2015. június 7. – Vasárnap, Úrnapja, Krisztus szent teste és vére

2015.06.07 15:29

A kovásztalan kenyerek  ünnepének első  napján, amikor  a húsvéti  bárányt
   feláldozzák, tanítványai  megkérdezték: „Mit  akarsz, hová  menjünk,  hogy
   elkészítsük számodra a  húsvéti vacsorát?” Erre  elküldte két  tanítványát
   ezekkel a szavakkal:  „Menjetek a városba.  Találkoztok ott egy  emberrel,
   aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg
   a házigazdának:  A Mester  kérdezi, hogy  hol  van az  a szállás,  ahol  a
   húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő mutat majd nektek  egy
   étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el  nekünk.”
   A tanítványok  elmentek, s  a  városba érve  mindent úgy  találtak,  ahogy
   megmondta; és  elkészítették a  húsvéti  vacsorát. Vacsora  közben  kezébe
   vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik:
   „Vegyétek,  ez  az  én  testem.”  Majd  fogta  a  kelyhet,  hálát   adott,
   odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez  az
   én vérem, a  szövetségé, amely sokakért  kiontatik. Bizony mondom  nektek:
   nem iszom többé a szőlő terméséből addig  a napig, amíg az újat nem  iszom
   az   Isten   országában.”   Ezután    zsoltárt   énekelve   kimentek    az
   Olajfák-hegyére.
   Mk 14,12-16. 22-26

   Elmélkedés:

   Lelki egyesülés
   Az egyházi év folyamán nagycsütörtök este emlékezünk a szentmisében  Jézus
   utolsó  vacsorájára.  Ünneplésünk  középpontjában  ennek  megfelelően   az
   Oltáriszentség áll,  amelyet ekkor  alapított és  bízott Egyházára  az  Úr
   Jézus. Ma, úrnapján  - Krisztus  szent teste és  vére napján  - szintén  e
   szentséget ünnepeljük, igaz  kissé más hangsúllyal.  Az úrnapi  körmenetek
   világszerte azt üzenik,  hogy keresztény hívőként  megmutatjuk a  világnak
   Krisztust, az  ő ajándékát,  az  ő szeretetének  jelét, az  élő  kenyeret,
   amelyben Krisztus valóságosan jelen van. Ő  a mi lelki életünk forrása,  ő
   táplál minket önmagával, hogy az örök életre jussunk.
   Az evangéliumban  Szent  Márk  írásából olvassuk  fel  az  utolsó  vacsora
   előkészítésének és magának a vacsorának eseményét. A leírás a zsidó húsvét
   ünnepével és  az ahhoz  kapcsolódó étkezéssel,  továbbá a  húsvéti  bárány
   említésével kezdődik, majd  pedig azzal  végződik, hogy  Jézus önmagát,  a
   saját testét adja a kenyérben az  apostoloknak. Ez a leírás azt  sugallja,
   hogy  amikor  Márk  megírja  evangéliumát,  akkor  a  keresztény  közösség
   istentisztelete, azaz  a szentmise  alkalmával már  nem csupán  a  húsvéti
   eseményt,   Jézus   kereszthalálát   és   feltámadását   ünnepli,    hanem
   megemlékeznek  az  utolsó  vacsorán  történtekről  is,  s  ezek   szorosan
   kapcsolódnak egymáshoz.
   A húsvéti időszak lezárult  pünkösd ünnepével, de  az Egyház liturgiája  a
   mai nappal ismét visszavezet minket húsvét titkához, Krisztus áldozatához.
   A cél  az,  hogy  jobban  figyeljünk  az  Úr  Jézus  ajándékára,  a  lelki
   táplálékra, amelyet  ő ad  nekünk.  A mai  ünnep egyrészt  meghívás,  hogy
   találkozzunk a  kenyérben  önmagát adó  Krisztussal,  ugyanakkor  buzdítás
   számunkra, hogy  őt  tekintsük  lelki  fejlődésünk  éltető  forrásának.  A
   Krisztussal való rendszeres találkozás  a szentáldozásban megújítja  lelki
   életünket és megerősít  minket abban,  hogy hozzá és  az általa  alapított
   közösséghez  tartozunk.  Isten  egészen  egyszerű  megoldást   választott,
   egyszerű  lehetőséget  biztosított  számunkra  azzal,  hogy  találkozzunk,
   lelkileg egyesüljünk Krisztussal: az  étkezés, a táplálkozás  lehetőségét.
   Nem elegendő hinnünk abban, hogy  Krisztus valóságosan jelen van  testével
   és vérével  a kenyérben  és a  borban, nem  elég az,  ha tiszteletünket  a
   legmagasabb és egyedül Istent illető  formában, az imádásban fejezzük  ki,
   hanem egyszerű dolgot kér: vegyük magunkhoz lelki táplálékként, mindennapi
   kenyérként Krisztus testét.
   Az Eucharisztia  iránti tiszteletünk  alapja a  hit. Hiszünk  abban,  hogy
   Jézus valóságosan  jelen van  az átváltoztatott  kenyérben és  borban.  Az
   Oltáriszentség esetében nem  közönséges kenyérről, hanem  átváltoztatásról
   és átváltoztatott kenyérről és  borról beszélünk. Ez  azt jelenti, hogy  a
   kenyér és a  bor lényegileg alakul  át Krisztus szent  testévé és  vérévé,
   miközben külső alakját és  formáját mind a kenyér,  mind a bor  megtartja.
   Szemünkkel ugyan nem látunk semmiféle átalakulást, de hitünk szerint mégis
   megtörténik  az  átváltozás  csodája.  Az  átváltoztatás  a   szentmisében
   történik, a miséző pap Krisztus személyében cselekedve jeleníti meg az  Úr
   áldozatát. Nem öncélú cselekedet  ez, hanem arra irányul,  hogy a hívők  a
   szentáldozásban egyesülhessenek Jézussal.
   Vágyom-e a találkozásra, a szentáldozásra?
   © Horváth István Sándor
    
    Imádság:

   Uram, Jézus! Hiszem,  hogy te szólsz  hozzám. Amikor a  szentmisében a  te
   szavadat hallgatom, a te irántam való szeretetedre gondolok. Hiszem,  hogy
   értem és minden emberért vállaltad a szenvedést és áldoztad fel magadat  a
   kereszten. Amikor  áldozatod  megújul  az oltáron,  ismét  a  te  végsőkig
   kitartó szeretetedre  tudok  gondolni.  Hiszem,  hogy  te  jelen  vagy  az
   átváltoztatott  kenyérben.  Amikor   a  szentáldozásban  magamhoz   veszem
   testedet, akkor értem  meg igazán, hogy  mennyire szeretsz engem!  Segíts,
   hogy mindig veled és a te szeretetedben éljek!