Carlo Maria Vigano

2012.11.21 17:47

Aki felismerte a gonosz stratégiáját

Carlo Maria Vigano, az Apostoli nuncius az Egyesült Államokban, a Notre Dame (South Bend/ Indiana) egyetemén tartott novemberi (2012) előadásában a következőket nyomatékosította: "az Egyház egyre gyengül, mert a befolyásos és a nyilvánosság által jól ismert katolikusok, közöttük egyetemi tanárok, olyanokkal lépnek szövetségre, akik az Egyház tanításait ellenzik.

A South Bend (kath. net/ CNA) szerint: „a vallásszabadság veszélyeztetése nemcsak a demokratikus és a totalitárius rendszerek aggodalma”, mivel ez a veszély „nagy szabályszerűséggel” lép fel „a világ nagy Demokráciájában”.

A katolikusok arra hivatottak, hogy Jézus tanítványai legyenek, és ne csak a politikának vagy a világi ideológiának legyenek részei. Vannak katolikusok, akik nyíltan támogatják az olyan „nagy” pártokat, melyek alapelvük szerint „a gonoszt” képviselik. Itt az úgynevezett „szétválás stratégiája” munkálkodik, az Egyház szándékos kettéválasztása.  Ez által a stratégia által az Egyház teste meggyengül, és így könnyebben üldözhetővé válik” mondta a nuncius.

Forrás: http://kath.net/

A Jó Pásztor Üzenetei

Ti próbára lesztek téve és úgy fogtok megtisztulni testben, lélekben és elmében, mint az arany a tűzben

2013.03.20 08:15
2013. március 20. 8:15 JÉZUS A JÓ PÁSZTOR FELHÍVÁSA A NYÁJÁHOZ Így szól az Úr: A lelketek békéje meg fog inogni és a világ békéje úgyszintén. Gyűljetek össze imádságban, mert közelednek a nagy szellemi harc napjai. A megpróbáltatás olyan nagy lesz, hogy nem csak a teremtést fogja megremegtetni,...

KICSINYEIM, MINDEN RÓZSAFÜZÉRREL, AMIT ELIMÁDKOZTOK, AZ ÉN SZEPLŐTELEN SZÍVEM GYŐZELMÉÉRT KÉRITEK ISTENT

2013.03.13 10:15
2013.03.13. de.10:15 MÁRIA, A TITKOS ÉRTELMŰ RÓZSA SÜRGŐS KÉRÉSE ISTEN GYERMEKEIHEZ Szívem kicsiny gyermekei, Isten békéje legyen veletek! Kicsi gyermekek, minden Rózsafüzérrel, amelyet elimádkoztok, az Én Szeplőtelen Szívem győzelméért kéritek Istent. Imádkozzátok Rózsafüzéremet imaláncban Péter...

LEGYETEK NAGYON ÓVATOSAK, ÉS KÉRJÉTEK SZENTLELKEMTŐL A MEGKÜLÖNBÖZTETÉS KEGYELMÉT, MERT MINDEN TŐLEM SZÁRMAZÓ ÜZENETET AZ ÉN SZAVAMNAK KELL ALÁTÁMASZTANIA!

2013.03.12 08:35
2013.03.12. 8:35 JÉZUS, A JÓ PÁSZTOR SÜRGŐS FELHÍVÁSA NYÁJÁHOZ Ezt mondja az Úr: Maradjatok meg Bennem és Én gondotokat fogom viselni, mint ahogy minden jó pásztor gondját viseli nyájának. Közelednek a napok amikor - úgy, mint egykor Mária Magdolna - ti is azt fogjátok kérdezni: „hol van az Úr...

EZ A VILÁG, AMELYET ISMERTEK, HAMAROSAN EGY ÚJ TEREMTÉSSÉ FOG ÁTALAKULNI

2013.03.03 15:30
2013. március 3, 15:30 ISTEN, AZ ATYA, SÜRGŐS FELHÍVÁSA AZ EMBERISÉGHEZ Örököseim, népem, béke veletek! Ez a világ, amelyet ismertek, hamarosan egy új teremtéssé fog átalakulni. Minden meg fog változni, egyik percről a másikra, semmi sem marad úgy, ahogyan van. Szent Isteni Akaratom és...

A FIGYELMEZTETÉS ALATT ATYÁM MEG FOGJA ERŐSÍTENI A LELKETEKET, HOGY KÉPESEK LEGYETEK MAJD SZEMBENÉZNI ELLENSÉGEM HADSEREGÉVEL

2013.02.25 07:50
  2013. február 25. de.7:50 MÁRIA, A TIKOS ÉRTELMŰ RÓZSA SÜRGŐS FELHÍVÁSA A HARCOLÓ MÁRIÁS HADSEREGHEZ Máriás Harcoló Hadseregem, Isten békéje legyen veletek! Álljatok készen és készüljetek fel a nagy lelki küzdelemre, mivel az események elkezdtek kibontakozni. Tartsátok készenlétben és imával...

BENEDEKEM TOVÁBBRA IS EGYHÁZAM HELYTARTÓJA MARAD MINDADDIG, AMÍG A RÓMAI PÉTER KINEVEZÉSE MEG NEM TÖRTÉNIK!

2013.02.20 07:55
2013. Február 20. de.7:55 AZ  OLTÁRISZENTSÉGI JÉZUS SÜRGŐS FELHÍVÁSA A KATOLIKUS VILÁGHOZ Ezt mondja az Úr: Helyettesem lemondásával elkezdődnek majd Egyházam megtisztulásának a napjai. Péter széke megüresedett, hogy megkezdődjék mindaz, ami Egyházamról írva van e végső időkre. Itt az idő az...

SENKI MÁS, CSAK PAPJAIM ÉS LELKÉSZEIM ÉRINTHETIK MEG SZENT- OSTYÁMAT!

2013.02.15 08:15
  2013. február 15. de. 8:15   A SZENTSÉGI JÉZUS SÜRGŐS FELHÍVÁSA PAPJAIHOZ, LELKÉSZEIHEZ ÉS AZ EGÉSZ KATOLIKUS VILÁGHOZ! Szeretett fiaim, szeretett nyájam, az Én békém legyen veletek! Mily szomorúság látnom a sok papot és lelkészt, akik nem gyakorolják méltóan az én papi hivatásomat:...

A NEMZETEK HÁBORÚRA KÉSZÜLNEK!

2013.02.10 09:28
2013. február 10. AZ ATYAISTEN SÜRGŐS FELHÍVÁSA AZ EMBERISÉGHEZ Népem, béke veled! A nemzetek háborúra készülnek! A gonosz küldöttei azt keresik, hogy véget vessenek az emberiség egyharmad részének; már mindent megterveztek, hogy destabilizálják a békét. A hatalommal rendelkező nemzetek királyai -...

EZEN VÉGSŐ IDŐK HÁLÁTLAN, ÉS BŰNÖS NEMZEDÉKE ÚJRA KERESZTRE FESZÍT ENGEM!

2013.02.07 11:47
2013. január 27. du.3:30 A Názáreti Jézus fájdalommal telt felhívása Nyájához Én Népem, Én Nyájam, béke legyen veletek! Közelednek a napok, amikor ellenségem és földi követői megszentségtelenítik Atyám Házát. Az utálatosság órája közel van, amikor nevemet a sötétség fiai szidalmazni és mocskolni...

A FIGYELMEZTETÉSEM ÉS A CSODA UTÁN AZ ÉN KÉT TANÚM NYILVÁNOSAN MEG FOG JELENNI

2013.02.06 08:20
   2013.02.06. de.8:20   AZ ATYAISTEN SÜRGŐS FELHÍVÁSA AZ EMBERISÉGHEZ Én népem, Én örököseim, béke veletek! A Figyelmeztetésem és a Csoda megtörténte után az Én két tanúm nyilvánosan meg fog jelenni! Népem, üdvözöljétek majd hírnökeimet, és mindenben segítsétek őket; ők az én...
1 | 2 | 3 | 4 | 5 >>