Ferenc csókolgatja a fiatal bűnözők lábát

2013.03.31 20:29

[ahelyett, hogy a lateráni bazilikában ünnepelné a nagycsütörtöki szentmisét]
(forrás: www.kath.net – március 28.)

 

Ferenc első nagycsütörtöki miséjét a fiatalkorúak börtönében ünnepelte. Ahelyett, hogy a Lateráni Szent János főszékesegyházban, az Üdvözítő templomába, a római pápák tulajdonképpeni püspöki templomába ment volna, nagycsütörtök délután a „Casal del Marmo” börtönbe ment. Ott tartotta meg 49 fiatal fogollyal – 38 férfival és 11 nővel – a Jézus utolsó vacsorájára való megemlékezést.

A mise közben megmosta és megcsókolta 12 különböző nemzetiségű és különböző vallású fiatal rab lábát, akik között két lány is volt, egy katolikus olasz és egy mohamedán boszniai. E gesztus emlékeztet arra, amikor Jézus az Utolsó Vacsorán megmosta tanítványainak a lábát. A szentmise alatt Ferenc átölelte a 12 rabot a békecsókkal. Az áldoztatásukat személyesen végezte el [vajon mind a 12-nek, köztük a máshitűeknek is, és vajon a katolikusokat előtte meggyóntatták? – erről nem szól a tudósítás].

Rövid beszédében Ferenc többek között ezt mondta:
E gesztus mögött az a megbízatás áll, hogy kölcsönösen segítsünk egymásnak. „Jézus ezt tanította nekünk, és én most ezt teszem mint kötelességemet, és szívből teszem.” [Erdő Péter a magyar rádióban Ferenc megválasztása után magyarázta a tetteit; ekkor mondta, hogy Ferenc kizárólag a pápai teendőkre koncentrál, csak a legszükségesebbet teszi, amit egy pápának kell.] A vatikáni rádió közvetítette az eseményt, és képek is készültek [tévéfelvétel azonban, a rabok személyiségi jogaira való tekintettel, nem; a kath.neten viszont látható videófelvétel is e felemelő eseményről].

Az istentisztelet után Ferenc találkozott a fiatal rabokkal. A rabok ajándékként fakeresztet és imazsámolyt adtak neki, amit ők készítettek a börtön műhelyében. Ferenc viszonzásul mindenkinek egy húsvéti tojást és egy olasz húsvéti süteményt adott, melynek szőlő formája van. [Már megint ez a szőlő! Kiváló ajándék raboknak, akiknek nagy része nyilván nem veti meg az alkoholt. Arról már nem is beszélve, hogy mi köze ezeknek az ajándékoknak Urunk Jézus Krisztus szenvedéséhez és feltámadásához, a katolikus vallás központi ünnepéhez?] Ferenc ezzel búcsúzott a raboktól: „Ne engedjétek, hogy elrabolják tőletek a reményt. Kapiskáljátok? Ne engedjétek, hogy elrabolják tőletek a reményt!”

 

A nagycsütörtöki szertartások stációs temploma a Lateráni Szent János bazilika


Részlet egy a kommunizmus idején kiadott magyar nyelvű római útikönyvből:
„A Vatikánban élő pápák kötelességüknek tartották, hogy az ősi hagyományhoz illően, megkoronázásuk, illetve I. János Pál pápa óta beiktatásuk után a Lateráni bazilikába vonuljanak, és ezzel püspöki székesegyházukat birtokba vegyék. Ezt az aktust régebben mindig díszes felvonulás rendezésével ünnepelték meg. A felvonulás emlékeztetett az ókori győzelmi diadalmenetekre.”


És egy úgyszintén a régi rezsim alatt megjelent másik könyvben ez áll: „Róma főtemploma nem a Szent Péter bazilika, hanem a Lateráni Szent János főszékesegyház. Ennek méltóságteljes homlokzatán pápai címeres domborművek hirdetik latin fölírással: »Omnium Urbis et Orbis Ecclesiarum Mater et Caput« (A város és a világ minden templomának anyja és feje). Ez Róma és a kereszténység legelső nyilvános temploma, amit Nagy Konstantin császár a keresztényeknek vallásszabadságot biztosító milánói rendelet után építtetett, és I. Szilveszter pápa szentelt föl 324-ben az Üdvözítő tiszteletére. A legenda szerint a szenteléskor csoda történt: Krisztus arca megjelent a főhajó apszisának falán és „Békesség nektek” szavakkal köszöntötte az összegyűlt keresztényeket. E legenda keletkezésének történelmi oka az »apparitio«, megjelenés szó. Az apszis falán ugyanis itt pillantották meg először az őskeresztények ragyogó arany mozaikképen az Üdvözítő képét, akit eddig csak a katakombák homályában freskóból ismertek [szakáll és bajusz nélküli fiatal latin katonaként vagy jó pásztorként]. Az »apparitio Salvatoris« szavakat úgy kell értelmezni, hogy itt jelent meg, vagyis lett »látható« legelőször az Üdvözítő képe egy keresztény templomban. A bazilika hivatalos neve ma is: »Üdvözítő temploma«.


Befejezésül megint egy olvasói levelet közlök, melyet tegnap kaptam:
„Szeretném pár szóban elmondani az én véleményem is a – pápáról – aki szerintem a hamis próféta. Az a véleményem, hogy nem szerénységből, alázatból nem költözik be a pápai lakosztályba, nem foglal helyet a pápai trónon, cserélte ki az oltárt egy egyszerű asztalra, stb., hanem mert kerül mindent, ami fel van szentelve, csak rövid időt tud eltölteni a jelenlétükben! Amit, akit ő képvisel az összeegyeztethetetlen Jézussal, s a szentségekkel, ha még nem is annyira egyértelműek a tettei.”


Egy részlet Malachi Martin Az utolsó pápa című című könyvéből:

Kétség sem fért hozzá, hogy Leo eme utolsó csatában – mely véget akar vetni a római katolikus Egyház, mint pápai intézmény létének (ami a névtelen „vacak alak” által való megalapítása óta volt) – minden kívánságnak meg fog felelni. Senkinek nem kellett elmagyaráznia neki, hogy a legfelsőbb cél nem a római katolikus szervezet direkt likvidálása volt. Leo megértette, hogy ez mennyire buta és időtrabló cél volna. Sokkal észszerűbb ezt a szervezetet valami tényleg hasznos dologgá átváltoztatni, minden emberi nagyszerű, világméretű rendjébe asszimilálni és ezzel egybeolvasztani, a humán – és csak humán – célok széles spektrumához kötni. …
     Mindnyájan végignézték, ahogy a küldött az oltárhoz ment, a táskából kivette a levelet, és erős akcentussal felolvasta a felhatalmazást.
     „A gyülekezet és a szentséges öregek megbízásából ezt a kápolnát e pillanattól fogva a belső kápolnává nevezem ki, hatalmazom és szentelem, a fejedelem jogos, megszerzett és tulajdonba vett kápolnájává, akit mi emberi sorsunk uraként és mestereként intronizáltunk. Bárkit is választanak eme belső kápolna segítségével a Péter-hivatal utolsó utódává, annak hivatali esküje szerint magát és mindazt, amit tesz, az Egy – aki az embereknek a földön és mindenütt az emberi kozmoszban otthont készít – szófogadó eszközévé és összeesküvőjévé kell szentelnie. A régi ellenségeskedést barátsággá, türelemmé és alkalmazkodássá kell változtatnia, mely a születés, a nevelés, a munka, a pénzügy, a kereskedelem, az ipar, az oktatás, a kultúra, az élet és az életnemzés, a halál és a halálhoz való kapcsolat számára mintaként szolgál. Így lesz az emberiség új korszaka kialakítva.” „Úgy legyen!”


És legvégül álljon itt emlékeztetőül egy idézet a következő cikkből: Az emberek egy szervezett testülete egy összehangolt tervet ültetett a gyakorlatba, XVI. Benedek 2012 karácsony éjjeli beszédéből:
„Kérjük, hogy bennünk hely legyen a számára. És hogy őt ismerjük fel azokban is, akik által hozzánk szól: e világ gyerekeiben, szenvedőiben és elhagyatottjaiban, kitaszítottjaiban és szegényeiben.”


Külön felhívom a figyelmet a képekre, melyekből megint kiderül, hogy milyen szépen le tud térdelni Ferenc


Feltéve: 2013. március 29