2015. október 5. – Hétfő

2015.10.05 08:11

   Abban az időben egy törvénytudó odalépett Jézushoz, hogy próbára tegye őt.
   „Mester – szólította meg  –, mit tegyek, hogy  elnyerjem az örök  életet?”
   Jézus így  felelt:  „Mit mond  erről  a  törvény? Mit  olvasol  benne?”  A
   törvénytudó így válaszolt:  „Szeresd Uradat,  Istenedet teljes  szívedből,
   teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat  pedig,
   mint saját magadat.” Jézus ezt mondta neki: „Helyesen feleltél. Tedd  ezt,
   és élni fogsz.”  A törvénytudó  igazolni akarta  magát, ezért  megkérdezte
   Jézustól: „De hát ki az én felebarátom?” Válaszul
   Jézus ezt  mondta  neki: „Történt,  hogy  egy ember  Jeruzsálemből  lement
   Jerikóba. Rablók  kezébe került.  Ezek  kifosztották, véresre  verték,  és
   félholtan  otthagyták.  Egyszer  csak  egy   pap  jött  lefelé  az   úton.
   Észrevette, de  elment  mellette.  Azután  egy  levita  jött  arra,  ő  is
   meglátta, de elment mellette.  Végül egy szamaritánusnak  is arra vitt  az
   útja. Amikor megpillantotta, megesett rajta a szíve. Odament hozzá, olajat
   és bort öntött  sebeire, és  bekötözte, majd  pedig felültette  teherhordó
   állatára, elvitte egy vendégfogadóba és gondoskodott róla. Másnap  elővett
   két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel  a kéréssel: Viseld gondját, és  ha
   többet költenél rá, visszatérve megadom neked. Mit gondolsz, e három közül
   ki volt a felebarátja  annak, aki a rablók  kezébe került?” A  törvénytudó
   így válaszolt: „Aki irgalmasságot cselekedett vele.” Jézus így  folytatta:
   „Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!”
   Lk 10,25-37

   Elmélkedés:

   Jézus egykori  hallgatósága  valószínűleg szívesebben  hallott  volna  egy
   olyan történetet, amelyben az  általuk megvetett szamaritánusok  egyikével
   bánnak el alaposan a rablók, akinek aztán egy nagylelkű zsidó menti meg az
   életét. Jézus története viszont egészen másként végződik, s éppen váratlan
   fordulatával hívja fel a figyelmet  a felebaráti szeretet fontosságára.  A
   példabeszéd szerint ugyanis  egy zsidó  ember került  bajba. A  templomban
   szolgálatot teljesítő zsidó  pap és levita  szó nélkül és  segítségnyújtás
   nélkül megy el a segítségre  szoruló ember mellett. Viselkedésük  nélkülöz
   minden emberi  együttérzést.  Saját „vallási  tisztaságuk”  megakadályozta
   őket abban,  hogy közeledjenek  a bajba  került személyhez  és  segítsenek
   rajta.
   A  szamaritánus  viszont  azonnal  cselekszik.  Nagylelkűsége  túlmegy   a
   megszokott határon. Az mindenkitől elvárható  volna, hogy a félholt  ember
   sebeit bekötözze és  biztonságos helyre vigye.  De ő még  ennél is  többet
   tesz: pénzt ad  a fogadósnak,  hogy gondoskodjon róla,  s szándékában  áll
   visszatérni,  hogy  meggyőződhessen   arról,  hogy   az  illető   felépült
   sérüléseiből.
   Az irgalmasság gyakorlása mindig  nagylelkűségből fakad. Jót tenni  tiszta
   szívvel és a viszonzás reménye nélkül csak az tud, aki megtapasztalta  már
   mennyire  jó  érzés  nagylelkűnek   lenni.  Az  igaz  vallásosságból   nem
   hiányozhat az irgalmasság gyakorlása.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenem! Én benned  olyan Istenben hiszek.  akinek világa nem  befejezett.
   Aki nem megkövült nyugalomban trónoló Szent. Aki nem tartod természetesnek
   a  szegények  és  gazdagok  rendjét.   Aki  nem  vagy  hatalmaskodó,   sem
   kiszolgáltatott. Aki  értelmesnek látod  életünket.  Aki a  fejlődés  híve
   vagy. de a mi munkánk által.
   D. Sölle nyomán