2015. április 15. – Szerda

2015.04.16 10:19

 Abban az időben így  tanított Jézus: „Úgy szerette  Isten a világot,  hogy
   egyszülött Fiát adta oda, hogy aki  benne hisz, el ne vesszen, hanem  örök
   élete legyen.  Isten nem  azért küldte  Fiát a  világba, hogy  elítélje  a
   világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik
   ítélet alá, de aki nem  hisz, az már ítéletet  vont magára, mert nem  hitt
   Isten egyszülött Fiában. Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de  az
   emberek jobban szerették a sötétséget,  mint a világosságot, mert  tetteik
   gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot,
   és nem  megy  a világosságra,  nehogy  napvilágra kerüljenek  tettei.  Aki
   azonban  az  igazságot  cselekszi,   a  világosságra  megy,  hadd   jusson
   nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”
   Jn 3,16-21

   Elmélkedés:

   Bár János  evangélista  írásában  közvetlenül  a  Nikodémussal  folytatott
   éjszakai beszélgetés  után következik  a mai  evangéliumi szakasz,  mégsem
   tűnik úgy,  hogy Jézus  kifejezetten neki  beszélne. Megszűnik  ugyanis  a
   párbeszédes jelleg, s Jézus inkább  egy beszédet mond, amely  gondolatilag
   ugyan kapcsolódik a Nikodémussal való beszélgetés témájához, mégis  inkább
   annak részletesebb kifejtése, magyarázata. A szövegben arról van szó, hogy
   Isten az emberek iránti szeretetből elküldi Fiát a világba. A Fiúban  való
   hit az emberek számára az örök életet jelenti. Akik hisznek a Fiúban, azaz
   Jézus Krisztusban,  mint Megváltóban,  azok  a világosságra  jutnak.  Akik
   viszont gonosz  módon  elutasítják  és nem  hisznek  benne,  a  sötétségre
   jutnak. A világosság  és a sötétség  ebben az esetben  az üdvösséget és  a
   kárhozatot jelenti.
   Az evangélista a kereszt és a megváltás titkára irányítja figyelmünket  az
   Úr szavaival: „Úgy  szerette Isten  a világot, hogy  egyszülött Fiát  adta
   oda, hogy aki  benne hisz,  el ne vesszen,  hanem örök  élete legyen”  (Jn
   3,16). Az üdvtörténet kiindulópontja az Atya végtelen szeretete. A  bűnnel
   az ember elfordul Istentől, magára vonja haragját, s az igazságosság  elve
   szerint büntetésre számíthat.  Isten azonban mégsem  büntetni akar,  hanem
   szeretetből megkönyörül az emberen, megbocsát a bűnös embernek. Az  isteni
   irgalmasság ezen bőséges kiáradása annak köszönhető, hogy a Fiú a végsőkig
   engedelmeskedett az Atyának, feláldozta életét üdvösségünkért.
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Istenem, Te életemnek  túlvilági célt  szántál. Mégis  hatalmas bennem  az
   ösztön, hogy a földi életben maradjak  és arról önként le ne mondjak.  Bár
   sejtem  az  én  jelen  életem  és  a  nekem  szánt  túlvilági  élet  közti
   összefüggést, nehezen győzöm  le a belém  oltott ösztönöket. Húsvét  szent
   ünnepe adja számomra is a győzelmet! Amen.
   P. Eller