2015. május 24. – Pünkösdvasárnap

2015.05.24 10:08

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent  a
   tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben
   zárva tartották  az  ajtót.  Belépett és  így  szólt  hozzájuk:  „Békesség
   nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az  Úr
   láttára öröm töltötte  el a tanítványokat.  Jézus megismételte:  „Békesség
   nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak
   után rájuk  lehelt,  és így  folytatta:  „Vegyétek a  Szentlelket!  Akinek
   megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer,  s akinek nem bocsátjátok  meg,
   az nem nyer bocsánatot.”
   Jn 20,19-23

   Elmélkedés:

   Pünkösdi Lélek
   Egy édesanya mesélte, hogy egy alkalommal sok medencés, csúszdás  fürdőben
   voltak a családdal. A nagyobbak azonnal a medencék valamelyikébe  vetették
   magukat, de a legkisebbik gyermeket, aki mindössze három éves múlt, s  aki
   először volt életében  ilyen helyen,  alig tudta rábeszélni  arra, hogy  a
   pancsoló vizébe bemenjen. A kicsi  sosem látott még ekkora vizet,  érthető
   volt félelme. Aztán  amikor látta,  hogy a hozzá  hasonló korúaknak  semmi
   baja  sincs  a  víztől,  nagy  nehezen  bemerészkedett,  persze  édesanyja
   felügyelete mellett. Hamar megbarátkozott  a vízzel, önfeledten  játszott,
   élvezte, hogy  pancsolhat  kedvére.  Olyannyira  jól  érezte  magát,  hogy
   egyszerűen nem akart kijönni a vízből,  amikor egy idő után anyukája  erre
   kérte. Ami korábban  fenyegető és félelmetes  volt számára  ismeretlensége
   miatt, az gyorsan vonzóvá, kedvessé vált, olyan dologgá, amitől nem  akart
   megválni.
   E vizes  példa talán  segít  megvilágítani a  mai „tüzes”  nap  tartalmát.
   Kezdetben talán félünk a Szentlélek érintésétől, a Szentlélek tüzétől, nem
   akarjuk megégetni magunkat vele, de amikor engedjük, hogy eltöltsön, élővé
   tegyen és  lelkesítsen minket,  akkor  semmiképpen sem  akarnánk  megválni
   tőle, s azt  szeretnénk, hogy  mindig bennünk lobogjon  lángja. Olyan  ez,
   mint amikor Mózes  félelemmel közelített az  égő csipkebokorhoz, de  aztán
   megtapasztalta,  hogy  jó  Isten  közelében  lenni.  Vagy  amikor  Elizeus
   félelemmel szemlélte a tüzes szekeret, amelyen Isten az égbe ragadta Illés
   prófétát. Aztán amikor Elizeus magához  ragadta mestere leeső köpenyét  és
   kettévált előtte a Jordán folyó vize, megtapasztalta azt a különleges erőt
   és prófétai hatalmat, amit megörökölt Illéstől és amivel Isten ruházta fel
   őt, akkor nem akart már megválni küldetésétől, amire korábban oly  nehezen
   vállalkozott. Szent  Pál apostol  életében is  hasonlót látunk.  A  vallás
   ellenségeit látta  az  új  hit  terjesztőiben,  a  keresztényekben,  ezért
   kegyetlen  üldözésükbe  kezdett,  de  amikor  találkozott  Krisztussal  és
   megvilágosította őt a Szentlélek, akkor felismerte új hivatását.
   A Szentlélekkel kapcsolatban valójában  nincs okunk félelemre. A  pünkösdi
   eseményt  a   legrészletesebben  Szent   Lukács  írja   le  az   Apostolok
   Cselekedeteiben. Ezek  szerint  a  feltámadás  utáni  ötvenedik  napon  az
   apostolok együtt voltak,  amikor az  égből ismeretlen  zúgás támadt,  majd
   pedig  lángnyelvek  tűntek  fel  és  mindegyikükre  leereszkedtek.  E  jel
   kíséretében töltötte  el őket  a Szentlélek.  Különféle nyelveken  kezdtek
   beszélni a Jeruzsálembe érkező  zarándokoknak Isten csodás tetteiről  (vö.
   ApCsel 2,1-11). A zúgás, a szélvihar,  a tüzes lángok nem ijesztették  meg
   őket. A húsvéti jelenések s  a feltámadt Krisztus megjelenései  alkalmával
   az  evangélisták  nem  hallgatják  el  az  apostolok  félelmét.  Félnek  a
   zsidóktól, akik keresztre feszítették Mesterüket, és félnek még akkor  is,
   amikor megjelenik nekik Jézus, mert  azt hiszik, hogy szellem.  Pünkösdkor
   viszont nyoma sincs bennük semmilyen félelemnek. Eltölti őket a Szentlélek
   ereje, s ezzel  az erővel  állnak a nép  elé, hogy  a keresztre  feszített
   Krisztus feltámadását hirdessék.
   A pünkösdi Lélek engem is erővel akar betölteni, hogy Krisztus tanúja és a
   feltámadás hirdetője legyek.
   © Horváth István Sándor
    
    Imádság:

   Szentlélek Isten!  A  te  működésed,  megszentelő  tevékenységed  egyaránt
   megtapasztalható  a  világban,   az  Egyházban   és  bennünk,   keresztény
   emberekben. Legyél  minden  megkeresztelt ember  számára  az  újjászületés
   forrása, az új  élet forrása!  Teremtsd meg  az egységet  és a  közösséget
   Istennel és  az Egyházzal!  Add  meg nekünk  a lelki  újjászületést,  hogy
   elmúljanak félelmeink, megértsük  Krisztus tanítását és  az Egyház  minden
   időkre szóló  küldetéséhez  csatlakozva mi  is  Krisztus tanúi  legyünk  a
   világban! Add,  hogy  Isten  szavának  hallgatása  által  újjászülessek  a
   hitben! Segíts,  hogy a  szentáldozás és  az imádság  legyen  erőforrásom!
   Tölts el erőddel, hogy a szeretet gyakorlásában hűséges legyek!