2015. március 18. – Szerda

2015.03.18 15:04

Egy alkalommal  Jézus ezt  mondta a  zsidóknak: „Az  én Atyám  szüntelenül
   munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók  még
   inkább az életére törtek,  mert nemcsak a  szombati nyugalmat szegte  meg,
   hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus
   azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit  sem
   tehet önmagától. Csak  azt teheti, amit  az Atyánál lát.  Amit ugyanis  az
   Atya cselekszik,  azt cselekszi  a Fiú  is.  Az Atya  szereti a  Fiút,  és
   mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is  mutat
   majd neki, hogy  csodálkozzatok rajta.  Amint ugyanis  az Atya  halottakat
   támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
   Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra  bízta,
   hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a  Fiút
   nem tiszteli, az  nem tiszteli az  Atyát sem, aki  a Fiút küldte.  Bizony,
   bizony, mondom nektek: aki hallgat az  én tanításomra, és hisz abban,  aki
   engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert  már
   átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra –
   sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát.
   Meghallják, és  életre  támadnak.  Amint  ugyanis  az  Atyának  élete  van
   önmagában, a  Fiúnak is  megadta, hogy  élete legyen  önmagában. A  Fiúnak
   hatalmat adott arra  is, hogy  ítéletet tartson,  mert ő  az Emberfia.  Ne
   csodálkozzatok ezen! Eljön az óra,  amikor a halottak meghallják az  Isten
   Fiának szavát, és előjönnek  sírjukból. Akik jót cselekedtek,  feltámadnak
   az életre; akik  rosszat tettek, feltámadnak  a kárhozatra. Én  önmagamtól
   semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem
   igazságos, mert nem a  magam akaratát keresem,  hanem annak akaratát,  aki
   küldött engem.”
   Jn 5,17-30

   Elmélkedés:

   Az Egyház  és a  hit fejlődésének  története során  voltak olyan  tévutak,
   amelyek képviselői Jézus Krisztus személyében csak az embert látták és nem
   tartották őt  Istennek. Ezen  elképzelések szerint  Jézus valóságos  ember
   volt, akit az Egyház az idők során Istenné tett, isteni  tulajdonságokkal,
   képességekkel ruházott  fel.  Mindez ellentétes  a  katolikus  tanítással,
   amely szerint Jézus valóságos Isten és valóságos ember.
   Ha figyelmesen olvassuk az evangéliumokban Jézus születésének  történetét,
   akkor  észrevesszük,  hogy  világrajötte  több,  mint  bármely  más  ember
   születése. Az emberi elképzeléseket és elvárásokat messze felülmúlja egész
   élete  születésétől  haláláig  és  feltámadásáig.  Személyének   varázsát,
   tanításának  titkát,   cselekedeteinek   különleges   erejét   az   általa
   kiválasztott apostolok is csak  lassan értik meg, és  ez nem más, mint  az
   Atyával való  kapcsolata, egysége,  amiről a  mai evangéliumban  olvasunk.
   Jézus, a  Fiúisten  mindent  az  Atya  megbízásából  és  az  ő  akaratának
   megfelelően tesz, s  kettejük kapcsolatának lényege  a szeretet. Az  ember
   számára nem csupán az a feladat,  hogy az Úr tanításából megismerje ezt  a
   szeretetkapcsolatot, hanem az is, hogy Isten meghívását elfogadva belépjen
   e szeretetközösségbe. A hit útja  tehát Istenhez, a szeretethez vezet.  Az
   Egyháznak pedig az a küldetése, hogy az emberek számára megmutassa ezt  az
   Istenhez vezető utat.
   © Horváth István Sándor
    
    Imádság:

   Jézusom, kit szívemből szeretek, tudom, hogy nincs gyümölcse lelkemnek, ha
   Szentlelkednek harmata  nem  öntözi  és szereteted  sugara  nem  melegíti;
   kérlek, légy irgalmas hozzám, végy szerető karodra és gyullaszd föl bennem
   Lelkednek tüzet. Íme: testemet és lelkemet neked adom, legyen a tiéd.