G8: a szíriai konfliktus és az adócsalás volt a téma

2013.06.19 13:12

Az adóelkerülés elleni küzdelem globálissá tételét és a szíriai konfliktus politikai megoldását sürgeti a nyolc vezető ipari hatalom (G8) Észak-Írországban rendezett kétnapos csúcstalálkozójának kedd este ismertetett közös közleménye, amelyben azonban nem esik szó Bassár el-Aszad szíriai államfő távozásáról.

A vendéglátó David Cameron brit miniszterelnök az értekezlet végén tartott sajtótájékoztatóján mindazonáltal úgy fogalmazott: nem tudja elképzelni Szíria jövőjét úgy, hogy Aszad hatalmon marad.

Az Enniskillen kisváros közelében, Lough Erne üdülőkomplexumában tartott másfél napos csúcsértekezlet részvevői a 24 oldalas záró kommünikében "egységes, befogadó és demokratikus" Szíria létrejötte mellett tettek hitet, és "a lehető legrövidebb időn belül" békekonferencia összehívását sürgették Genfben.

A Nyolcak az ENSZ segélyfelhívásában szereplő 5,2 milliárd dolláros adománycélt a maguk részéről 1,5 milliárd dolláros segélyígérettel toldották meg, és más országokat, szervezeteket is anyagi segítségnyújtásra szólítottak fel.

A G8-kommünikében nincs említés arról, hogy a genfi Szíria-konferenciát mikor kell összehívni, jóllehet a Lough Erne-i csúcs előtt és alatt júliusi időpontra lehetett utalásokat hallani. Ez azonban egybehangzó kommentárok szerint tolódhat, főleg azért, mert Oroszországgal még egyezségre kell jutni a konferencia pontos mandátumáról.

A keddi zárónyilatkozatban mindazonáltal szerepel, hogy a békekonferencia célja a tavaly nyári Genfi Nyilatkozat maradéktalan végrehajtása. Ennek első lépéseként kölcsönös megállapodás alapján egyezségre kell jutni egy átmeneti, de teljes végrehajtói jogkörrel felruházott kormányzó testület létrehozásáról - áll a keddi G8-közleményben.

David Cameron záró sajtóértekezletén mindehhez hozzátette, hogy "Irak tanulságait levonva" el kell kerülni a hatalmi vákuum kialakulását Szíriában, és ennek érdekében az átmenet idején fenn kell tartani a kulcsfontosságú szíriai állami intézmények működőképességét.

A brit kormányfő külön hangsúlyozta: ezt a kitételt elsősorban azoknak a szíriaiaknak "kell meghallaniuk", akik eddig lojálisak voltak ugyan Aszadhoz, de már maguk is tudják, hogy az államfőnek távoznia kell, és stabilitást akarnak Szíriában.

A zárónyilatkozatban ugyanerről a kérdésről az áll, hogy Szíriában az átmenet idején is fenn kell tartani vagy helyre kell állítani a közszolgálati jellegű intézményeket, és ebbe beleértendők a fegyveres erők és a biztonsági szolgálatok is. Minden kormányzati intézménynek és állami hivatalnak azonban az emberi jogi normákkal összeegyeztethető módon kell működnie, az átmeneti kormányzat ellenőrzése alatt - hangsúlyozza a kommüniké.

Az első szakértői értékelések szerint Szíria ügyében kompromisszumos megfogalmazások kerültek bele a G8-értekezlet zárónyilatkozatába, tekintettel az orosz "érzékenységekre".

A vendéglátó Nagy-Britannia név nélkül nyilatkozó kormánytisztviselői már a nyilatkozat kiadása előtt jelezték a brit médiának, hogy Oroszország megnyerése érdekében a záróközlemény a szíriai konfliktus azon elemeire összpontosít, amelyekben könnyebbnek tűnik a megállapodás Moszkvával. Ennek megfelelően előre lehetett tudni, hogy a kommünikében nem lesz említés Aszad elnök távozásáról.

David Cameron brit miniszterelnök azonban az értekezletet záró sajtótájékoztatóján kijelentette: "elképzelhetetlennek" tartja, hogy Bassár el-Aszadnak bármilyen szerepe lehessen a jövőbeni szíriai kormányban, mivel a szíriai elnöknek "vér tapad a kezéhez, és vegyi fegyvereket vetett be".

Vlagyimir Putyin orosz elnök a G8-értekezlet végén tartott sajtótájékoztatóján megismételte a találkozó során korábban is többször hangoztatott véleményét, miszerint nem szabad fegyvereket szállítani a szíriai felkelő erőknek, mivel e fegyverek terroristák kezére kerülhetnek. Hozzátette: Oroszország nem zárja ki újabb fegyverszállítási megállapodások megkötését az Aszad-kormánnyal.

Kérdésre válaszolva Putyin kijelentette azt is: nem érezte úgy, hogy Szíriával kapcsolatos álláspontja miatt elszigeteltté vált volna a G8-csúcsértekezleten.

Az értekezlet zárása előtt elhangzottak olyan nem hivatalos nyilatkozatok a nyugati küldöttségek részéről, hogy ha Oroszország nem hajlandó elfogadni a kommüniké Szíriával kapcsolatos megállapításait, akkor a csoport hét nyugati tagja "G7-ként" is kész kiadni a záróközleményt.

A G8-értekezlet kedden kiadott másik fő nyilatkozata az adóelkerülés "átkának" felszámolását sürgeti az adóhatóságok globális szintű együttműködésével.

Az értekezlet helyszínéről Lough Erne-i Deklarációnak elnevezett nyilatkozat szerint az adóelkerülés elleni harc jegyében az adóhivataloknak világszerte be kell kapcsolódniuk egy automatikus információcsere-mechanizmusba. Emellett módosítani kell az olyan nemzetállami szintű szabályozásokat is, amelyek lehetővé teszik a vállalatoknak, hogy profitjukat az adófizetés elkerülése végett "ide-oda mozgassák a határokon keresztül".

A deklaráció szerint a multinacionális vállalatoknak tételesen tudatniuk kell az adóhatóságokkal, hogy hol mennyi adót fizetnek, pontosan ismerniük kell saját tulajdonosi szerkezetüket, és ezt az információt könnyen hozzáférhetővé kell tenniük az adóbehajtásra szakosodott szervezeteknek és a bűnüldöző hatóságoknak.

A Nyolcak deklarációja szerint emellett a világ kormányainak könnyedén megérthető és felhasználható formában információkat kell közzétenniük az egyes törvényekről, az állami költségvetésről, a kiadási tételekről, a nemzeti statisztikákról, a választásokról és az állami szerződésekről, annak érdekében, hogy az állampolgárok ennek alapján elszámoltathassák kormányaikat. (atv.hu)