2015. május 10. – Húsvét 6. vasárnapja

2015.05.10 08:54

Abban az időben  Jézus ezt  mondta tanítványainak: Amint  engem szeret  az
   Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben.  Ha
   megtartjátok  parancsaimat,   megmaradtok  szeretetemben,   ahogy  én   is
   megtartottam Atyám  parancsait, és  megmaradok az  ő szeretetében.  Ezeket
   azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel
   teljes legyen.  Az az  én parancsom,  hogy szeressétek  egymást, amint  én
   szerettelek titeket.  Nagyobb szeretete  senkinek sincs,  mint annak,  aki
   életét adja  barátaiért.  Ti  barátaim  vagytok,  ha  azt  teszitek,  amit
   parancsolok nektek. Nem  mondalak titeket többé  szolgának, mert a  szolga
   nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt,
   amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem,
   hanem én választottalak titeket, és  arra rendeltelek, hogy elmenjetek  és
   gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az  én
   nevemben,  megadja  nektek.  Azt  parancsolom  nektek,  hogy   szeressétek
   egymást!
   Jn 15,9-17

   Elmélkedés:

   A megújulás forrása
   Egyházunk 2000 éves  történelmének egyes  szakaszait szemlélve  láthatjuk,
   hogy időnként szükség van a  megújulásra. Mondhatnánk, hogy mindez  csupán
   annak kérdése, hogy megvan-e bennünk a megújulás iránti vágy és a  készség
   a változtatásra, az igény a fejlődésre? Könnyebb ugyanis ragaszkodni a jól
   bevált módszerekhez,  mintsem megkockáztatni  a bizonytalan  eredményekkel
   kecsegtető változtatásokat. Könnyebb  rutinszerűen végezni a  feladatokat,
   mintsem újakkal kísérletezni.  Szerencsés, ha  az újítók  eleve az  Egyház
   keretein belül gondolkoznak, és megoldási javaslataikat készek alárendelni
   az egyházi irányításnak.  Jó példa erre  Assisi Szent Ferenc  élete és  az
   általa alapított szerzetesközösség. Ha viszont az egyházi vezetés részéről
   nem érezhető az elfogadás,  az könnyen szakadásokhoz  vezet, miként azt  a
   reformáció esete  és  Luther  Márton  példázza.  Meg  kell  hallgatnunk  a
   kritikus észrevételeket, nem  szabad azokat támadásnak  vennünk és  rögtön
   elutasítanunk, hanem  felül kell  vizsgálnunk korábbi  gyakorlatainkat,  a
   rosszat el kell  vetnünk, a jót  továbbra is meg  kell tartanunk vagy  még
   jobbá, még gyümölcsözőbbé kell tennünk.
   A rutin, a hagyományoshoz való túlzott ragaszkodás életveszélyessé válhat.
   Ez nem  csupán az  egyházi életre  vonatkozik, hanem  a hívő  ember  lelki
   életére és  kapcsolataira is.  Szükségünk  van a  folyamatos  megújulásra,
   mégpedig  a   Krisztusban  való   megújulásra   és  a   szeretetben   való
   újjászületésre. Isten kegyelmi  ajándékait - s  ezek között a  szeretetet,
   amiről a mai evangélium tanít - azért kapjuk, hogy a saját magunk és mások
   lelki üdvösségét szolgáljuk vele. De ha ez rutinná, megszokottsággá válik,
   akkor elveszti  lényegét. A  papok hivatalnokokká  válnak, a  hívek  pedig
   szentmisére járó  robotokká. És  akkor még  csak azokról  beszélünk,  akik
   valamilyen módon legalább  az Egyházhoz kapcsolódnak.  De mi van  azokkal,
   akik csak  a  megrögzöttséget látják  az  egyházi tevékenységekben  és  ez
   taszítja őket a közösségtől? Hogyan tud találkozni az emberek lelki éhsége
   és szeretet utáni  vágya az  Egyház által hirdetett  örömhírrel? E  kérdés
   hátterében az  a  feltételezés húzódik  meg,  hogy az  Egyház  Krisztustól
   kapott  küldetése   szerint   valóban   az   örömhírt   hirdeti   és   nem
   látszattevékenységet végez. Ők keresik a maguk boldogságát, mi hirdetjük a
   magunk üzenetét, ami Krisztus tanítása,  de aligha találkozik a kettő,  ha
   kiüresedett tanításunk, jelentés nélkülivé váltak szavaink.
   Megújulni  az   evangéliumban,  a   szolgálatban,  a   szentségekben,   az
   igehirdetésben, a hitben, a szeretetben, egyszóval megújulni  Krisztusban,
   ez a  célunk.  Honnan vesszük  ehhez  az erőt?  Krisztus  szeretetéből.  Ő
   mondta: „Nagyobb szeretete  senkinek sincs,  mint annak,  aki életét  adja
   barátaiért” (Jn  15,15). Az  ő szeretetében  fedezhetjük fel  a  megújulás
   kimeríthetetlen forrását.
   Elmélkedésünk befejezéseként még egy dolgot érdemes megemlíteni. Nem az  a
   cél, hogy  feltétlenül kitaláljunk  valami újat.  Nem kell  megírnunk  egy
   újabb evangéliumot, nem kell kitalálnunk  egy nyolcadik szentséget. Ha  az
   örökkévaló Istenre és az ő  örökérvényű tanítására figyelünk, akkor  lelki
   életünk, evangéliumi kereszténységünk az állandóan megújuló szeretetre fog
   épülni.
   © Horváth István Sándor
    
    Imádság:

   Urunk, szeretet  Istene! Te  saját  hasonlatosságodra teremtetted  meg  az
   embert és szívünkbe  írtad a szeretet  törvényét. Életünk során  számtalan
   formában sugárzod felénk szereteted.  Segíts, hogy ezt mindig  észrevegyük
   és hálásak  legyünk érte!  Segíts,  hogy szereteted  megtapasztalása  arra
   ösztönözzön  minket,  hogy  továbbadjuk  a  szeretetet   embertársainknak!
   Lelkünk mélyén újra és újra megszólal a hang, hogy megosszuk a szeretetet.
   Segíts, hogy ezt  mindig örömmel tegyük!  Add, hogy a  te örömöd  teljessé
   váljon mindazokban, akik szeretetközösségben  vannak veled és  szeretetben
   élnek egymással!