A MÁRIÁS PAPI MOZGALOM KÖRLEVELE (Második rész)

2014.04.13 09:03

ELMÉLKEDÉS

Kezdetnek veszem a Stefano atya által 2010. július 2-án reggel tartott elmélkedést: „Az Eucharisztia apostolai” címmel. Stefano atya – ahogy gyakran tette – II. János Pál Jácinta és Ferenc boldoggá avatásán tartott beszédével (Fatima, 2000. május 13.) kezdi, és megállapítja: a napba öltözött Asszony az égből jött, hogy megkeresse az ő kicsinyeit, hogy égő csipkebokrokká alakítsa át őket az Eucharisztiában jelen lévő Jézus előtt. A tabernákulum a közöttünk lévő égő csipkebokor: egy fény, amely ég, de nem éget el. És ennek következtében a tabernákulum előtt imádatban állva mi is a Magasságbeli égő csipkebokraivá válunk.

A Szűzanya, „a történelem első tabernákuluma” (II. János Pál, Ecclesia de Eucharistia 55), az eucharisztikus Jézushoz vonz bennünket, és kinyilvánítja nekünk őt úgy, ahogy kinyilvánítja az Atya titkait a kicsinyeknek. Ahogyan ezt a 9 éves Ferenc megértette: „megyek vigasztalni a rejtőző Jézust”. (ezt teszi a végső idők jeleivel, - könnyezések -  eseményeivel  kapcsolatosan is jelenéseivel, üzenetei által, akik elfogadják és élik, megértik. Akik kételkednek, bizonytalanok, vagy túlzott „kritikusan”  elutasító magatartást tanúsítanak, még ha teológiailag nagyon képzettek, műveltek is, nincs betekintésük ezen misztériumokba, amíg a hozzáállásukon nem változtatnak. s. k.)

Stefano atya mondja, hogy a nagy Sárkány és a napba öltözött Asszony közötti küzdelem közepette Mária arra készít fel, hogy a rejtőző Isten elé vigyen minket. Minél inkább elhanyagolják Jézust a valóságos jelenlétében, Mária annál inkább a tabernákulumhoz visz bennünket, hogy szeretetre gyulladjunk az eucharisztikus Jézus iránt. Az eucharisztikus Jézus lángoló tűzzé válik, aki lángra gyullasztja szívünket, de nem éget el! Az eucharisztikus Jézus elvezet bennünket az igazi papi (és laikus s. k.) életszentségre, mely teljesen a szelíd és alázatos Jézus utánzása. (kinek-kinek a saját életkörülményei közepette, ahová az Isteni Gondviselés állította s. k.).

Ott, a tabernákulum előtt mindig újra az alázatot választjuk a szív nagy tisztaságá(t)val, hogy soha be ne szennyezzük azt a karrierépítés legkisebb kezdeményezésével sem, ne „Jézus szolgáljon nekünk, hanem mi szolgáljuk Őt” (és a Ránk bízottakat! s. k.), ahogyan XVI. Benedek pápa mondta, és ahogyan Ferenc pápa is mondta más szavakkal. (?, más, kiforgatott – emberközpontú -  értelmezéssel, hangsúllyal, cselekvéssel, sajnos. s. k.). Mi ezt megígérjük az önfelajánló imánkban.

Ott, a tabernákulum előtt mindig újra Jézus szelídségét választjuk, aki megengedi nekünk, hogy békében maradjunk, mint ahogy Ő az ellenségei előtt „anélkül, hogy valamihez is hozzátapadnánk, anélkül, hogy valamin elcsodálkoznánk vagy elszomorodnánk...”, ahogy Montforti Grignon Szent  Lajos mondja. (A tökéletes Mária-tisztelet 57).

Ott, a tabernákulum előtt mindig újra Jézus kedvességével választjuk, hogy mindinkább eszközökké váljunk, akiket Mária választott és készített fel az Isteni Irgalmasság diadaláért a világban.

Ott, a tabernákulum előtt a bizalmat, a szeretetteljes és a gyermeki ráhagyatkozást éljük az elbátortalanodás árnyéka nélkül, hogy a félelem soha meg ne bénítson minket. (a ránk zúduló kísértések, megpróbáltatások, sőt véres üldözések kitörésekor se. s. k.) Váljunk a remény bátor apostolaivá (lásd 1994. december 8.): a dicsőséges Jézus közeli visszatérésének reményében, ahogyan azt minden misén elmondjuk: „míg reménykedve várjuk az örök boldogságot, és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét”.  (szívünkben hordozva a bizonyosságot, hogy dicsőséges eljövetelének nemzedéke VAGYUNK, és ezt mások felé is sugározzuk, de nem erőltessük rá senkire! s. k.).

II. János Pál így mondja: (Ecclesia de Eucharistia 62): „Mindenekelőtt hallgassuk a Szent Szüzet, Máriát, akiben mindenki másnál jobban megjelenik az Eucharisztikus Misztérium, mint a világosság misztériuma. (éppen ezért az ökumenizmus egy LUFI, számtalan csapdával, az Igazság aláaknázására, kiforgatására. A protestánsok a „világosság misztériumát” elvetették, beleértve a szentségeket is, már 500 éve. A „csak a Biblia” és azt is „csak emberi értelemmel” ösvény mára széles úttá terebélyesedet és nagyban hozzájárult az elvilágosodás és hitehagyás világméretté válásához. Az egyházi szabadkőművesség első tagjai, pionírjai belőlük  alakultak, és ez logikus, akiket sikerül a Gonosznak elszakítani az Igazságtól, azokat fokozatosan igyekszik eszközeivé átalakítani.  s. k.). Őrá (a Szent Szűzre) tekintve, megismerjük az Eucharisztiában lévő átalakító erőt. Őbenne megláthatjuk a szeretetben megújult világot. Ha Őt, a testestől-lelkestől mennybe fölvett Szent Szüzet szemléljük, megláthatunk valamit az „új égből” és az „új földből”, amelyek véglegesen majd Krisztus második eljövetelekor tárulnak föl szemünk előtt. Az Eucharisztia ezeknek itt a földön most a záloga, és bizonyos módon elővételezése: „Jöjj el, Uram Jézus!” (Jel 22,20)”

Helyezzük magunkat Mária hallgatásába, érezzük át azt, amit 1987. augusztus 21-én és 1979. június 14-én mond az egybeesésről Jézus dicsőséges királysága és az Eucharisztia megdicsőülése között. (...): „Krisztus dicsőséges királyságának eljövetele egybeesik az Eucharisztia legnagyobb ragyogásával. (...) Az Ő dicsőséges királysága fel fog ragyogni mindenekelőtt az Eucharisztia diadalában, mivel az  EUCHARISZTIA VISSZATÉR, hogy az Egyház egész életének a szíve és a központja legyen .Jézus az Eucharisztiában minden imátok csúcspontjává válik, aminek az imádás, a hálaadás, a dicsőítés és az engesztelés imájává kell válnia”. (majd, az Új Paradicsomba, de addig a „hamis felszínes egység” amely fő ökumenikus érve, „arra összpontosítani ami közös” – „közel érezzük magunkat mindenkihez, aki bár nem tartja magát egyetlen vallási hagyomány követőjének sem, úgy érzi, hogy az Igazságot (?), a Jóságot (?), és a Szépséget (?), az Isteni Igazságot (?) keresi, akik a mi(?) drága szövetségeseink az EMBERI MÉLTÓSÁGÉRT, a BÉKÉS EGGYÜTTÉLÉSÉRT, és a Teremtés védelméért(?) (inkább megkaparintásáért, uralásáért)  folytatott harcunkban” – szó szerint idéztem „Róma püspökének”  megnyilatkozását, ezt lehet Jézus Krisztus megvallásának nevezni? Alaptalanok kétségeink vele kapcsolatosan? - mellőzve azt ami elválaszt, szemet hunyva az Igazság megcsonkítása, félremagyarázása fölött, lélekpusztító  hatására  belátják az elszakadtak, elődeik a „nagy reformátorok” tévedéseit, és igyekezni fognak jóvá tenni, kezdve a Nagyfigyelmeztetéstől, a Szentatya vértanúsága, a  Zsidók megtérése, egészen Izajás 2, 2-5  jövendölésének beteljesüléséig. s. k.)  

Jézus jelen van az Eucharisztiában az Ő megdicsőült testével, de rejtőzködve, s amikor majd dicsőségesen visszatér, ezt úgy teszi, mintha rejtőzése a színek alatt felrobbanna, és dicsőségben nyilvánítja ki majd magát. (nagy lesz a döbbenet, a meglepetés, a sokk,  – a hűségesek – számára felszabadító,  kitörő  öröm, hála, imádás és dicsőítés, - ellenségei, elutasítói -  számára szörnyű kétségbeesés, összeomlás és zuhanás a pokolba.)

Úgy tűnik, hogy sokféle támadás előtt állunk: az Eucharisztiában valóságosan jelen lévő Jézus ellen, a szentmise áldozati jellege ellen, a halálos bűn állapotában terjedő szentáldozás miatt, a tabernákulumban jelen levő Jézus körüli jelek nagy elhanyagolása miatt, az Oltáriszentségben kitett Jézus imádatának nagy ritkasága miatt.

Ha az Eucharisztikus Jézus – ahogy II. János Pál ismétli az Ecclesia de Eucharistia 1., 31., 59. pontjában, idézvén a II. Vatikáni Zsinatot és a Katolikus Egyház Katekizmusát – valóban az „Egyház életének központja és csúcsa”, „az Egyház kincse”, „az Egyház minden lelki java, tudniillik maga Krisztus, a mi húsvéti bárányunk és élő kenyerünk”. Vajon mindazok a támadások nem a pusztítás gyalázatát készítik-e elő az Isten szent templomában, amit DÁNIEL próféta és JÉZUS előre megmondott? Talán nem jeleníti-e meg a küzdelem tetőfokát a napba öltözött Asszony és a Jelenésekbe látott Sárkány között? (Lásd például az 1977-es karácsonyi üzenetet.)

(„Szeretett fiaim, imádjuk Őt együtt, mert Ő valóban az Isten Fia! Olyan hatalmat kaptatok – a pappá szenteléskor – amely hasonlóvá tesz benneteket égi Édesanyátokhoz. Amikor a szentmisét bemutatjátok, ti is világra hozzátok Fiamat. A pap szavai által Jézus  valóban jelenvalóvá válik az átváltoztatott Ostyában. Az Oltáriszentségben Jézus Valóban jelen van. Testével, Vérével, Lelkével, Istenségével! Egykor barlang fogadta be, most az oltárok köve. A csecsemő lágy vonásai elfedték Istenségét, ma a kenyér fehér színe rejti el!

Ezen a szent éjen anyai Szívemet újból fájdalom marcangolja, látván, hogy még a papok között is kétely támad Fiam, Jézus Isteni jelenlétét illetően az Oltáriszentség titkában! És így terjed a közömbösség az Oltáriszentség iránt, csökken az imádás és az ima, naponta szaporodnak a szentségtörések azok részéről, akik halálos bűn állapotában (járulnak szentáldozáshoz s. k.)  közelednek hozzá. Sajnos a papok között is egyre többen vannak, akik bemutatják ugyan a szentmisét, de többé már nem hisznek! Közülük néhányan tagadják Fiam, Jézus valóságos jelenlétét, mások pedig kizárólag a szentmise bemutatásának idejére akarják korlátozni, ismét mások viszont csak szellemi jelképes jelenlétté fokozzák le. (protestáns módra s. k.). Ezek a tévedések terjedőfélben vannak, bár a tanítást világosan megerősítette a Tanítóhivatal, és elsősorban a pápa. (VI. Pál, és máma, 37 évre rá, elérkeztünk a megnyilvánulás idejéhez. s. k.)

Sajnos eljön az az idő, amikor mindinkább követik ezt a tévtant, az Egyházban szinte megszűnik az imádás és a szent Áldozat illata. Ezzel tetőfokára hág a pusztulás utálatossága, amely behatolt az Isten szent templomába!” az üzenet részletek s. k.)

Olvassuk el újra II. János Páltól a Mane nobiscum Domine, Ecclesia de Eucharistia, és XVI. Benedektől a Sacramentum Caritatis írásokat.

Ecclesia de Eucharistia 10, 25, 36, 52: „Olykor meglehetősen csonkán értelmezik az Eucharisztia misztériumát.  Megfosztván áldozati jellegétől, úgy tekintik, mintha nem volna egyéb, mint egy testvéri összejövetel, étkezéssel. (...) (nagyon „Neós” azaz Kikó megközelítés s. k.) Az Eucharisztia túlságosan nagy ajándék ahhoz, hogy megengedhetne leszűkített és kétértelmű értelmezéseket.” „Senkinek sincs megengedve, hogy lebecsülje a ránk bízott Misztériumot: túlságosan nagy ahhoz, hogy bárki megengedhesse magának, hogy olyan önkényességgel bánjék vele, ami nincs tekintettel szent jellegére és egyetemes természetére.” (Beleértve Róma püspökét is, legyünk éberek!)  

„Ezért helyesen írja elő a Katolikus Egyház Katekizmusa: - Annak, aki súlyos bűn tudatában van, meg kell gyónnia, mielőtt a szentáldozáshoz járul. – Ezért újra meg kívánom erősíteni, hogy érvényben van, és mindig is érvényben fog maradni az Egyházban a törvény, amellyel a Trienti Zsinat konkretizálta Pál apostol komoly figyelmeztetését és megparancsolta, hogy az Eucharisztia méltó vétele érdekébe – előbb meg kell gyónni, ha valaki halálos bűn tudatában van”.   

„A lelkipásztorok feladata, hogy személyes példájukkal is előmozdítsák a szentségimádást, különösen a szentségkitételt  és a szent színek alatt jelen levő Krisztus imádását. Jó Nála lenni, a keblére hajolni, mint a szeretett tanítvány (vö. Jn 13,25), érezni az Ő szívének végtelen szeretetét. (...) ugye érezzük sürgető szükségét, hogy hosszasabban elidőzzünk lelki társaságban, csöndes imádásban, szeretetünket kifejezve a Legszentebb Szentségben jelenlevő Krisztusnál?”

Vessük ezt össze az  1987. augusztus 21-i és 1986. augusztus 8-i üzenettel. Az 1992. július 1-én kelt üzenetben ezt olvassuk: „Úgy mutatkozzatok meg mindenki előtt, mint az Én kicsiny fiaim, mint a Nekem szentelt papok, mint ezeknek az utolsó időknek az apostolai. A ti fényeteknek egyre erősebben kell ragyognia a nagy sötétségben, ami az emberiséget és az Egyházat elborította. Papi szeretetetek legyen anyai jelenlétemnek jele”.

„Arra vagytok hivatva, hogy mindinkább az Oltáriszentségben jelen levő Jézus apostolaivá és új vértanúivá váljatok” (1978. július 13.). „Mert most már beléptetek a tisztulás legfájdalmasabb, legsötétebb szakaszába és  az Egyházat rövidesen egy újabb, eddig még nem ismert rettenetes üldözés fogja megrázni”. (1988. november 12. ).

Ő, az Eucharisztiában jelenlévő Jézusunk, a mennyország örök napja, aki teljes Erejével tűz, amely ég, de nem éget el, legyőzhetetlen reménnyel akarjuk várni dicsőségben való visszatérésedet: Mennybemeneteledkor az angyalok megmondták az apostoloknak: „Jézus úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment”. Jézus, hogy az Oltáriszentség igazságát igazolja, ezt mondta: amikor látjátok, hogy az Emberfia fölmegy a mennybe”, most pedig azt mondjuk: „akkor látni fogjátok, amint az Emberfia visszatér a mennyből”, akkor látni fogjuk Eucharisztikus hitünk igazolását, reményünk megvalósulását és a papi szeretetünk beteljesülését.

Rátok bízom, akik felelősök vagytok, hogy ismertessétek meg ezt a levelet a Máriás Papi Mozgalom tagjaival, hogy átolvassák és jól átelmélkedjék! Mindenkinek szívélyes üdvözletemet küldöm, papi áldásommal +.

Várom válaszotokat, hogy közöljétek velem híreiteket. Mária Szeplőtelen Szívében a ti kis testvéretek don Laurent Larroque

 

Ui. A Körlevélben feltüntetett fontosabb üzeneteket teljes terjedelmébe leközlöm a Kék könyvből KIEGÉSZÍTÉSEK címszó alatt, a kívül álló, de eligazodni vágyó testvéreink segítségére.

Testvéri szeretettel Imre. Áve Mária! 

 

Második rész

ELMÉLKEDÉS

Kezdetnek veszem a Stefano atya által 2010. július 2-án reggel tartott elmélkedést: „Az Eucharisztia apostolai” címmel. Stefano atya – ahogy gyakran tette – II. János Pál Jácinta és Ferenc boldoggá avatásán tartott beszédével (Fatima, 2000. május 13.) kezdi, és megállapítja: a napba öltözött Asszony az égből jött, hogy megkeresse az ő kicsinyeit, hogy égő csipkebokrokká alakítsa át őket az Eucharisztiában jelen lévő Jézus előtt. A tabernákulum a közöttünk lévő égő csipkebokor: egy fény, amely ég, de nem éget el. És ennek következtében a tabernákulum előtt imádatban állva mi is a Magasságbeli égő csipkebokraivá válunk.

A Szűzanya, „a történelem első tabernákuluma” (II. János Pál, Ecclesia de Eucharistia 55), az eucharisztikus Jézushoz vonz bennünket, és kinyilvánítja nekünk őt úgy, ahogy kinyilvánítja az Atya titkait a kicsinyeknek. Ahogyan ezt a 9 éves Ferenc megértette: „megyek vigasztalni a rejtőző Jézust”. (ezt teszi a végső idők jeleivel, - könnyezések -  eseményeivel  kapcsolatosan is jelenéseivel, üzenetei által, akik elfogadják és élik, megértik. Akik kételkednek, bizonytalanok, vagy túlzott „kritikusan”  elutasító magatartást tanúsítanak, még ha teológiailag nagyon képzettek, műveltek is, nincs betekintésük ezen misztériumokba, amíg a hozzáállásukon nem változtatnak. s. k.)

Stefano atya mondja, hogy a nagy Sárkány és a napba öltözött Asszony közötti küzdelem közepette Mária arra készít fel, hogy a rejtőző Isten elé vigyen minket. Minél inkább elhanyagolják Jézust a valóságos jelenlétében, Mária annál inkább a tabernákulumhoz visz bennünket, hogy szeretetre gyulladjunk az eucharisztikus Jézus iránt. Az eucharisztikus Jézus lángoló tűzzé válik, aki lángra gyullasztja szívünket, de nem éget el! Az eucharisztikus Jézus elvezet bennünket az igazi papi (és laikus s. k.) életszentségre, mely teljesen a szelíd és alázatos Jézus utánzása. (kinek-kinek a saját életkörülményei közepette, ahová az Isteni Gondviselés állította s. k.).

Ott, a tabernákulum előtt mindig újra az alázatot választjuk a szív nagy tisztaságá(t)val, hogy soha be ne szennyezzük azt a karrierépítés legkisebb kezdeményezésével sem, ne „Jézus szolgáljon nekünk, hanem mi szolgáljuk Őt” (és a Ránk bízottakat! s. k.), ahogyan XVI. Benedek pápa mondta, és ahogyan Ferenc pápa is mondta más szavakkal. (?, más, kiforgatott – emberközpontú -  értelmezéssel, hangsúllyal, cselekvéssel, sajnos. s. k.). Mi ezt megígérjük az önfelajánló imánkban.

Ott, a tabernákulum előtt mindig újra Jézus szelídségét választjuk, aki megengedi nekünk, hogy békében maradjunk, mint ahogy Ő az ellenségei előtt „anélkül, hogy valamihez is hozzátapadnánk, anélkül, hogy valamin elcsodálkoznánk vagy elszomorodnánk...”, ahogy Montforti Grignon Szent  Lajos mondja. (A tökéletes Mária-tisztelet 57).

Ott, a tabernákulum előtt mindig újra Jézus kedvességével választjuk, hogy mindinkább eszközökké váljunk, akiket Mária választott és készített fel az Isteni Irgalmasság diadaláért a világban.

Ott, a tabernákulum előtt a bizalmat, a szeretetteljes és a gyermeki ráhagyatkozást éljük az elbátortalanodás árnyéka nélkül, hogy a félelem soha meg ne bénítson minket. (a ránk zúduló kísértések, megpróbáltatások, sőt véres üldözések kitörésekor se. s. k.) Váljunk a remény bátor apostolaivá (lásd 1994. december 8.): a dicsőséges Jézus közeli visszatérésének reményében, ahogyan azt minden misén elmondjuk: „míg reménykedve várjuk az örök boldogságot, és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét”.  (szívünkben hordozva a bizonyosságot, hogy dicsőséges eljövetelének nemzedéke VAGYUNK, és ezt mások felé is sugározzuk, de nem erőltessük rá senkire! s. k.).

II. János Pál így mondja: (Ecclesia de Eucharistia 62): „Mindenekelőtt hallgassuk a Szent Szüzet, Máriát, akiben mindenki másnál jobban megjelenik az Eucharisztikus Misztérium, mint a világosság misztériuma. (éppen ezért az ökumenizmus egy LUFI, számtalan csapdával, az Igazság aláaknázására, kiforgatására. A protestánsok a „világosság misztériumát” elvetették, beleértve a szentségeket is, már 500 éve. A „csak a Biblia” és azt is „csak emberi értelemmel” ösvény mára széles úttá terebélyesedet és nagyban hozzájárult az elvilágosodás és hitehagyás világméretté válásához. Az egyházi szabadkőművesség első tagjai, pionírjai belőlük  alakultak, és ez logikus, akiket sikerül a Gonosznak elszakítani az Igazságtól, azokat fokozatosan igyekszik eszközeivé átalakítani.  s. k.). Őrá (a Szent Szűzre) tekintve, megismerjük az Eucharisztiában lévő átalakító erőt. Őbenne megláthatjuk a szeretetben megújult világot. Ha Őt, a testestől-lelkestől mennybe fölvett Szent Szüzet szemléljük, megláthatunk valamit az „új égből” és az „új földből”, amelyek véglegesen majd Krisztus második eljövetelekor tárulnak föl szemünk előtt. Az Eucharisztia ezeknek itt a földön most a záloga, és bizonyos módon elővételezése: „Jöjj el, Uram Jézus!” (Jel 22,20)”

Helyezzük magunkat Mária hallgatásába, érezzük át azt, amit 1987. augusztus 21-én és 1979. június 14-én mond az egybeesésről Jézus dicsőséges királysága és az Eucharisztia megdicsőülése között. (...): „Krisztus dicsőséges királyságának eljövetele egybeesik az Eucharisztia legnagyobb ragyogásával. (...) Az Ő dicsőséges királysága fel fog ragyogni mindenekelőtt az Eucharisztia diadalában, mivel az  EUCHARISZTIA VISSZATÉR, hogy az Egyház egész életének a szíve és a központja legyen .Jézus az Eucharisztiában minden imátok csúcspontjává válik, aminek az imádás, a hálaadás, a dicsőítés és az engesztelés imájává kell válnia”. (majd, az Új Paradicsomba, de addig a „hamis felszínes egység” amely fő ökumenikus érve, „arra összpontosítani ami közös” – „közel érezzük magunkat mindenkihez, aki bár nem tartja magát egyetlen vallási hagyomány követőjének sem, úgy érzi, hogy az Igazságot (?), a Jóságot (?), és a Szépséget (?), az Isteni Igazságot (?) keresi, akik a mi(?) drága szövetségeseink az EMBERI MÉLTÓSÁGÉRT, a BÉKÉS EGGYÜTTÉLÉSÉRT, és a Teremtés védelméért(?) (inkább megkaparintásáért, uralásáért)  folytatott harcunkban” – szó szerint idéztem „Róma püspökének”  megnyilatkozását, ezt lehet Jézus Krisztus megvallásának nevezni? Alaptalanok kétségeink vele kapcsolatosan? - mellőzve azt ami elválaszt, szemet hunyva az Igazság megcsonkítása, félremagyarázása fölött, lélekpusztító  hatására  belátják az elszakadtak, elődeik a „nagy reformátorok” tévedéseit, és igyekezni fognak jóvá tenni, kezdve a Nagyfigyelmeztetéstől, a Szentatya vértanúsága, a  Zsidók megtérése, egészen Izajás 2, 2-5  jövendölésének beteljesüléséig. s. k.)  

Jézus jelen van az Eucharisztiában az Ő megdicsőült testével, de rejtőzködve, s amikor majd dicsőségesen visszatér, ezt úgy teszi, mintha rejtőzése a színek alatt felrobbanna, és dicsőségben nyilvánítja ki majd magát. (nagy lesz a döbbenet, a meglepetés, a sokk,  – a hűségesek – számára felszabadító,  kitörő  öröm, hála, imádás és dicsőítés, - ellenségei, elutasítói -  számára szörnyű kétségbeesés, összeomlás és zuhanás a pokolba.)

Úgy tűnik, hogy sokféle támadás előtt állunk: az Eucharisztiában valóságosan jelen lévő Jézus ellen, a szentmise áldozati jellege ellen, a halálos bűn állapotában terjedő szentáldozás miatt, a tabernákulumban jelen levő Jézus körüli jelek nagy elhanyagolása miatt, az Oltáriszentségben kitett Jézus imádatának nagy ritkasága miatt.

Ha az Eucharisztikus Jézus – ahogy II. János Pál ismétli az Ecclesia de Eucharistia 1., 31., 59. pontjában, idézvén a II. Vatikáni Zsinatot és a Katolikus Egyház Katekizmusát – valóban az „Egyház életének központja és csúcsa”, „az Egyház kincse”, „az Egyház minden lelki java, tudniillik maga Krisztus, a mi húsvéti bárányunk és élő kenyerünk”. Vajon mindazok a támadások nem a pusztítás gyalázatát készítik-e elő az Isten szent templomában, amit DÁNIEL próféta és JÉZUS előre megmondott? Talán nem jeleníti-e meg a küzdelem tetőfokát a napba öltözött Asszony és a Jelenésekbe látott Sárkány között? (Lásd például az 1977-es karácsonyi üzenetet.)

(„Szeretett fiaim, imádjuk Őt együtt, mert Ő valóban az Isten Fia! Olyan hatalmat kaptatok – a pappá szenteléskor – amely hasonlóvá tesz benneteket égi Édesanyátokhoz. Amikor a szentmisét bemutatjátok, ti is világra hozzátok Fiamat. A pap szavai által Jézus  valóban jelenvalóvá válik az átváltoztatott Ostyában. Az Oltáriszentségben Jézus Valóban jelen van. Testével, Vérével, Lelkével, Istenségével! Egykor barlang fogadta be, most az oltárok köve. A csecsemő lágy vonásai elfedték Istenségét, ma a kenyér fehér színe rejti el!

Ezen a szent éjen anyai Szívemet újból fájdalom marcangolja, látván, hogy még a papok között is kétely támad Fiam, Jézus Isteni jelenlétét illetően az Oltáriszentség titkában! És így terjed a közömbösség az Oltáriszentség iránt, csökken az imádás és az ima, naponta szaporodnak a szentségtörések azok részéről, akik halálos bűn állapotában (járulnak szentáldozáshoz s. k.)  közelednek hozzá. Sajnos a papok között is egyre többen vannak, akik bemutatják ugyan a szentmisét, de többé már nem hisznek! Közülük néhányan tagadják Fiam, Jézus valóságos jelenlétét, mások pedig kizárólag a szentmise bemutatásának idejére akarják korlátozni, ismét mások viszont csak szellemi jelképes jelenlétté fokozzák le. (protestáns módra s. k.). Ezek a tévedések terjedőfélben vannak, bár a tanítást világosan megerősítette a Tanítóhivatal, és elsősorban a pápa. (VI. Pál, és máma, 37 évre rá, elérkeztünk a megnyilvánulás idejéhez. s. k.)

Sajnos eljön az az idő, amikor mindinkább követik ezt a tévtant, az Egyházban szinte megszűnik az imádás és a szent Áldozat illata. Ezzel tetőfokára hág a pusztulás utálatossága, amely behatolt az Isten szent templomába!” az üzenet részletek s. k.)

Olvassuk el újra II. János Páltól a Mane nobiscum Domine, Ecclesia de Eucharistia, és XVI. Benedektől a Sacramentum Caritatis írásokat.

Ecclesia de Eucharistia 10, 25, 36, 52: „Olykor meglehetősen csonkán értelmezik az Eucharisztia misztériumát.  Megfosztván áldozati jellegétől, úgy tekintik, mintha nem volna egyéb, mint egy testvéri összejövetel, étkezéssel. (...) (nagyon „Neós” azaz Kikó megközelítés s. k.) Az Eucharisztia túlságosan nagy ajándék ahhoz, hogy megengedhetne leszűkített és kétértelmű értelmezéseket.” „Senkinek sincs megengedve, hogy lebecsülje a ránk bízott Misztériumot: túlságosan nagy ahhoz, hogy bárki megengedhesse magának, hogy olyan önkényességgel bánjék vele, ami nincs tekintettel szent jellegére és egyetemes természetére.” (Beleértve Róma püspökét is, legyünk éberek!)  

„Ezért helyesen írja elő a Katolikus Egyház Katekizmusa: - Annak, aki súlyos bűn tudatában van, meg kell gyónnia, mielőtt a szentáldozáshoz járul. – Ezért újra meg kívánom erősíteni, hogy érvényben van, és mindig is érvényben fog maradni az Egyházban a törvény, amellyel a Trienti Zsinat konkretizálta Pál apostol komoly figyelmeztetését és megparancsolta, hogy az Eucharisztia méltó vétele érdekébe – előbb meg kell gyónni, ha valaki halálos bűn tudatában van”.   

„A lelkipásztorok feladata, hogy személyes példájukkal is előmozdítsák a szentségimádást, különösen a szentségkitételt  és a szent színek alatt jelen levő Krisztus imádását. Jó Nála lenni, a keblére hajolni, mint a szeretett tanítvány (vö. Jn 13,25), érezni az Ő szívének végtelen szeretetét. (...) ugye érezzük sürgető szükségét, hogy hosszasabban elidőzzünk lelki társaságban, csöndes imádásban, szeretetünket kifejezve a Legszentebb Szentségben jelenlevő Krisztusnál?”

Vessük ezt össze az  1987. augusztus 21-i és 1986. augusztus 8-i üzenettel. Az 1992. július 1-én kelt üzenetben ezt olvassuk: „Úgy mutatkozzatok meg mindenki előtt, mint az Én kicsiny fiaim, mint a Nekem szentelt papok, mint ezeknek az utolsó időknek az apostolai. A ti fényeteknek egyre erősebben kell ragyognia a nagy sötétségben, ami az emberiséget és az Egyházat elborította. Papi szeretetetek legyen anyai jelenlétemnek jele”.

„Arra vagytok hivatva, hogy mindinkább az Oltáriszentségben jelen levő Jézus apostolaivá és új vértanúivá váljatok” (1978. július 13.). „Mert most már beléptetek a tisztulás legfájdalmasabb, legsötétebb szakaszába és  az Egyházat rövidesen egy újabb, eddig még nem ismert rettenetes üldözés fogja megrázni”. (1988. november 12. ).

Ő, az Eucharisztiában jelenlévő Jézusunk, a mennyország örök napja, aki teljes Erejével tűz, amely ég, de nem éget el, legyőzhetetlen reménnyel akarjuk várni dicsőségben való visszatérésedet: Mennybemeneteledkor az angyalok megmondták az apostoloknak: „Jézus úgy jön el ismét, amint szemetek láttára a mennybe ment”. Jézus, hogy az Oltáriszentség igazságát igazolja, ezt mondta: amikor látjátok, hogy az Emberfia fölmegy a mennybe”, most pedig azt mondjuk: „akkor látni fogjátok, amint az Emberfia visszatér a mennyből”, akkor látni fogjuk Eucharisztikus hitünk igazolását, reményünk megvalósulását és a papi szeretetünk beteljesülését.

Rátok bízom, akik felelősök vagytok, hogy ismertessétek meg ezt a levelet a Máriás Papi Mozgalom tagjaival, hogy átolvassák és jól átelmélkedjék! Mindenkinek szívélyes üdvözletemet küldöm, papi áldásommal +.

Várom válaszotokat, hogy közöljétek velem híreiteket. Mária Szeplőtelen Szívében a ti kis testvéretek don Laurent Larroque

 

Ui. A Körlevélben feltüntetett fontosabb üzeneteket teljes terjedelmébe leközlöm a Kék könyvből KIEGÉSZÍTÉSEK címszó alatt, a kívül álló, de eligazodni vágyó testvéreink segítségére.

Testvéri szeretettel Imre. Áve Mária!