Assisi Szent Ferenc jövendölése

2015.02.05 09:44

(forrás: http://de.scribd.com/doc/43535047/Anton-Angerer-das-Steht-Der-Welt-Noch-Bevor)

»Miután röviddel halála előtt összehívta testvéreit, óvta őket az eljövendő szorongattatások miatt, miközben ezeket mondta: 
     „Viselkedjetek bátran, testvérek, legyetek erősek és bízzatok az Úrban. A szorongattatás és a szomorúság nagy idői közelegnek (szószerint: sietnek, hogy eljöjjenek), melyekben világi és szellemi zűrzavar és veszélyek harapódznak el, sokak szeretete kihűl és a Gonosz rosszassága minden mértéket meghalad. 
     A démonok hatalma a szokásosnál erősebben lesz elengedve, a mi és a többi szerzetesrend szeplőtelen tisztasága annyira el lesz torzítva, hogy a keresztények között csak nagyon kevesen fognak az igazi pápának és a római Egyháznak őszinte szívvel és tökéletes szeretettel engedelmeskedni: Valaki, akit azon szorongattatás csúcspontján nem az egyházjog szerint választottak pápának, azon fog igyekezni, hogy rafinált módon (szószerint: eszességgel) sokakba a tévedés halálos mérgét (szószerint: a halált) csöpögtesse.

"Abban az időben a botrányok megsokszorozódnak, rendünk kettészakad, a többi szerzetesrendből sok teljesen elpusztul, mert nem mondanak ellen a tévedésnek, hanem elfogadják. Olyan sok vélemény és szakadás lesz a nép körében, a szerzetesek között és a klérusban, hogyha azok a napok az Evangélium igéi szerint nem rövidülnének meg, még a kiválasztottakat is a tévedésbe vezetnék, ha nem Isten mérhetetlen irgalmasságának hatalmas árama vezetné őket. 
     Szabályzatunkat és életmódunkat abban az időben néhányan a legélesebb módon támadják meg. Mérhetetlen kísértések fognak betörni. Akik akkor igaznak bizonyulnak, az élet koronáját kapják meg. De jaj azoknak, akik reményüket egyedül a szerzetesi életbe fektetve langyosak lesznek, és a kísértéseknek nem állnak állhatatosan ellen, melyek a kiválasztottak próbatételeként engedtetnek meg.

Azok, akik izzó lélekkel az igazság iránti szeretetből és buzgalomból ragaszkodnak a vallásossághoz, mint engedetlenek és szakadárok üldöztetéseket és jogtalanságokat fognak elszenvedni. Mert üldözőik a gonosz lelkektől űzetve azt fogják állítani, hogy az engedelmesség nagy tette (szószerint: nagy engedelmesség) Istennel szemben, ennyire megromlott embereket megölni és a földről eltörölni. 
     De akkor az Úr a szorongatottak menedéke lesz, és meg fogja menteni azokat, akik Benne bíztak. És ezek, hogy Urukhoz hasonlóak legyenek, bizakodva fognak viselkedni, és a halál által az örök életet elnyerve, úgy fognak dönteni, hogy inkább Istennek engedelmeskednek, mint az embereknek; és mivel a hazugságba és a hűtlenségbe nem akarnak beleegyezni, a haláltól semmi módon nem fognak félni.

Abban az időben néhány prédikátor az igazságot agyonhallgatja (szószerint: hallgatással betakarja), mások eltapossák és letagadják. Azok életvitelének szentsége, akik csak külsőleg vallják meg, nevetségessé válik, ami miatt az Úr Jézus Krisztus nekik nem méltó pásztorokat, hanem pusztítót fog küldeni."