2015. szeptember 19. – Szombat

2015.09.19 09:25

   Amikor egyszer  a  városokból  nagy  tömeg  gyűlt  Jézus  köré,  ő  ezt  a
   példabeszédet mondta nekik: „Kiment a  magvető magot vetni. Amint  vetett,
   némely  szem  az  útfélre  esett;  ott  eltaposták,  és  az  égi   madarak
   felcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt,
   mert nem volt  nedvessége. Némely  pedig tövisek közé  hullott. A  tövisek
   felnőttek vele együtt, és elfojtották. A többi jó földbe hullott.  Kikelt,
   és százszoros termést  hozott.” E szavak  után Jézus felkiáltott:  „Akinek
   füle van, hallja meg!”
   Akkor  megkérdezték  tanítványai,  hogy  mi  a  példabeszéd  értelme.  Így
   válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának  titkait.
   A  többieknek  csak  példabeszédekben,  hogy  nézzenek,  de  ne  lássanak,
   halljanak, de ne értsenek. A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az
   útfélre eső mag azokat jelenti, akik  hallgatják az igét, de aztán jön  az
   ördög, és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne is
   üdvözüljenek.  A   köves  talajra   hullott  mag   azokat  jelenti,   akik
   meghallgatják az  igét, örömmel  be  is fogadják,  de  az nem  ver  bennük
   gyökeret. Egy ideig hisznek, de  a kísértés idején elpártolnak. A  tövisek
   közé eső  mag azokat  jelenti,  akik meghallgatják  az  igét, de  az  élet
   gondjai, gazdagsága és élvezetei elfojtják bennük a növekedést, és termést
   nem hoznak. A jó földbe eső  mag végül azokat jelenti, akik  meghallgatják
   az igét,  jó és  erényes szívvel  meg  is tartják,  és termést  is  hoznak
   állhatatosságban.”
   Lk 8,4-15

   Elmélkedés:

   A mai evangéliumi  szakaszban a magvetőről  szóló példabeszédet  olvassuk,
   amelyet az  apostolok kérésére  annak  részletes magyarázata  követ.  Első
   pillantásra nem  szükséges tehát  magyarázatot fűznünk  az  olvasottakhoz,
   főként annak  tudatában  nem volna  indokolt,  hogy aligha  tudnánk  Jézus
   értelmezésénél jobbat kitalálni. Ha azonban figyelmesen újra elolvassuk  a
   példázatot és  a  magyarázatot,  akkor  a  hasonlóságok  mellett  jelentős
   különbséget veszünk észre.  Elsőként az útszélre  esett magokról van  szó,
   ezután következnek a kövek, majd a tövisek közé hullott magok s  végezetül
   a jó földbe hullottak. Bár mindkét esetben ezek az elemek ugyanúgy követik
   egymást, mégis máson van a hangsúly. A példabeszéd inkább a magvetőről  és
   az ő tevékenységéről szól, míg a magyarázatnak nevezett szövegben a  magok
   kapnak nagyobb jelentőséget.  Elképzelhető tehát, hogy  az eredetileg  két
   önálló példabeszédet  az  evangélista kapcsolta  össze  hasonló  tartalmuk
   miatt, esetleg ő igazította egymáshoz azok tartalmát.
   Ennek   megfelelően    kétféleképpen    vonatkoztathatjuk    magunkra    a
   példabeszédet. Képzelhetjük magunkat  egyrészt a  magvető helyébe,  hiszen
   Isten üzenetének  továbbadása, hirdetése  mindannyiunk feladata,  másrészt
   arra kell válaszolnunk,  hogy a  mi lelkünkben milyen  talajra hull  Isten
   szava, hoz-e bőséges termést.
   Miként a magvető bízik abban, hogy munkája eredményes lesz, Isten is bízik
   abban, hogy tanítását megszívlelem.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Add, Uram, hogy mindig  igent tudjak mondani; minden  új valósághoz és  új
   helyzethez. Adj nyitott, kereső szívet,  mely nem zárkózik el semmitől  és
   senkitől. Nyisd ki szememet, hogy  saját szegénységemben észrevegyem a  te
   kegyelmed erejét, hogy így nyilvánvalóvá legyen előttem dicsőséged.
   A. Steffens