Bayer Zsolt: Háború

2015.11.25 14:45

Álláspont. Bántóan ostobák vagyunk. Mert nem látjuk, mi készülődik ellenünk.

 

Nem látjuk a háborút. Nem láttuk sohasem. Ha azt hittük, látjuk, akkor is csak akartuk. Mert megtisztulást, megváltást, új élet kezdetét láttuk benne, és persze elkerülhetetlenséget. És ez a sok-sok minden „egyéb” mindig eltakarta a háborút magát.

A háború már zajlik. S az elhízott, tokás Európa, amely elveszítette önmaga lényegét már régen, most sem lát semmit. S mert nem lát semmit, hívja, kérleli, önként beereszti a háborút, akarja, szereti, dédelgeti, és jognak, humanizmusnak, morális kötelességnek becézi.

Európa elhagyta valahol, a futurisztikus, tudományos, boldog és egyenlő és politikailag korrekt jövő felé menetelés közben a kereszténységet, de most a háborút a kereszténység parancsára hivatkozva csalogatja kebelére.

Jakobinusok a kihalt templomokban, csizmájuk talpán vér, ürülék és sár. És a pápa bizony gügyögve asszisztál…

A világ pedig, amely nem A NYUGAT része, felrobbant. Felrobbant, mert A NYUGAT évszázadokon át hordta alá a gyúanyagot.

A repeszek pedig száguldanak Európa és A NYUGAT felé.

Vannak, akik szerint ez a jogos büntetésünk.

Mások szerint ez maga az áldás. Mert a cél az Európai Egyesült Államok megteremtése, hiszen őszerintük ez a válasz minden problémára. Az Európai Egyesült Államok útjában pedig a nemzetállam áll. Tehát a nemzetállamot le kell bontani. Lebontani pedig nehéz és fáradságos munka. El kell hozzá hordani a hiteket. A hagyományokat. A múltat. Normálissá kell hazudni minden abnormálist. Szét kell szakítani a megszokott társadalmi kapcsolatokat és a családokat. Meg kell kérdőjelezni mindent, ami megkérdőjelezhetetlen. Ki kell tudni mondani, hogy még a nemed sem az, aminek születtél. És persze el kell hagyni Istent.

„Aki lemond Istenről, annál szigorúbban ragaszkodik a morálba vetett hitéhez” – vallotta Nietzsche.

A NYUGATNAK ezt is sikerült felforgatnia a hosszú menetelés során. Úgy mondtunk le Istenről, hogy közben megszüntettük a morális skrupulusokat is, és ki mertük mondani, jó hangosan: mi vagyunk az Isten!

Ezt mind-mind meg kellett tenni, hogy lebontsuk a nemzetállamot. S a nagy mű végső fázisa most következik: most még be kell engedni Európába sok-sok millió migránst, hogy végképp eltüntessük a „haladás” útjában álló gyalázatost, az évezredek alatt megformált nemzetállamokat.

Van tehát, aki szerint büntetés, ami történik, s van, aki szerint a tudományosan megalapozott jövő szükségszerű velejárója.

„A tudományos világszemlélet: a tudomány iránti pszichológiai szükséglet kritikája. Az érthetővé-tevés-akarása; a praktikussá-, hasznossá-, kizsákmányolhatóvá-tevés akarása. Egyedül az érték az, ami számolható és kiszámítható. Az átlagos embertípus mennyiben akar túlsúlyra jutni eközben. Félelmetes, ha még a történelmet is kisajátítják ily módon – a fölényben lévő birodalmát, azét, aki ítélkezik. Milyen ösztönöket szublimál!”

Nietzsche szavai ezek is, a Kései hagyaték jegyzeteiből. És igen… Csak ennyit dadoghatunk, hogy igen.

Csak a háborút nem látjuk, még mindig nem.

Pedig a háború zajlik, és közeledik, feltartóztathatatlanul.

Istenem, pedig élhetnénk békében is, élhetnénk boldogan. Csak a mértéket kellene újra megtalálni. Mértéket élvezetben, szenvedésben, életben és halálban, mértéket a pusztításban és a teremtésben, mértéket a hitetlenségben és a hitben, mértéket rögeszmékben, mértéket szaporaságban és meddőségben.

Mértéket a tagadásban. S mértéket a szabadságnak hazudott káoszban és önsorsrontásban. Közeledik a háború, feltartóztathatatlanul.

Határokhoz érkezik, ott áll, ordít, tüntet, sír, mórikálja és sajnáltatja magát, összevarrja a száját és emeli az öklét. És így előbb-utóbb áthág, átfolyik mindenen. Jön. És ahogy közeledik, lassan lemászik a képről a lomha szörny, a polgárháború előérzete is.

Mert polgárháború is lesz.

Mert előbb-utóbb valaki majd nem tűri tovább, és bosszút fog állni. Tönkretett életéért, megerőszakolt gyermekéért és feleségéért, vagy éppen „csak” a feldúlt, ezeréves nemzetállamáért. S a bosszú bosszút szül, és minden iszony valósággá válik.

És lesznek, akiknek majd arra is lesz magyarázatuk, és akik majd akkor is azt fogják mondani, hogy mi szégyelljük magunkat.

Őket kellene megfosztani minden hatalmuktól. Hogy élhessünk békében, nyugalomban, ezeréves hagyományaink között. És eldönthessük, mint mindig, hogy kikkel akarjuk megosztani életünk színtereit.

Mert ez az egyik legősibb jussunk. És most el akarják venni tőlünk ezt is azok, akik hozzák, hívják, csalogatják a háborút.

Ha hagyjuk, magunkra vessünk.

- See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/41152/Haboru#sthash.iX2REvR2.dpuf