2015. október 14. – Szerda

2015.10.14 07:02

   Egy farizeus  lakomáján  így  beszélt Jézus  az  asztalnál  ülőkhöz:  „Jaj
   nektek,  farizeusok!  Tizedet  adtok  mentából,  rutából  és  minden  apró
   veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten  szeretetét.
   Ezt meg kell tenni, azt meg  nem szabad elhagyni! Jaj nektek,  farizeusok!
   Szeretitek a főhelyeket  a zsinagógában,  és a  köszöntéseket a  nyilvános
   tereken. Jaj  nektek!  Olyanok  vagytok,  mint  azok  a  sírok,  amelyeket
   kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül,  hogy
   tudnák.”  Erre  egy  törvénytudó   méltatlankodni  kezdett:  „Mester,   ha
   ilyeneket mondasz,  minket is  gyalázol.” Ő  azonban így  folytatta:  „Jaj
   nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre,  ti
   magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.”
   Lk 11,42-46

   Elmélkedés:

   A farizeusoknak mondott beszéd második részében Jézus keményebb hangot  üt
   meg,  élesebben  fogalmazza  meg  kritikáját,  amely  beszédstílussal   az
   lehetett  a  szándéka,  hogy  önvizsgálatra  késztesse  az   érintetteket,
   szembesítse őket hamis jámborságukkal. A jelenlévő farizeusok közül  senki
   sem gondolhatta  már, hogy  szavai csak  a vendéglátónak  szólnak,  hiszen
   mindannyiuknak  szólt  a  beszéd.  Az  Úr  szeretné,  hogy  a   farizeusok
   elgondolkozzanak:  valóban  az  tetszik  Istennek,  hogy  az  apró   kerti
   veteményekből tizedet adnak? Az igaz vallásosság szempontjából valóban  az
   a mérvadó,  hogy  valaki megtartja-e  a  legjelentéktelenebb  törvényeket?
   Valóban megengedhető, hogy  a haszontalan  törvények aprólékos  megtartása
   elvonja a  figyelmet  az igazságosságról  és  háttérbe szorítsa  az  Isten
   iránti szeretetet?
   Jézus nem hagyja  sokáig gondolkozni őket,  hanem új területre  tér át,  a
   farizeusi  viselkedésre.   A   zsinagógai  istentisztelet   alkalmával   a
   főhelyeket keresik és elvárják, hogy tisztelettel köszöntsék őket - mondja
   nekik. Ezzel  azt állítja,  hogy csupán  látszat az,  hogy Isten  és az  ő
   törvénye áll életükben az első helyen, valójában önmagukat magasztalják. A
   mi Urunk azért helyteleníti a farizeusi lelkületet, mert hiányzik belőle a
   hit, uralkodásra, mások elnyomására törekszik  és nem szolgálni akarja  az
   embereket.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Tudom, Uram, mekkora bátorság kell,  hogy komolyan merje mondani  szívünk:
   lobbantsd föl bennünk a szeretet lángját! Pedig te megígérted, hogy  tüzet
   bocsátasz a földre, a te követőid  lelkébe. Segíts megértenem, hogy a  tűz
   fény is, meleg is, és egyúttal mérhetetlen erőt ad.
   J. Fr. Görres