2015. július 26. – Évközi 17. vasárnap

2015.07.26 08:06

   Abban   az   időben:   Jézus    átment   a   Galileai-tengernek,    vagyis
   Tibériás-tavának a  túlsó  partjára. Nagy  tömeg  követte, mert  látták  a
   csodajeleket, amelyeket a betegeken  végbevitt. Jézus fölment egy  hegyre,
   és ott leült tanítványaival. Közel volt a Húsvét, a zsidók ünnepe.
   Amikor Jézus fölemelte  szemét, és látta,  hogy nagy tömeg  jön felé,  így
   szólt Fülöphöz: „Honnan  vegyünk kenyeret,  hogy legyen  mit enniük?”  Ezt
   pedig azért  kérdezte, hogy  próbára tegye,  mert tudta  ő, hogy  mit  fog
   tenni. „Kétszáz  dénár árú  kenyér sem  elég nekik,  hogy mindenki  kapjon
   valami keveset” – felelte Fülöp.
   Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt  egy
   fiú, akinél öt kenyér és két hal van, de mi az ennyinek?”
   Jézus meghagyta:  „Telepítsétek  le az  embereket!”  Sok fű  volt  azon  a
   helyen. Letelepedtek hát:  szám szerint  mintegy ötezren  voltak csupán  a
   férfiak. Jézus  pedig vette  a kenyereket,  hálát adott,  és kiosztotta  a
   letelepedett embereknek;  ugyanígy a  halból  is, amennyit  csak  akartak.
   Amikor  pedig  jóllaktak,   szólt  tanítványainak:   „Szedjétek  össze   a
   maradékot, hogy semmi se vesszen kárba.” Összeszedték, s tizenkét  kosarat
   töltöttek meg az  öt árpakenyér  maradékából, amit  meghagytak azok,  akik
   ettek.
   Amikor pedig az emberek látták a csodajelet, amelyet Jézus végbevitt,  így
   beszéltek: „Ez  valóban az  a próféta,  aki a  világba jön.”  Mikor  Jézus
   észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják vinni, hogy  erőszakkal
   királlyá tegyék, ismét visszavonult a hegyre, egészen egyedül.
   Jn 6,1-15

   Elmélkedés:

   Kevés a kenyér?
   Wass Albert: Te  és a világ  című írásából származik  a következő  idézet:
   „Gondolj szánalommal azokra,  akik el  akarják hitetni  veled, hogy  nincs
   Isten. Mert  romokban  fekszik  a  házad.  Mert  meghaltak  sokan,  akiket
   szerettél. Mert kevés a kenyér és sok a nyomorúság.”
   Az író nagy éleslátással  fogalmazza meg az  alapvető emberi igényeket  és
   azok hiányát. Biztonságra  vágyunk, de sok  esetben elbizonytalanodunk  és
   kicsúszik alólunk a talaj, ezt jelenti, hogy romokban hever az  otthonunk,
   a házunk. Vágyakozunk arra, hogy  szeressünk másokat és mások  szeressenek
   minket, de  magányosnak,  elveszettnek érezzük  magunkat,  ha  elveszítjük
   szeretteinket. Ha nincs meg a mindennapi élelmünk és megélhetésünk,  akkor
   végtelenül   nyomorúságosnak   tartjuk    az   életünket.   E    hiányokat
   megtapasztalva sokan arra a következtetésre jutnak, hogy nincs Isten, mert
   ha  létezne,  akkor  gondoskodna  biztonságunkról,  megmutatná  szeretetét
   irántunk és megadna mindent, ami a földi élethez szükséges. Az még csak  a
   kisebb gond, ha valaki így gondolkodik,  de az már nagyobb, hogy  másokkal
   is el akarja hitetni, hogy ezen  gondok, problémák azt jelzik, hogy  Isten
   nem létezik.
   Kár volna tagadnunk az életünkben jelenlévő nehézségeket. Azt is kár volna
   tagadni, hogy a társadalomban sokféle  módon jelen van az  egyenlőtlenség,
   az igazságtalanság. Az viszont már nem logikus, hogy ezek a jelenségek azt
   mutatják, hogy egy Isten nélküli világban élünk. Miként mi, ugyanúgy Isten
   is látja ezeket  a problémákat, és  segít is  ezeken, de ezt  csak a  hívő
   veszi észre.
   Az evangéliumok beszámolnak  arról, hogy  útja során  Jézus számos  emberi
   problémával és betegséggel találkozott,  ezeket észrevette és segített  az
   embereken, olykor csodával  szüntetve meg  a bajt. Ennek  egyik példája  a
   csodálatos kenyérszaporítás esete, amelyet  a mai vasárnap  evangéliumában
   olvasunk. A felé igyekvő néptömeget meglátva Jézus veszi észre, hogy  ezek
   az emberek éhesek, valamilyen  módon gondoskodni kell számukra  élelemről.
   Ezért kérdezi:  „Honnan vegyünk  kenyeret, hogy  legyen mit  enniük?”  (Jn
   6,5). Fülöp  apostol arra  gondol a  Mester kérdése  hallatán, hogy  talán
   lehetne számukra kenyeret venni, de most rengeteg kenyérre volna  szükség.
   Fülöp  kijelentéséből  inkább  a  lemondás,  a  beletörődés  érződik,  úgy
   gondolja, hogy  olyan  helyzetbe  kerültek, amit  nem  lehet,  nem  tudnak
   megoldani. A szükséghelyzetben megoldást  kereső Péter apostol már  tovább
   jut, mint Fülöp, ő már felajánlja „az emberi keveset,” az öt kenyeret és a
   két  halat,  amelyet  majd  Jézus  az  ő  isteni  hatalmával  képes  sokká
   változtatni. Ő már látja, hogy kevés a kenyér, de nagy a nyomorúság,  nagy
   a szükség, mert sok az éhes ember.
   Ők legalábbis így értékelik a helyzetet, mert még nem sejtik mire  készül,
   nem tudják mire képes  Jézus. Ő pedig csodát  tesz, elegendő élelmet ad  a
   több ezer embernek.  Valóban kevés a  kenyér? Isten kezében  nem. Ha az  ő
   kezébe adjuk azt a keveset, ami a  miénk, akkor már nem lesz kevés,  hanem
   elegendő lesz. Valóban nagy a  nyomorúság? Lehet, hogy mi  kilátástalannak
   látjuk  a  helyzetet  és  nem   tudunk  megoldást,  de  ha  bízunk   Isten
   segítségében, meg fogjuk tapasztalni az ő gondoskodását.
   Csak az a kérdés, hogy van-e bátorságom  odaadni neki az öt kenyeret és  a
   két halat?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk,  Jézus  Krisztus!   Mindazok,  akik   megtapasztalták  az   általad
   véghezvitt csodát és ettek a  megszaporított kenyérből, később is  várták,
   hogy megismételd cselekedetedet és újból kenyeret adj nekik.  Tanítványaid
   később is  vágyakozhattak  arra,  hogy újra  egyenek  abból  a  kenyérből,
   amelyet egyedül te  vagy képes adni.  Vágyukat beteljesítetted, amikor  az
   utolsó vacsorán kenyeret  adtál nekik  s a kenyérben  saját testedet.  Add
   nekünk mindig az élő  kenyeret, s e kenyérben  önmagad, hogy örök  életünk
   legyen!