Bevégeztetett

2013.08.24 19:57

Bevégeztetett

 

Bevallom, hogy Assisi Szent Ferenccel nagyon nehezen barátkoztam meg. Nem szerettem a teatralitását, a túlzásait, egyszóval nem kedveltem – egészen addig, amíg Gyulán az egyik templomban kezembe nem vettem Louis de Wohl A vidám koldus című könyvét.
     Ebből a könyvből értettem meg, hogy Szent Ferenc nem a l’art pour l’art szegénységet hirdette, hanem az ÖNKÉNTES LEMONDÁST A FÖLDI JAVAKRÓL, és ezért természetszerűleg nem is a szegényekhez, a „tömegekhez” szólt, hanem a „tehetősekhez”, azokhoz, akiknek „sok földi jó” adatott. És tőlük elsősorban nem azt követelte, hogy ápolják a többi szegényt, hanem azt, hogy Istent dicsőítsék, mert szegénységük ezt kell szolgálja!
     Mekkora a különbség a kényszerből való szegénység és a saját akaratból Isten kedvéért szegénnyé válás között! Lemondani arról, amink van! Nem úgy, hogy elveszik tőlünk, hanem úgy, hogy önszántunkból odaadjuk! És nem is elsősorban arról, ami testi szükségleteinkhez szükségeltetik, hanem ami a szívünknek kedves! Az álmainkról, az elképzeléseinkről, a vágyainkról, a biztonságunkról, a lelki, szellemi kényelmünkről!

A kényszerből szegény emberek többsége, ha választhatna, inkább gazdag lenne. Ezért amint erre lehetősége adódik, igyekszik olyan sokat megkaparintani a maga számára, amennyit csak tud. Az emberiség történelme a kezdetektől mind a mai napig ezt tanítja. És a nemcsak testben, de lélekben is szegény, amellett, hogy azt szeretné, hogy ő is gazdag legyen, többnyire arra is vágyik, hogy másnak se legyen többje, mint neki. Ezért a szegények lázongása legtöbbször értelmetlen törés-zúzással, fosztogatással, vandalizmussal kezdődik és folytatódik. A lélekben is szegénnyé vált, ha mégis megkapja az anyagi gazdagságot, nem tud vele mit kezdeni, megszentségtelenít minden értéket, amit a kezébe kaparint.

Assisi Szent Ferenc nem ezt a szegénységet akarta. Ő úgy gondolta, hogy az Isten szeretetéért, szolgálatáért történő lemondás, és az ennek következtében létrejött kiüresedés, és az anyagi szegénység megnemesíti, a természetfeletti jó kedvéért felszabadítja a lelket.

Bergoglio névválasztásával Isten megint az övéit figyelmezteti. Azt mondja általa, hogy mindent el fogunk veszíteni, mindent, ami kedves a számunkra, amiből eddig erőnket merítettük, és egyedül a „vak” hit és a minden logika, minden emberi értelem ellenére megmaradó bizalom.

Bergoglio, vagy mondhatjuk így is, Kasper és a szabadkőművesek kreatúrájának mai beszéde akár tekinthető az egyház végének is (de ne felejtsük ez nem „a” katolikus Egyház, Krisztus szent Egyháza, hanem az újegyház). Engedelmes bábúként ország-világ előtt megtette, hivatalosan kinyilvánította, amit a szabadkőművesek és szövetségeseik több mint 100 éve követelnek: a pápa ne legyen más, mint Róma püspöke, meghatározott időre a többség által demokratikusan megválasztva. Beszédében egyetlen egyszer nem mondta ki a pápa vagy Krisztus Helytartója nevet, magát következetesen csak Róma püspökének nevezte. (Beszéde tartalmáról már nem is érdemes beszélni, az a zöldek pártjának programbeszéde volt egy az egyben átvéve és megtűzdelve még a szeretet-vallástól megkívánt „gyengédség” követelésével.)
     Luther mondta, hogyha sikerül elpusztítania a szentmisét, akkor azzal a pápaság is elpusztul. A szabadkőművesek azt is tudják, hogy ha sikerül eltörölni a pápaságot, akkor azzal a katolikus Egyháznak is vége van. Hiszen, ha egy egyház vezetője csak egy a sok közül, akkor egyháza is csak egy a sok közül. Ezzel a katolikus Egyház egyedülisége, az igazság egyetlen őrzője, már meg is szűnik!

Malakiás arról beszél, hogy utoljára „Péter, a római” fog uralkodni. Vajon nagy tévedés azt hinni, hogy most pont ez következett be? Bergoglio ezt mondta: „római püspök” vagyok, „Péter utóda”. Vagyis „Péter, mint római püspök”, de nem „is”, ahogy kétezer évig, hanem „csak”.

Bergoglio beszédét XVI. Benedek üdvözlésével kezdte (aztán a zsidókéval folytatta). Annak a pápának a köszöntésével, akiről ezek után fel lehet tételezni, hogy az első pillanattól egy gondosan előkészített terv kivitelezésén munkálkodott: Az igazi mise úgymond felszabadításával (meghagyva a formát, de kivéve a tartalmat) betömte a neo-konzervatívok száját, és ami ennél sokkal fontosabb, pacifikált minden ú. n. tradicionalista közösséget. Akik még megmaradtak, azokat pedig demoralizálta. Amikor ezzel végzett, hogy a saját arcát megőrizze, és a neo-konzervatívok szimpátiáját továbbra is megtartsa, lemondott, hogy megteremtse, majd még jobban szabaddá tegye az utat a pápaság új értelmezése előtt. Az is lehet, hogy a második feladatot azért bízta másra, mert az ő finnyás művészet-szeretete nem bírta az ezzel járó formai pusztítást.

Assisi Szent Ferenc-féle üzenetre gondoljunk: Mindezt el kell viselnünk keserűség nélkül. Ahogy Jézus kiüresítette önmagát a kereszten, úgy üresíti ki magát most igaz Egyháza és annak hű tagjai. És hinnünk kell, bíznunk kell a szavaiban, hogy a végén Ő lesz a győztes, és vele azok, akik végig kitartottak mellette, akikre még az is lehet, hogy a jobb lator sorsa vár. Ne felejtsük, amit Martin atya mondott: Isten a Golgátán sem lépett közbe, most sem fog közbelépni addig, amíg a poharat a végsőkig ki nem itta Egyháza, itták hű tagjai. (katolikus - honlap.hu)