2015. január 31. – Szombat

2015.01.31 08:02

 Egy napon Jézus, amikor este lett, így szólt tanítványaihoz: „Keljünk át a
   túlsó partra.”  Erre  azok elbocsátották  a  tömeget, és  Jézust  magukkal
   vitték úgy, ahogy ott volt a bárkában. Más csónakok is voltak velük.  Nagy
   szélvihar támadt,  a  hullámok  a  bárkába  csaptak,  úgyhogy  az  már-már
   megtelt.  Ő  a   bárka  végében  egy   vánkoson  aludt.  Felkeltették   és
   megkérdezték: „Mester, nem törődsz  azzal, hogy elveszünk?” Erre  fölkelt,
   ráparancsolt a szélre, és  ezt mondta a  tengernek: „Hallgass el,  nyugodj
   meg!” A  szél elállt,  és nagy  csendesség lett.  Ekkor hozzájuk  fordult:
   „Miért féltek?  Még mindig  nincs  bennetek hit?”  Nagy félelem  fogta  el
   ugyanis őket. Egymást  kérdezgették: „Ki lehet  ez, hogy még  a szél és  a
   tenger is engedelmeskedik neki?”
   Mk 4,35-41

   Elmélkedés:

   A vihar lecsendesítésének  természeti csodája  Jézus istenségét  igazolja.
   Minden bizonnyal  ez a  történet elsődleges  tanítása. Aki  ilyen  csodára
   képes, azaz szavára elcsendesedik a  rettenetes tengeri vihar, az  valóban
   Isten, s ezzel magyarázható természetfeletti ereje.
   Érdemes emellett megkeresnünk a jelenetnek azt a szintjét, amely az elmúlt
   napok mondanivalójához  kapcsolódik.  Az „elközelgett  az  Isten  országa”
   kijelentés  azt  is  magában  foglalja,  hogy  Isten  közel  van   hozzánk
   emberekhez. Velünk  utazik a  hajóban. Nem  kívülállóként szemléli  emberi
   életünk gondjait, nehézségeit és viharait, hanem velünk van e  viharokban.
   Nem  hagy  magunkra  minket,  itt   van  a  közelünkben,  bármikor   hozzá
   fordulhatunk segítségért. Ő az életünk  Ura, ugyanakkor Úr a természet,  a
   teremtett világ felett. Amikor a magvető a földbe hinti a magot, a teremtő
   Isten munkáját folytatja.  Ugyanakkor a magvető  rábízza a magot  Istenre,
   mert a növekedést tőle várja.  És ekkor Isten közbeavatkozik,  gondoskodik
   arról, hogy a  mag kikeljen, s  ezzel megáldja az  ember munkáját.  Minden
   egyes földbe  hintett  maggal, minden  jócselekedettel  Istennek  szerzünk
   dicsőséget. Semmi nem saját érdemünk, mert minden Istennek köszönhető, aki
   általunk minden  pillanatban újjáteremti  a világot.  Nemde ezt  érthetjük
   Isten országán és annak megvalósulásán?
   © Horváth István Sándor
    
    Imádság:

   Jézusom, Te mondtad: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem  múlnak”.
   Íme,  most  szavad  csalatkozhatatlanságára  támaszkodunk,  és  kérjük   a
   kegyelmet,     hogy     minden     erőtlenségünkből,      gyengeségünkből,
   hitetlenségeinkből, reménytelenségeinkből  és szeretetlenségeinkből  emelj
   ki minket,  hogy Általad  erős, a  Te mértékedet  tartó és  szeretetteljes
   életet élhessünk a Te dicsőségedre és az emberek megmenekülésére.