2015. augusztus 23. – Évközi 21. vasárnap

2015.08.23 13:54

   Jézus tanítványai  közül, akik  (szavait) hallották,  többen azt  mondták:
   „Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?”
   Jézus tudta,  hogy tanítványai  méltatlankodtak  miatta, azért  így  szólt
   hozzájuk: „Ez megbotránkoztat titeket? Hát  ha majd azt látjátok, hogy  az
   Emberfia fölmegy oda, ahol  azelőtt volt! A Lélek  az, ami életre kelt,  a
   test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet.
   De vannak közöttetek,  akik nem  hisznek.” Jézus  ugyanis kezdettől  fogva
   tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
   Aztán így folytatta: „Ezért mondtam  nektek, hogy senki sem jöhet  hozzám,
   hacsak az Atya meg  nem adja neki.” Ettől  kezdve tanítványai közül  sokan
   visszahúzódtak, és  többé nem  jártak vele.  Jézus ezért  a  tizenkettőhöz
   fordult: „Ti is el akartok menni?” Simon Péter ezt válaszolta neki: „Uram,
   kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hittünk, és tudjuk, hogy
   te vagy az Isten Szentje.”
   Jn 6,60-69

   Elmélkedés:

   A közösség
   Az elmúlt vasárnapokon  Jézusnak a  csodálatos kenyérszaporítást  követően
   mondott beszédét  olvastuk az  evangéliumban, amely  az általa  adott  élő
   kenyérről szólt. Kijelentette,  hogy az  ő teste valóban  étel az  emberek
   számára és azok juthatnak  el az örök  életre, akik az  ő testét eszik.  E
   beszédre, illetve tanításra adott reakcióról  számol be a mai  részletünk.
   Sokan nem  értették szavait,  még tanítványai  is méltatlankodva  mondják:
   „Kemény beszéd ez.  Ugyan ki  hallgatja?” (Jn  6,60). Értetlenségükön  nem
   érdemes csodálkoznunk, hiszen  jóval az utolsó  vacsora előtt járunk,  még
   mit sem  tudnak  az  Oltáriszentség alapításáról  és  titkáról.  A  beszéd
   hatására egyesek nem követik őt, megszakítják Jézussal a kapcsolatot,  nem
   lesznek tovább a tanítványai. Távozásuk Jézus számára is keserű  lehetett.
   Mások viszont  továbbra  is  kitartottak mellette,  az  ő  nevükben  Péter
   apostol fogalmazza meg a következőket: „Uram, kihez menjünk? Az örök  élet
   igéi nálad vannak. Mi hittünk, és  tudjuk, hogy te vagy az Isten  Szentje”
   (Jn 6,69).
   A  beszéd   hatásaként   tehát   egyesek   megszakították,   mások   pedig
   megerősítették a Jézussal való közösségüket. Ez a tény, ez a kettős  hatás
   arra késztet  minket, hogy  miután az  Oltáriszentséggel kapcsolatban  már
   elmélkedtünk a valóságos jelenlétről, továbbá annak szentségi és  áldozati
   jellegéről, mindezeket kiegészítvén  figyeljünk az Eucharisztia  közösségi
   vonatkozására.  Mivel   Krisztus   azért  teszi   magát   jelenvalóvá   az
   Oltáriszentségben, hogy  egyesülhessünk vele,  és mivel  az ő  áldozatához
   kapcsolódik a mi személyes áldozatunk, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy  e
   szentség az Isten  és az ember  találkozását szolgálja. Az  Oltáriszentség
   ünnepe a szentmise. A szentmise nem az egyén magánjellegű istentisztelete,
   hanem az  egyes személyek  közös  ünneplése, cselekvése,  áldozata.  Ebből
   következik, hogy a  szentáldozás sem  csupán az  egyén cselekedete,  hanem
   közösségteremtő cselekedet,  azaz  egységbe  forrasztja  mindazokat,  akik
   Krisztus testével táplálkoznak - miként erről a korábbiakban már szó volt.
   Itt máris eljutottunk ahhoz, hogy  az Egyház közösség, mégpedig azoknak  a
   gyülekezete, akik együtt ünneplik az Eucharisztiát.
   Az  Eucharisztiáról   szóló   elmélkedések  sorozatát   zárjuk   azzal   a
   gondolattal, hogy  e  szentség  túlmutat  az  Egyház  keretein.  Egyházunk
   ugyanis nem zárt közösség, hanem folyamatos növekedés jellemzi, mert Isten
   akaratának megfelelően ezáltal terjed a világon az Isten országa. A  világ
   felé való nyitottságnak és odafordulásnak az Eucharisztia a kiindulópontja
   és forrása, innen indulhat minden evangelizáció és misszió. A szentmisében
   találkozunk  a  tanító   és  önfeláldozó   Krisztussal,  akinek   üzenetet
   továbbadjuk a világban és meghívását közvetítjük  a nem hívők felé. Az  Úr
   ugyanis arra hív  minket, akik  az ő  szavaiban felismertük  az örök  élet
   igéit, hogy legyünk  munkatársai, és közvetítsük  azt mindazok felé,  akik
   jószándékkal keresik az igazságot és Istent. Segítsen minket a  Szentlélek
   az áldozatkész, szeretetteljes szolgálatban!
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Urunk, Jézus Krisztus!  Szent Péter  apostol egykor  megvallotta, hogy  az
   örök élet  igéi nálad  vannak. Be  kell látnunk,  hogy csak  akkor  tudjuk
   életünket helyes irányba  állítani, ha egyre  jobban megismerünk téged  és
   megismerjük azt az  életformát, amire hívsz  bennünket. Kihez mennénk,  ha
   nem hozzád?  Kit hallgatnánk,  ha  nem téged?  Kit  követnénk, ha  nem  te
   vezetnél minket? Ki  éltetne minket, ha  nem a te  Szentlelked? Urunk,  te
   Isten vagy, te vagy az  Atya egyszülött Fia. A  te szavaid Lélek és  élet.
   Éltessen minket mindenkor a te Szentlelked!