2015. június 21. – Évközi 12. vasárnap

2015.06.21 09:04

 Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a
   túlsó partra.”  Erre  azok elbocsátották  a  tömeget, és  Jézust  magukkal
   vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük.  Nagy
   szélvihar támadt,  a  hullámok  a  bárkába  csaptak,  úgyhogy  az  már-már
   megtelt.  Ő  a   bárka  végében  egy   vánkoson  aludt.  Felkeltették   és
   megkérdezték: „Mester, nem törődsz  azzal, hogy elveszünk?” Erre  fölkelt,
   ráparancsolt a szélre, és  ezt mondta a  tengernek: „Hallgass el,  nyugodj
   meg!” A  szél elállt,  és nagy  csendesség lett.  Ekkor hozzájuk  fordult:
   „Miért féltek?  Még mindig  nincs  bennetek hit?”  Nagy félelem  fogta  el
   ugyanis őket. Egymást  kérdezgették: „Ki lehet  ez, hogy még  a szél és  a
   tenger is engedelmeskedik neki?”
   Mk 4,35-41

   Elmélkedés:

   Nehézségek idején
   A vihar  lecsendesítésének  története  sokak  fantáziáját  megmozgatja.  A
   gyerekek  könnyen   megjegyzik  és   ugyanilyen  könnyen   mondják  el   a
   hallottakat. Nagyívű mozdulatokkal utánozzák  a tenger háborgását,  szinte
   költői szavakkal  magyarázzák,  miként  hánykolódik  a  bárka  a  hatalmas
   hullámokon, arcukon az egykori  apostolok halálfélelme tükröződik, s  alig
   tudják visszafogni magukat,  amikor a  történet végére  Jézus szavának  és
   mozdulatának köszönhetően minden elcsendesedik. A gyerekekhez hasonlóan  a
   művészek is nagy érdeklődést mutatnak a téma iránt, miként erről mozgalmas
   és rendkívül látványos festmények  egész sora tanúskodik, gondoljunk  csak
   Brueghel, Rembrandt képeire vagy például a Hitda-kódex miniatúrájára.
   Máté, Márk  és  Lukács  evangélista  egyaránt  lejegyzi  a  tengeri  vihar
   lecsendesítésének  eseményét.  Mindhárman  említést  tesznek  arról,  hogy
   miközben az apostolok küzdenek az  evezéssel és saját félelmeikkel,  Jézus
   alszik. A  leírásokban egyetlen  apró  különbség mutatkozik:  csupán  Márk
   említi meg, hogy Jézus egy párnán (vánkoson) aludt (vö. Mk 4,37). Pontosan
   ez  a  jelentéktelen  párna  jelzi  azt,  hogy  az  esemény  megtörtént  a
   valóságban. Mert a mondanivaló megfogalmazására ki lehet találni  tengert,
   bárkát és vihart, de egy  párnát nem talál ki  senki csupán azért, hogy  a
   leírtak igazságát igazolja. Nem kitalált történetről van tehát szó,  amely
   az evangélisták  fejében  született meg,  hogy  ezzel is  igazolják  Jézus
   természetfeletti erejét,  hanem a  valóságban megtörtént  esetről,  amikor
   Jézus megmutatja tanítványai  előtt, hogy  isteni ereje  nagyobb az  ember
   életét veszélyeztető  erőknél. És  itt ne  csupán a  természet erejére,  a
   rettenetes hullámokat  keltő  szélre  gondoljunk,  hanem  a  gonosz  lélek
   erejére, aki az  ember életére tör.  A Bibliában és  a későbbi  keresztény
   írásokban ugyanis a pusztító természeti  erők a legtöbb esetben a  gonoszt
   helyettesítik. Ebben az értelemben a történet azt tanítja, hogy a mi Urunk
   képes legyőzni a gonoszt és képes megmenteni az embert.
   A  történet  másik  üzenete,  hogy  erősítsük  magunkban  a  Jézus  iránti
   bizalmat. Életünk nehéz helyzeteiben nem vagyunk magunkra hagyva. Nem csak
   kizárólag  a  magunk  emberi  erejére  számíthatunk.  Vegyük  észre  Jézus
   közelségét! Forduljunk  hozzá  és bízzunk  abban,  hogy ő  képes  és  akar
   segíteni  rajtunk.  Ne  engedjük,  hogy  félelmeink  felülkerekedjenek.  A
   félelem a hit  és a bizalom  hiányát jelzi. Jézus  azt kérdezi a  bárkában
   tartózkodó apostoloktól: „Miért  féltek? Még mindig  nincs bennetek  hit?”
   (Mk 4,40). Nekünk is ugyanezt mondja, ha nincs bennünk bátorság őrá  bízni
   életünket. A kísértések és a  próbatételek idején különösen is fontos  az,
   hogy tudjuk, kitől  várhatunk segítséget  küzdelmeinkben. Az  apostolokhoz
   hasonlóan be kell  látnunk, hogy  törékeny és  gyenge a  hitünk, de  Jézus
   megerősíti azt.  Az ő  isteni erejének,  hatalmának megtapasztalása  segít
   minket a nehézségek  idején és  erősíti hitünket.  És ha  már egy  hajóban
   evezünk, egy  közösséghez tartozunk  a  többi keresztény  emberrel,  akkor
   próbáljuk meg egymást is erősíteni a hitben.
   © Horváth István Sándor
    
    Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus! Amikor apostolaid hozzád fordultak segítségért,  te
   olyan csodát  tettél,  amire  nem számítottak.  Ezzel  megmutattad  isteni
   erődet, bebizonyítottad azt, hogy hatalmad  felette áll a gonosz  erőknek.
   Cselekedeteddel  megmutattad,  hogy  törődsz  azokkal,  akiket   szeretsz.
   Segíts, hogy  mindig, még  a legnehezebb  élethelyzetekben is  észrevegyük
   jelenlétedet! Hisszük, hogy te mindig velünk utazol életünk bárkájában  és
   nem hagysz el bennünket a  veszély idején. Urunk, oszlasd el  félelmeinket
   és növeld hitünket!