2015. október 7. – Szerda, Rózsafüzér Királynője

2015.10.07 07:30

   Történt  egyszer,  hogy  Jézus  éppen  befejezte  imádságát;  Ekkor  egyik
   tanítványa arra  kérte: „Uram,  taníts meg  minket imádkozni,  mint  ahogy
   János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk:
   „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
   Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
   Jöjjön el a te országod.
   Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
   Bocsásd meg vétkeinket,
   miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek.
   És ne vígy minket kísértésbe.”
   Lk 11,1-4

   Elmélkedés:

   A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy a tanítványok az imádkozó  Jézust
   látva azt kérik, hogy tanítsa meg őket imádkozni. A kérés teljesítésére  ő
   a Miatyánk néven  ismert imádságot  mondja nekik. Az  Úr imája  forradalmi
   szemléletváltást  hozott  az  imádkozásban.  Jézus  ugyanis  arra  bátorít
   minket, hogy Istenre ne úgy tekintsünk, mint az egész világ teremtőjére és
   mindenható urára, hanem mint barátra, családtagra, atyára. Istennek  ilyen
   módon való megszólítása rögtön  bensőségesebbé teszi az imádkozást.  Talán
   mi magunk is  könnyen abba a  hibába esünk, hogy  úgy tekintünk az  imára,
   mint az Isten és az ember  közötti kapcsolatra, de olyan helyzetben,  hogy
   az ember  világa  és  az  Isten  világa egymástól  távol  van  és  az  ima
   kapcsolatot teremt a két távoli világ között. Jézus szavai szerint egészen
   más a kapcsolat az Isten és  az ember között, hiszen családtagok  vagyunk,
   mi Isten gyermekei, ő pedig a mi mennyei Atyánk.
   Ebből az  alaphelyzetből  nézve  egészen  természetes  az,  hogy  gyermeki
   bizalommal fordulunk Istenhez kéréseinkkel, aki szeretettel figyel ránk és
   szeretettel gondoskodik  földi és  örök  életünkről. A  napjainkban  sokat
   emlegetett emberi méltóság Isten ajándéka  számunkra, s e méltóság  alapja
   az, hogy  Isten gyermekei  vagyunk.  E méltóságunk  tudatában  imádkozzunk
   mindig Istenhez!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Uram, én ismerem, az igazat, de nem azt mondom. Birtoklom szeretetedet, de
   nem azt  teszem. Hiszek  ugyan benned,  de nem  bízom benned.  Beszélek  a
   felebarátról, de  nem  veszem  észre  őt.  A  pénznek  szolgálok,  de  nem
   szégyenlem. Kereszténynek nevezem magam, de nem vagyok az. Így van ez,  de
   sokáig nem maradhat így! Könyörülj, Uram, rajtam!
   A. Pereira