Én az élők Istene vagyok és nem a holtaké

2012.11.02 08:15

2012. november 2. 8:15

 

    Szavaim az életet és a reményt jelentik hűséges embereim számára. Szavaim örömmel töltik el örökségeim lelkét. Szavaim az élet vízét jelentik, melyek eloltják mindazok szomját, akik őszinte szívvel keresnek Engem. Én vagyok az Élő Víz, és bárki iszik ebből a vízből, nem fog szomjazni többé. Én vagyok az Élő Ige, és bárki meghallgat Engem és megvalósítja azt, elnyeri az örök életet. Én vagyok az élet, melyet belétek akarok árasztani, hűséges gyermekeim. Kövessetek Engem, ne féljetek Tőlem és Én az örök Paradicsomba viszlek benneteket, ahol senki sem ragadhatja el örömötöket. Gyertek Velem és maradjatok Bennem, és akkor a békét senki sem rabolja el tőletek. Nyájam juhai, szoktassátok hozzá magatokat, hogy úgy éljetek, ami a legszükségesebb, ne vágyakozzatok e világ kincseire vagy gazdagságára, mert hamarosan minden meg fog történni. Keressétek kincseteket, mely Én vagyok, és örök életet fogtok találni. Hamarosan gyermekeim, amit ti pénznek hívtok a földre gurul, és vele együtt e világ istene is, és mindazok, akik imádták őt. A bálványok bukása elkezdődött, az ember keze által készített istenekből pedig hamu lesz. A halottak halottaikat fogják eltemetni (Lk 9, 59 - 60), és azok, akik ma hátat fordítottak nekem, keresni fognak, de nem találnak meg Engem. Fájdalmasan kiáltozni fognak: Hol van a mi Istenünk, aki hátat fordított nekünk? Urunk, Urunk, hallgass meg minket! És nem lesz Isten, aki válaszolna. Mert ha nem volt jóindulat benneteket Irántam, Édesanyám iránt és a küldöttek iránt, ha nem emlékeztettek meg az özvegyekről és az árvákról, ha nem támogattátok az elesetteket, ha nem csillapítottátok a szomjasok szomját és az éhezők éhségét, akkor ti nem lehettek az Én gyermekeim, és a válaszom az lesz: „Távozzatok Tőlem!” Gyermekeim, nyájam juhai, ne a halott dolgokba vessétek bizalmatokat, sokkal inkább az élő Istent keressétek testvéreitekben. Én vagyok az özvegy és az árva, a szegény, a tehetetlen, a nemes szívű Istenfélő ember, aki megtartja a parancsolatokat. Én az élők Istene vagyok, és nem a holtaké. Újra mondom nektek, egyenesítsétek ki útjaitokat lázadó gyermekek, ne sírjatok és ne is gyászoljatok Igazságszolgáltatásom órájában, melynek nemsokára elérkezik az ideje; ne ragaszkodjatok csökönyösen hiúságaitokhoz és ennek a nagyon hiú világnak hiúságához, mert a világ nagyon hamar utat nyit az új életnek. Ne kössétek magatokat halott dolgokhoz, ne ragaszkodjatok semmihez, mert az egyetlen dolog mellyel tartoznátok Istenetek és testvéreitek iránt az a szeretet, főként a szeretet, és még több szeretet. Mert bizony mondom nektek, az ég és föld elmúlik, de az Én Igéim nem múlnak el. Minden, amit Igéimben elmondtam, szóról szóra be fog teljesedni, csak ne legyek túl késő sokak számára. Ismét az ajtótokon kopogtatok, lázadó gyermekek, el foglak hagyni benneteket, ha az utolsó hívásomat figyelmen kívül hagyjátok. Nyissátok ki az ajtót! Együtt szeretnék vacsorázni veletek. Én vagyok a ti Mesteretek és Pásztorotok, a Názáreti Jézus. Nyájam juhai, tegyétek ismertté üzeneteimet és terjesszétek azokat.