2015. szeptember 25. – Péntek

2015.09.25 07:40

   Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak  vele,
   megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?” Ők így  válaszoltak:
   „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont  a
   régi próféták közül támadt fel valaki.”
   Ő tovább kérdezte:  „Hát ti  kinek tartotok engem?”  Péter válaszolt:  „Az
   Isten Fölkentjének.”  Jézus  rájuk  parancsolt, hogy  ezt  ne  mondják  el
   senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének,
   főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad.”
   Lk 9,18-22

   Elmélkedés:

   A mai evangéliumi  részlet mindenekelőtt Jézus  személyére vonatkozóan  ad
   tanítást.  A  történet  azzal  kezdődik,  hogy  Jézus  imádkozik,  s  csak
   tanítványai vannak vele, a nép most nincs jelen. Keresi tehát az alkalmat,
   hogy  visszavonuljon  egy  időre  a  kíváncsi  tömegtől,  amely   fokozódó
   lelkesedéssel érdeklődik tanítása iránt,  illetve egyre több beteget  visz
   hozzá. Az a tény, hogy e csendes pillanataiban is vele vannak tanítványai,
   azt jelzi, hogy  egészen bensőséges, baráti  kapcsolat alakult ki  köztük.
   Ebben a  bizalomteljes  légkörben hangzik  el  Jézus kérdése,  hogy  kinek
   tartják őt az emberek,  illetve az apostolok.  Erre válaszolva hangzik  el
   Péter  apostol  részéről  a  hitvallás,  amely  szerint  Jézust  az  Isten
   Fölkentjének tartják, azaz Isten különleges küldöttének, akit eltölt Isten
   Lelke.
   Jézus személye  mellett  Péter  apostolról  is  fontos  üzenetet  közöl  a
   részlet. Az első kérdésre  a tanítványok közül  többen válaszolnak. Az  Úr
   második kérdésére azonban csak Péter ad feleletet a maga és  apostoltársai
   nevében. Mondhatjuk,  hogy Péter  a  szóvivő, aki  mindannyiuk  véleményét
   tolmácsolja. Az ő elsőségét, vezető szerepét jelzi ezzel az evangélista.
   Jézus tőlem is megkérdezi: kinek tartom őt. Szavaimmal és cselekedeteimmel
   fejezem ki azt, hogy mit gondolok, mit hiszek róla.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, életem mindig szenvedést jelent,  ha másokat látok szenvedni.  Saját
   erőmre támaszkodva összeroppannék. Tégy engem teljes emberre, add meg, ami
   még hiányzik.  Csendesítsd  le  nyugtalanságomat.  s  add  a  te  üdvözítő
   nyugtalanságodat, mellyel  megmentésünkre  indultál.  Ha  te  vagy  szívem
   nyugtalansága, akkor a csend és a béke útján járok.