2014. december 21. – Advent 4. vasárnapja

2014.12.21 06:57

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába
   egy  szűzhöz,  aki  jegyese  volt  egy  férfinak,  a  Dávid  házából  való
   Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt:
   „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te  minden
   asszonynál!” Ennek  hallatára Mária  zavarba jött  és gondolkodóba  esett,
   hogy miféle köszöntés ez.  Az angyal azonban  folytatta: „Ne félj,  Mária!
   Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és
   fiút szülsz, s  Jézusnak fogod  őt nevezni!  Nagy lesz  ő: a  Magasságbeli
   Fiának fogják  hívni. Az  Úristen neki  adja atyjának,  Dávidnak  trónját.
   Uralkodni fog Jákob házán  mindörökké, és uralmának  soha nem lesz  vége!”
   Mária ekkor megkérdezte az  angyalt: „Hogyan történhet  meg ez, amikor  én
   férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta neki: A Szentlélek száll  le
   rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az,  ki
   tőled születik: Isten Fiának fogják  őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet  is
   gyermeket fogant  öregségében,  sőt,  már  a  hatodik  hónapban  van,  bár
   magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen.” Erre Mária
   így szólt: „Íme, az Úr  szolgálóleánya: történjék velem szavaid  szerint!”
   Ezután az angyal eltávozott.
   Lk 1,26-38

   Elmélkedés:

   A titok felfedezése
   Az eset pannonhalmi gimnáziumi éveim idején történt. Osztályfőnökünk némán
   tűrte, hogy  egy fekete  sállal  bekössük szemét,  majd néhány  percen  át
   „vakon” vezessük a folyosókon. Immár 25 éve ebben az épületben élt  bencés
   szerzetesként, jól ismerte a lépcsőket és a folyosókat, csukott szemmel is
   biztonsággal  eljutott  volna   az  épületegyüttes   bármely  részébe.   A
   szembekötősdire ugyan  semmi  szükség  nem volt  tehát,  de  ragaszkodtunk
   hozzá, mert a titok, a meglepetés része volt. Többször megkérdezte, milyen
   meglepetésre készülünk, de válaszként csak ennyit kapott: „Titok.” Azt nem
   kérdezte, hová tartunk, hiszen gondolatban  követte az irányt, s amikor  a
   céltalannak tűnő bolyongás után végre megálltunk, magabiztosan  jelentette
   ki, hogy  az  ebédlőhöz  érkeztünk.  A terembe  lépve  levettük  a  kendőt
   szeméről,  s   ebben  a   pillanatban   diákok  serege   tapsviharral   és
   örömujjongással köszöntötte  őt abból  az alkalomból,  hogy  negyedszázada
   lett a  szerzetesközösség tagja.  A  meglepetés öröme  sugárzott  arcáról,
   amikor szeme előtt megmutatkozott a titok.
   A mai, negyedik adventi vasárnapon egy titok felfedésére gondolunk.  Isten
   évszázadokon keresztül vezette  az emberiséget.  A szemét  nem kötötte  be
   senkinek,  mert  az  ember   amúgy  is  elhomályosította  saját   látását,
   szívesebben bolyongott  bűnei sötétségében,  mintsem Isten  világosságában
   járjon. Szíve  mélyén persze  mindenki várta,  hogy lehulljon  szeméről  a
   lepel, amely  eltakarta Isten  titkát. Elsőként  Mária, a  názáreti  leány
   ismerhette meg a titkot, erről olvasunk a mai evangéliumban. Hozzá  küldte
   el Isten  Gábor angyalt,  hogy megismertesse  vele a  titkot, a  megváltás
   titkát, a  megtestesülés titkát,  Mária  személyes hivatásának  titkát.  Ő
   megismerve ezt  a titkot  elfogadja Isten  akaratát, beleegyezik,  hogy  a
   Megváltó anyja  legyen. Kevéssel  később Szent  József az  álmában  kapott
   látomása során  ismeri  meg  ugyanezt  a titkot  (vö.  Mt  1,18-25),  majd
   Erzsébet is tudomást  szerez róla  (vö. Lk 1,39-56).  A betlehemi  Gyermek
   születése után sorra ismerik meg a titkot a pásztorok, a napkeleti bölcsek
   és mások, majd  évek múltán a  galileai és júdeai  nép, mindazok,  akikhez
   útja során eljutott Jézus. Mintegy két évezreddel később mi állunk a titok
   előtt. Isten  a  mi szemünkről  készül  levenni a  leplet,  hogy  felfedje
   előttünk titkát,  a szeretet  titkát, az  üdvösség titkát.  Kétezer  évvel
   ezelőtt  Isten  emberré  lett,  emberként  jött  el  a  világba,  s  ezzel
   megszüntette az ember és az  Isten közti titokzatos távolságot.  Láthatóvá
   tette magát,  felfedte önmaga  titkát számunkra.  Azóta is  minden  évben,
   minden pillanatban eljön  hozzánk. Csak az  a kérdés, hogy  észrevesszük-e
   érkezését és jelenlétét.  Az adventi  időszak remélhetőleg  felébresztette
   bennünk  a  vágyat,  hogy  megismerjük  Isten  titkát.  Ne  veszítsük   el
   türelmünket az utolsó napokban!  Várjuk elcsendesedve, hogy Isten  hozzánk
   lépjen, felfedje titkát, felfedje önmagát és megszülessen szívünkben.
   Az adventi  koszorún ma  meggyújtjuk az  utolsó, a  negyedik gyertyát,  az
   isteni titok felfedésének  lángját! Gondolj arra,  hogy Isten hozzád  lép,
   megérint szeretetével. Most már ne menj  tovább és ne félj! Eljött  hozzád
   Megváltód.
   © Horváth István Sándor
    
     Imádság:

   Istenünk!  Neked  köszönhetően  minden  születéssel,  minden  emberi  élet
   kezdetével valami  új kezdődik  el a  világban. Minden  születés csoda  és
   titok. Születésünktől fogva mindannyiunknak  hivatása, küldetése van,  azt
   az utat  kell  végigjárnunk, amelyre  a  te szándékod  szerint  hivatottak
   vagyunk életünk során. Mutasd meg nekünk hivatásunkat! Tárd fel előttünk a
   szeretet titkát, hogy téged megismerve állandóan feléd törekedjünk!