Az ictus, vagy más szóval a hal jele, a Máriás menedékhelyek jelképe lesz

2012.03.25 12:58

SZENTSÉGES SZŰZ MÁRIA SÜRGŐS ÜZENETE A KATOLIKUS VILÁGHOZ
ALTO DE GUARNE, ANTIÓCHIA

Szívem kicsiny gyermekei, Isten békéje legyen veletek!

Gyermekeim, nagyon szomorú vagyok, és nem tudom a sírást abbahagyni a hálátlan és bűnös emberiség miatt. Most be kell következnie Atyám akaratának és Igazságszolgáltatásának. Én továbbra is közben fogok járni minden gyermekemért, különösen azokért, akik eltávolodtak Atyám házától. Könyörögni fogok értük, még az utolsó pillanatban is.

Atyám már lesújtani készül karjával, és jóváhagyja az összes többi esemény megtörténését, melyek az Ő Szent Szavában vannak leírva, ezekre az utolsó időkre. Minden valóra válik. Imádkozzatok velem kicsinyeim, és Én, Édesanyátok, közben fogok járni értetek az Atyánál, hogy a megtisztulás elviselhetőbb legyen. Sötét napok jönnek az emberiség számára, de ha Fiam nyája továbbra is egyesülten marad a Mennyei Atyjukkal és Édesanyjukkal, akkor minden hamar elmúlik, és Atyám egyre jobban lecsökkenti a napok számát, hogy elviselhessétek a megtisztulásotok megpróbáltatásait.

Gyermekeim, a menedékhelyek az üldöztetés idejére azok az otthonok lesznek, amelyek az imádság cönákulumaivá válnak, és ahol buzgón és elmélkedve imádkozzák Rózsafüzéremet, továbbá azok az otthonok, ahol Isten Szent Igéjét a gyakorlatba helyezik, ahol betartják előírásait, és amelyek a kettős Szívnek (Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének) vannak szentelve. És Én, Édesanyátok, Palástommal beborítom, és láthatatlanná teszem azokat a kígyó támadásai és gonosz seregének csapdái előtt. Ezúttal tudjátok, hogy otthonaitokat az ima erődévé kell tennetek, mely védelmet nyújt majd akkor nektek, a sötétség idején.

Kicsinyeim, ezeknek az imaházaknak tisztának kell lenniük minden evilági szennyeződéstől.  Az itt lakó embereknek, Isten közösségében kell élniük, és ott, a békének, a harmóniának és az imának kell majd uralkodnia. Senkinek sem szabad eltávolodnia Isten Tízparancsolatától, mert ott nem élhetnek olyan emberek, akik megszegik Isten törvényeit, akik házasságtörésben, vagy halálos bűnben élnek. Ha ott fiatalok is lesznek, akkor nekik Szeplőtelen Szívemnek kell szentelniük magukat, nem szabad világi zenét, vagy az ellenségem zenéjét hallgatniuk, és nem szabad paráználkodniuk partnereikkel. Mindazok, akik ezekben az otthonokban élnek, Atyám előírásai szerint kell élniük, mert csak akkor lehet ezeket az otthonokat Máriás menedékhelyeknek nevezni.

Az ictus, vagy más szóval a hal jele, a Máriás menedékhelyek jelképe lesz. Ezt a jelet a bejárati ajtóra kell helyeznetek. Az ajtó belső felére a következő kegytárgyakat kell helyeznetek: Dozulé Dicsőséges Keresztjét, Szent Fiam Arcképmását, Szent Mihály érmet, vagy képet, és szeretett jegyesem József szentképét. Mindezeket a kiválasztott papok egyikének meg kell áldania.

Gyermekeim, ezek a kiválasztott házak, mint menedékek, védelem alatt lesznek úgy Atyám Keze által, mint az Enyém által, amikor az Igazságszolgáltatás angyala elhalad, hogy kiöntse a keserűség kelyhét az emberiségre. Arra kérlek gyermekeim benneteket, a házastársakat, akik megfelelnek ezeknek a követelményeknek, kezdjenek felkészülni, hogy elszállásolják majd gyermekeimet az üldöztetés idején. Gyermekeim, ne hagyjátok, hogy ezekben az otthonokban megkülönböztetés, büszkeség, vagy irigység lépjen fel, éppen ellenkezőleg a könyörületességnek és a szeretetnek kell teljesen nyilvánvalónak válnia, hogy befogadjátok a fáradt és megterhelt gyermekeket, megakadályozva őket attól, hogy a pusztába vándoroljanak. Most kezdjétek el a menedékhelyek felújítását, mert a teremtés hamarosan elkezdi átalakulását, és az Isteni Igazságszolgáltatás az ajtón kopogtat.

Isten békéje legyen veletek és Anyai védelmem segítsen benneteket.
Édesanyátok, a Szentséges Szűz Mária