2015. április 7. – Kedd

2015.04.07 10:44

 Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál.  Amint
   ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste  feküdt,
   két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a
   másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?” „Mert  elvitték
   az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették.” Ezzel  hátrafordult,
   és íme, Jézus állt  előtte. Nézte, de  nem ismerte föl,  hogy ő az.  Jézus
   megkérdezte: „Asszony,  miért  sírsz?  Kit keresel?”  Mária  Magdolna  azt
   hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el,  mondd
   meg, hová  tetted,  hogy  magammal vihessem.”  Jézus  erre  megszólította:
   „Mária!” Mária felkiáltott: „Rabbóni!” – vagyis Mester. „Ne tartóztass!  –
   felelte  Jézus.  –  Még   nem  mentem  föl  az   Atyához.  Te  most   menj
   testvéreimhez, és vigyél  hírt nekik!  Fölmegyek az  én Atyámhoz  és a  ti
   Atyátokhoz, az  én  Istenemhez  és  a  ti  Istenetekhez.”  Mária  Magdolna
   elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat.” – És  elmondta,
   amit az Úr üzent.
   Jn 20,11-18

   Elmélkedés:

   A gyász és a fájdalom, a Jézus iránti szeretet és ragaszkodás vezeti Mária
   Magdolnát a sírhoz, akiről a mai evangéliumban olvasunk. Természetes érzés
   és viselkedés  ez. Nehéz  feldolgozni valakinek  az elvesztését,  halálát.
   Különösen az  első napok  nehezek. A  házastárs, a  szülő vagy  a  gyermek
   elvesztése felfoghatatlan az ember számára. Napokig el sem hiszi, fel  sem
   fogja, hogy  már  nem él,  akit  szeret. Hányszor  látni  embereket,  akik
   szerettük halála  után  napokig,  hetekig  ilyen  gondolatokkal  járnak  a
   temetőbe.
   Mária Magdolna viselkedése érthető.  Fájdalmát tovább fokozza, hogy  Jézus
   teste nincs a sírban és semmit nem tud annak holléte felől, nem érti, hová
   tűnhetett Jézus,  akit ide  temettek.  Jelenléte a  sírnál  a gyász  és  a
   fájdalom kifejezése. Ugyanakkor  ez a  valóban emberi  és valóban  érthető
   érzés elhomályosítja látását, leszűkíti értelmét, megbénítja  cselekvését.
   Eluralkodik rajta a tehetetlenség érzése, nem ismeri fel az angyalokat,  s
   fel sem merül  benne a kérdés,  hogy kik lehetnek  ezek az ismeretlenek  a
   sírnál. Sőt még Jézust, a Feltámadottat sem ismeri fel, őt is idegennek, a
   kertésznek nézi.
   Fájdalmából és gyászából az  mozdítja ki, hogy az  Úr a nevén szólítja.  E
   személyes találkozás és megszólítás teszi őt tanúvá, tanúságtevővé.  Ennek
   hatására alakul át fájdalma örömmé.
   © Horváth István Sándor
    
    Imádság:
   Tartsd meg, Urunk, húsvéti szent örömben hívő népedet! Legyen velünk, édes
   hazánkkal és  az  egész világgal  a  te  békéd! Szítsd  fel  a  keresztség
   kegyelmét mindnyájunkban,  akik  a  keresztvízen meghaltunk  a  bűnnek  és
   feltámadtunk az új  életre! Föltámadásod győzelme  bátorítsa a  betegeket,
   öregeket és szenvedőket!  A halálon aratott  diadalod juttassa el  megholt
   testvéreinket a föltámadás dicsőségére! Amen.