2015. április 5. – Húsvétvasárnap, Urunk feltámadása

2015.04.05 08:57

 A hét első  napján, kora  reggel, amikor  még sötét  volt, Mária  Magdolna
   kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól.  Erre
   elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett,  és
   hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova  tették!”
   Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind  a
   ketten, de a másik  tanítvány gyorsabban futott,  mint Péter, és  hamarabb
   ért a sírhoz. Benézett, és látta  az otthagyott gyolcsleplet, de nem  ment
   be. Közben odaért Simon Péter is. Ő  is látta az otthagyott lepleket és  a
   kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez  nem volt együtt a leplekkel,  hanem
   külön feküdt összehajtva egy  helyen. Akkor bement  a másik tanítvány  is,
   aki először ért  a sírhoz. Látta  mindezt és hitt.  Addig ugyanis még  nem
   értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
   Jn 20,1-9

   Elmélkedés:

   A  hit  útján  A  tegnap  esti  szertartás  kapcsán  a  sötétségről  és  a
   világosságról elmélkedtünk, illetve  a kettő  küzdelméről. E  gondolatokat
   folytassuk a mai napon, amikor a világosság sötétség feletti győzelmét, az
   élet halál feletti diadalát ünnepeljük, hiszen ezt jelenti Jézus  Krisztus
   feltámadása. Többértelmű jelképekről van itt szó. A sötétség és az éjszaka
   például jelentheti a  bűn állapotát,  amelyben az ember  él akkor,  amikor
   megtagadja,  elhagyja  Istent.   A  világosság   pedig  Isten   kegyelmét,
   szabadítását, megváltását,  megbocsátását jelenti,  aki újból  szeretetébe
   fogadja a  megtérő embert.  Félelmeink és  aggodalmaink ekkor  megszűnnek,
   mert Isten  közelében újra  biztonságban érezhetjük  magunkat. Továbbá  az
   éjszakai  sötétség  jelképezi  a  hitetlenség  állapotát,  amelyből  Isten
   segítségével eljuthatunk a hitre, a hit világosságára.
   Ezen a jelképes úton, a hitetlenségből a hitre vezető úton haladtak  Mária
   Magdolna és a  két apostol, Péter  és János, akikről  a mai  evangéliumban
   olvasunk. A „másik tanítványként” említett személy minden bizonnyal  János
   apostol és evangélista, aki saját írásában így szokta magát megnevezni. Az
   evangéliumi beszámoló  pontos  időmegjelöléssel  kezdődik:  „kora  reggel,
   amikor még sötét volt” (Jn 20,1). Innen indulnak az események és innen,  a
   sötétség által  jelképezett  világból,  a félelmek  és  bizonytalanság,  a
   fájdalom és a  gyász állapotából  indulnak a szereplők.  Mária Magdolna  a
   sírhoz érve  azt  látja,  hogy  a  követ  valaki  elmozdította  a  barlang
   bejáratából. Nem  érti  még  az  eseményeket,  nem  sejti,  mi  húzódik  a
   történések  hátterében.  A  szokatlan   esemény  hírét  sietve  viszi   az
   apostoloknak, akik minél hamarabb szeretnék kideríteni az igazságot, ezért
   Péter és  János azonnal  a sírhelyhez  futnak. Eközben  kivilágosodik.  Az
   éjszaka elmúlik, a hajnal fénye egyre erősebb lesz. Nincs ez  kifejezetten
   említve az elbeszélésben, de az  idő közben múlik, tehát biztosan  világos
   lehetett már, amikor  odaértek. Látják az  elhengerített követ, látják  az
   üres sírt, látják az otthagyott  halotti lepleket, és ezen jelek  látványa
   hitet ébreszt bennük. Most már megértik, hogy a kereszten meghaló Jézusnak
   fel kellett támadnia a  halálból. Ők ezen az  úton járnak, a hitre  vezető
   úton. Nekem  is  el kell  indulnom  a  húsvéti úton,  a  hitetlenségből  a
   Krisztus feltámadásába vetett hitig vezető úton.
   Az első húsvéti beszámolók az  evangéliumokban még nem tesznek említést  a
   Feltámadottal való találkozásokról.  Még nincs  szó arról,  hogy bárki  is
   megláthatta volna az asszonyok,  az apostolok vagy  a tanítványok közül  a
   feltámadt Urat. Most  még csak  jeleket látnak,  de már  ekkor eljutnak  a
   hitre. Az evangélium szerint, amikor az  üres sírhoz érkező és oda  belépő
   János látta  „az  otthagyott  lepleket  és a  kendőt,  amely  Jézus  fejét
   takarta,” akkor hit ébredt  benne. Ezt olvassuk:  „Látta mindezt és  hitt”
   (Jn 20,8). A hit, a feltámadásban való hit tehát már megszületik  azelőtt,
   hogy a Feltámadott megjelenne nekik. A feltámadt Krisztus megjelenései,  a
   vele való találkozások később megerősítik ezt a hitet.
   Induljunk mindannyian a hit útján!
   © Horváth István Sándor
    
    
   Imádság:

   Feltámadt Urunk, Jézus Krisztus! A te feltámasztásod a halálból a  mennyei
   Atya cselekedete. Ő ajándékozott neked új  életet. Még a halál, önként  és
   engedelmességből  vállalt   kereszthalálod  sem   szakíthatott  el   téged
   Atyádtól. A kereszten átélted  a tőle való elszakítottságot,  feltámadásod
   pillanatában pedig átélted,  hogy újra  együtt vagy  az Atyával.  Hisszük,
   hogy az Atyának  hatalma van  ahhoz, hogy  minket is  feltámasszon majd  a
   halálból, mert  azt  szeretné, hogy  örökké  vele éljünk.  Tégy  minket  a
   feltámadás tanújává és hirdetőjévé!