pásztoruk égi hívását a magán-kinyilatkoztatásokkal. Valóban lelepleződött a MDM üzenetek – Az Igazság könyve – „szerzője” - Mary Carberi  egy szélhámos, csaló, vagy csak „eszköz”? Az Úr Jézus, a Mennyei Atya és a Szűzanya „megbízásából tette” – mint a végső idők Isteni Tervének megígért részeként - és ez esetben Ők az üzenetek igazi és hiteles szerzői?  (mellékesen, Medjugorje a Sátán eszköze? a Ruini bizottság megállapítása alapján úgy tűnik.) A Keresztény Élet szerint igen, hivatkoznak Ménesi Krisztina írására. Sőt, ha vissza térünk a témában korábban megjelent állásfoglalások, megnyilatkozások szerzőire egy lényeges dolgot ne feledjünk el: előítéletekkel terhelt személyek megnyilatkozásait komoly fenntartásokkal illik kezelni, függetlenül attól, hogy kik és milyen magas képzettséggel, méltósággal rendelkeznek.

Olyan papok, püspökök, bíborosok, teológusok magán-kinyilatkoztatásokkal kapcsolatos véleményét, megnyilatkozását, álláspontját nem szabad „hivatalos egyházi álláspontként” elfogadni akik a Kék könyv üzeneteit semmibe vették! Nem olvasták, kezükbe sem vették, vagy ha igen, akkor ellene fordultak, mert felületesen olvasták, kezelték, anélkül, hogy e benne foglaltakat megpróbálták volna életté, tetté váltani.

Nem vagyunk tévedésben, tévúton, ezt jól meg kell jegyezni, sem eretnekek azért mert alapvető évezredes katolikus igazságokat, hitet támadó megnyilatkozásokat nem vagyunk hajlandóak befogadni. Mintegy megerősítésként ajánlom  az alábbi linken található nagyon jól kielemzett témának átolvasását, megemésztését a szó legnemesebb lelki értelmében, annál is inkább mivel szerzője, hozzám hasonlóan  vállalja kilétét is: www.jozan-katolikus.hu/?p=1459 , címe: Bergoglio versus Katolikus Egyház.

Visszatérve a címben foglalt kérdésre, én már egy ideje nem rendelek sem a mi Erdélyi Vasárnapunkból, a Keresztény Szóból se a Keresztény Életből, mert a cenzúrájuk, szűrőjük nem engedi át a másfajta megnyilatkozást, amely a kemény valóságra hivatott volna felkészíteni a mai kornak elsősorban katolikus emberét, hogy kovász szerepét be tudja tölteni a mai elvilágiasodott emberiség megmentése érdekében. Konkrétan, felkészülni az Úr Jézus második, vagyis dicsőséges eljövetelére, (az azt megelőző eseményekre, megpróbáltatásokra), amelytől már csak jó pár év választ el! Szerintem a legnívósabb katolikus folyóiratunk a Krisztus Világossága volt, az utódjaként új köntösben megjelenő Krisztus Világa más ízű.

A föntebb ajánlott írás átelmélkedése után ki-ki döntse el, melyik úton halad tovább, de vegye figyelembe a szőkefalvi ötödik titok lényegi mondanivalóját is, függetlenül attól, hogy elhangzása óta egyetlen egyházi személy – pap – szájából sem hangzott el még csak említése sem, nemhogy kifejtése. Saját kiegészítésemmel leközlöm:

„Eljön az idő, amikor az Egyház mérlegre kerül! (vagyis a Hamis Próféta és az Antikrisztus föllépésének idejében) Eljön az idő, amikor a papok tévelyegni fognak! Megölelik azt az utat, amelyik vesztükbe vezet! (magukévá teszik a szabadkőműves eszméket, és így válnak egyházi szabadkőművesekké, modernkori Júdásokká!) Amikor úgy látszik, hogy minden összeomlik, akkor fog győzni az Egyház, mert jönni fog egy Péter nevű pápa, aki a győzelem útjára vezeti az Egyházat”!

(Forrás: Szőkefalvi engesztelő imádságok, Kiadó: Stella Maris Alapítvány, 2011. november. Lektorálta: György István, plébános. Vagyis maga a jelenési hely hivatalos egyházi elöljárója! Tehát „kamu” kizárva.)

Testvéri szeretettel Zakariás Imre. Áve Mária!