2015. március 3. – Kedd

2015.03.03 07:55

Egy alkalommal  Jézus  e szavakkal  fordult  a néphez  és  tanítványaihoz:
   „Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg  és
   tartsatok meg  ezért  mindent,  amit mondanak  nektek,  de  tetteikben  ne
   kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt
   elviselhetetlen terheket kötöznek össze  és helyeznek az emberek  vállára,
   de maguk  egy ujjal  sem hajlandók  mozdítani rajta.  Amit tesznek,  azért
   teszik, hogy  lássák őket  az emberek.  Szélesre szabják  imaszíjukat,  és
   köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre
   ülni, a zsinagógában  pedig az  első székekbe. Elvárják,  hogy az  emberek
   köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek  szólítsák
   őket. Ti ne hívassátok magatokat mesternek,  mert egy a ti Mesteretek,  ti
   pedig mindnyájan  testvérek  vagytok.  De atyának  se  hívjatok  senkit  a
   földön, mert  egy a  ti Atyátok,  a mennyei.  És tanítónak  se  hívassátok
   magatokat, hisz egy a ti  tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb  köztetek,
   az legyen a többi  szolgája. Aki önmagát  magasztalja, azt megalázzák,  és
   aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
   Mt 23,1-12

   Elmélkedés:

   „Aki önmagát magasztalja,  azt megalázzák, és  aki önmagát megalázza,  azt
   felmagasztalják” (Mt  23,12) -  olvassuk Jézus  szavait az  evangéliumban.
   Amikor Jézus alázatáról beszélünk, az alázat mellé rögtön oda kell tennünk
   a szenvedést és a megbocsátást.  Jézus alázata abban mutatkozik meg,  hogy
   vállalja a szenvedést. Még isteni hatalmáról  is lemond s engedi, hogy  az
   emberi erőszak felülkerekedjen rajta. De a szenvedései közepette sem harag
   vagy gyűlölet ébred  benne azok  iránt, akik bántalmazzák,  hanem képes  a
   megbocsátásra. A  kereszten a  szenvedő, a  haldokló Isten  bocsát meg  az
   egész emberiségnek. Az alázatos Isten képes a megbocsátásra. Az  alázatos,
   a szenvedést vállaló Istentől tanulhatom meg a megbocsátást.
   Lehetek tudatosan alázatos, vállalhatom  önként, hogy megalázzanak, de  az
   is előfordulhat,  hogy  kényszerűségből  viselem el,  hogy  megaláznak.  A
   szenvedéssel ugyanez  a  helyzet.  Vagy  önként  vállalom,  mert  Krisztus
   szenvedéséből felismerem annak  értékét, vagy egyszerűen  csak nincs  erőm
   ellenállni az erőszaknak. A megbocsátásnál viszont nincs ilyen  kettősség,
   mert  az  nem   fakadhat  külső  kényszer   hatására.  Megbocsátani   csak
   szeretetből, szívből,  szívem mélyéből  tudok. Vajon  van-e bennem  akkora
   alázat,  hogy   lemondva   a   bosszúról,  szívből   megbocsátok   még   a
   rosszakaróimnak is?
   © Horváth István Sándor
    
    Imádság:

   Előtted, Uram, bűnös  és por vagyok:  irgalmadból élek, neked  köszönhetek
   mindent; alárendelem magam neked, hagyom, hogy fájdalmaid és  szenvedéseid
   teljesen átalakítsanak;  teljes  engedelmességben és  akaratodhoz  simulva
   hagyatkozom terád.