Ha Észak-Korea támad, Amerika megdöntené a kommunista rezsimet

2013.04.05 10:42

Az Egyesült Államok megdöntené az észak-koreai kommunista rezsimet, ha Phenjan nukleáris csapásra, vagy totális háborúra szánná el magát Dél-Koreával és az ország területén állomásozó 28 500 amerikai katonával szemben - közölte csütörtökön amerikai nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozva internetes kiadásában a The Washington Times konzervatív napilap.


Az Obama-kormány Kim Dzsong Un észak-koreai vezető fenyegetőzései ellenére nyilvánosan soha nem hozta szóba, hogy a megtorlás ennyire messzire menő lehet. A lapnak nyilatkozó nemzetbiztonsági források szerint ugyanakkor mind a Pentagonban, mind az amerikai csendes-óceáni parancsnokságon közkeletű az a feltételezés, hogy egy teljes erőbevetéssel megindított észak-koreai támadás esetén olyan, masszív megtorlással számoló amerikai készenléti tervet valósítanának meg, amelynek része a sztálinista rendszer leváltása is.
   
"A támadás egyet jelent a rendszerváltással"

"Egy vezető tábornok azt mondta nekem, hogy egy északi támadás egyet jelent a rendszerváltással" - nyilatkozott a lapnak név nélkül a kongresszus egy magas beosztású, védelmi ügyekre szakosodott munkatársa. Hozzátette, hogy ugyanezt mondták neki, amikor felkereste a Hawaii-on működő csendes-óceáni parancsnokságot.
   
 

Észak-korea rakétái


A lap értesülései szerint a dél-koreai kormány nem engedi, hogy az Egyesült Államok olyan "preventív rendszerváltást" hajtson végre északon, mint amilyet a Bush-kormányzat valósított meg 2003-ban Irakban. Ugyanakkor egy Észak-Korea által végrehajtandó általános támadás minden bizonnyal megváltoztatná Szöul álláspontját.
   
A The Washington Times emlékeztetett arra, hogy a Bush-adminisztráció nyíltabban nyilatkozott az Észak-Koreával szembeni megtorlási terveiről. Dick Cheney akkori alelnök kijelentette, hogy egy Dél-Korea elleni invázió vagy a nukleáris fegyverek bevetése a Kim-dinasztia végét jelentené.
   
Frissítették a haditerveket

A lap forrásai szerint Barack Obama kormányzása alatt felfrissítették a világ különböző régióira, így a Koreai-félszigetre vonatkozó amerikai haditerveket. Az Észak-Koreával kapcsolatos forgatókönyvek a kommunista rendszer támadása esetén egyebek közt számolnak a rezsim "önberobbanásával" és egy szövetséges, amerikai-dél-koreai elleninvázióval is. A tervek értelmében Dél-Korea kormányának és hadseregének meghatározó szerepe lesz a háborút követő stabilizálási műveletekben, Észak átalakításában és a két Korea egyesítésében.
   
 

Kim Dzsong Un uralma véget érhet egy támadás megindítása esetén


Thomas McInerney nyugalmazott repülőtábornok, aki a 80-as években részt vett a Koreai-félszigettel kapcsolatos amerikai haditervek kidolgozásában, a lapnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy az észak-koreai légierő és légvédelem leküzdéséhez mintegy 50 órára lesz szükség, ami után lehetővé válik, hogy a rezsim szárazföldi erőit kevesebb mint 60 nap alatt felmorzsolják.
   
McInerney szerint Kínának már csak gazdasági szempontból sem érdeke, hogy megengedje Kim számára Dél-Korea és az amerikai erők megtámadását. A nyugalmazott tábornok úgy vélekedett, hogy Peking nem fog háborúba lépni Észak-Korea védelmében.

Rakétát indítanának

Ahogy tegnap beszámoltunk róla, Észak-Korea feltehetően azt tervezi, hogy "a következő napokban vagy hetekben" rakétát indít - írta csütörtökön egy névtelenül nyilatkozó amerikai hivatalos személyre hivatkozva a CNN hírportálja. Az amerikai illetékes közölte: az elmúlt napokban "elfogott" észak-koreai információk szerint Phenjan esetleg egy mobil ballisztikus rakéta indítását tervezi.

Egyelőre nem világos, hogy a rakétaindítást kísérleti vagy  csapásmérési céllal kívánná végrehajtani az észak-koreai vezetés - olvasható a CNN hírportálján.

Atomfegyver Amerika ellen

Csütörtökön az atomfegyver bevetését is kilátásba helyezte Észak-Korea az Egyesült Államok ellen. A legújabb fenyegetések nyomán az amerikai nemzetbiztonsági tanács Phenjant a háborús retorika beszüntetésére szólította fel. Észak-Korea még szerdán este értesítette hivatalosan a Fehér Házat és a Pentagont: engedélyt adott hadseregének az Egyesült Államok elleni támadásra atomfegyver bevetésével. A KCNA észak-koreai hírügynökség által nyilvánosságra hozott közlemény arra utalt, hogy a hadsereg atomfegyverek alkalmazásával történő csapást hajthat végre.



A brit SkyNews értesülései szerint a hadsereg közleménye azt is tartalmazta, hogy a hadsereg megtette az előkészületeket, hogy „kíméletlen” támadást indítson az Egyesült Államok ellen, beleértve a lehetséges atomtámadást is. „A robbanás pillanata gyorsan közeleg” – idézték a közleményt, melyet az észak-koreai néphadsereg vezérkarának szóvivője adott ki. A kommuniké kitért arra is, hogy a háború akár „ma, vagy holnap” is kitörhet.

 

Moszkva: Phenjan semmibe veszi az ENSZ határozatait

Az orosz külügyminisztérium szerint Észak-Korea viselkedése jelentősen csökkenti annak esélyét, hogy újrakezdjék a félsziget nukleáris leszereléséről szóló hatoldalú tárgyalásokat. Alekszandr Lukasevics orosz külügyi szóvivő csütörtökön közölte: elfogadhatatlan, hogy Észak-Korea semmibe veszi az ENSZ határozatait.

Az észak-koreai vezetés döntése, hogy folytatja a nukleáris fegyverkezést, "jelentősen megnehezíti, sőt gyakorlatilag teljesen be is fagyaszthatja" a hatoldalú tárgyalások folytatását - mondta a szóvivő. Hozzátette: "teljességgel elfogadhatatlan" Phenjan azon igyekezete, hogy megsértse az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait.

A Koreai-félsziget atommentesítéséről 2003-ban kezdett hatoldalú tárgyalásokat a két Korea, az Egyesült Államok, Japán, Kína és Oroszország. Az egyeztetések többször is megszakadtak, legutóbb Phenjan vonult ki a tárgyalásokról 2009 áprilisában.

Észak-Korea március 9-én határozottan elítélte és elutasította az ENSZ BT határozatát, amely újabb szankciókkal sújtotta februári föld alatti atomkísérlete miatt. Az utóbbi napokban a phenjani vezetés bejelentette, hogy újjáépíti és újraindítja minden atomlétesítményét, blokád alá vonta a keszongi különleges gazdasági övezetet és atomfegyver bevetésével fenyegette meg az Egyesült Államokat.



atv.hu / MTI