BENEDEKEM TOVÁBBRA IS EGYHÁZAM HELYTARTÓJA MARAD MINDADDIG, AMÍG A RÓMAI PÉTER KINEVEZÉSE MEG NEM TÖRTÉNIK!

2013.02.20 07:55

2013. Február 20. de.7:55

AZ  OLTÁRISZENTSÉGI JÉZUS SÜRGŐS FELHÍVÁSA A KATOLIKUS VILÁGHOZ

Ezt mondja az Úr:

Helyettesem lemondásával elkezdődnek majd Egyházam megtisztulásának a napjai.

Péter széke megüresedett, hogy megkezdődjék mindaz, ami Egyházamról írva van e végső időkre. Itt az idő az ellenségem és gonosz követői számára, hiszen ahol a tetem, oda gyűlnek a keselyűk.

Egyházam megkezdi szomorú kálváriáját, azt a Kálváriát, amelyre újjászületéséhez szükség van, hogy megerősödjön a hitben, valamint, hogy elteljék a Szentlélek karizmáival, és így teljességgel szolgálhassa népemet. Alázatosság, könyörület, szegénység, de mindenek előtt, a szeretet lesz a jelszava megújult Egyházamnak.

Légy felkészülve nyájam - én népem -, mert jön a nagy lelki megpróbáltatás, amely alapjaiban rázza meg Egyházamat, de nem dönti meg, mert Én ott leszek, és megtartom. Sok papom, akik hűségesek Evangéliumomhoz és tanaimhoz, a vérüket fogják ontani egyházam védelmében, míg mások elmenekülnek, és a maradékot a lázadók el fogják csábítani.

Népem, imádkozz és őrködj, mert kezdődik egyházam Getszemáni - ideje.

A hamis pápa már készen áll a szövetségre a hamis messiással, hogy megkezdjék Szentélyem meggyalázását; minden áruló várja már a hamis istent, a parádé elkezdődik, - a sötétség órája már csak karnyújtásnyira van. Az Emberfiát újra halálra fogják ítélni - a saját családja által.

Elkészült már a kereszt, amelyet népemnek kell vállára vennie: Ne félj, népem, csak kövess Engem, aki a sajátommal vállamon előttetek megyek.

Nincs visszaút, minden beteljesedik; ég és föld elmúlnak, de az Én Igéim nem múlnak el.

A megpróbáltatások közepette küldöm el „Figyelmeztetésemet” és népem megtisztul, lelkében megerősödik, úgy, hogy úrrá lehessen a nagy szorongattatás napjain.

Amikor napi áldozatom bemutatását felfüggesztik, akkor kezdődik a nagy förtelem és üldöztetés; akkor már tudjátok, hogy Én nem nyugszom többé a Tabernákulum csöndjében, és akkor mindannyitoknak menhelyekre kell menekülnötök, melyeket Édesanyám mutat meg majd nektek. Ott biztonságban lesztek és a Tabernákulum Édesanyám lesz, ahol ti azokban a napokban tartózkodhattok. Őt keressétek, és Ő tanít majd benneteket, a maradék Egyházat, ahol majd olyan papokra fogtok találni, akik Evangéliumomhoz és tanaimhoz hűségesek maradtak, akik az Én Testemmel és az Én Véremmel fognak táplálni benneteket.

Maradjatok egyesülve Velem, Édesanyámmal, és Mennyei Hadseregemmel, hogy senki és semmi se tudjon ártani nektek. Imádkozzatok Egyházam megújulásáért, és ne hagyjátok el az Én Benedekemet. Benedekem továbbra is helytartóm marad Egyházamban mindaddig, amíg „Római Péter” kinevezése meg nem történik!

Az Én békémet hagyom rátok, az Én békémet adom nektek. Ne féljetek, Én veletek leszek az idők beteljesedéséig!

A ti szeretett, Oltáriszentségi Jézusotok