A katolikusok „árulása”

2013.08.24 19:53

A katolikusok „árulása”

(forrás: www.katholisches.info – 2013. június 17.)

2013. június 14-én kezdődött Rómában az Urbaniana Pápai Egyetemen az élet védelmében rendezett nemzetközi konferencia, melyet Burke amerikai bíboros szervezett. Burke bíboros beszédét Massimo Introvigne – a La nuova Bussola Quotidiana katolikus internet híroldal egyik szerkesztője – foglalta össze, aki személyesen jelen volt a gyűlésen.

Burke bíboros sajnálatát fejezte ki a milliárdos lobby miatt, mely a fogamzásgátlás kultúrájáért, az abortuszért és a család ellen hallatlan erővel folytat harcot. Bár nem említette meg Bill és Melinda Gates nevét, akik az élet elleni kampányra a legtöbb pénzt adják, de olyan direkt beszélt, mintha megnevezte volna őket. És való: eme roppant pénzáramlásnak köszönhető, hogy a fogamzásgátló-, abortusz- és homo-propaganda minden nap ránk telepszik a film, a tévé, a regényeken stb. keresztül.

Burke bíboros tovább is ment, és a következő kérdést járta körül: Miért olyan sikeresek ezek a kampányok? Mégha annyi pénzt is adnak ki értük, nem ez a fő, hiszen valójában arról van szó, hogy a halált árulják nekünk, amit még ennyi pénz mellett sem szabadna ilyen könnyen elfogadni. A kérdésre a bíboros a választ is megadta: A halál kultúrája nem csak a természetes és keresztény igazság ellenségeinek agresszivitása miatt ilyen sikeres, hanem a katolikusok soraiban tapasztalható hit-zűrzavar miatt is.
     A bíborosnak igaza van: sok katolikus van – beleértve néhány püspök is –, akik a katekizmust és a tanítóhivatalt a fogamzásgátló szerek, az abortusz, az eutanázia és a homo-partnerség kérdéseiben meglepő és megdöbbentő engedményekkel árulják el. És a bíboros jól tette, hogy emlékeztetett arra, hogy mindez 1968-ban kezdődött, amikor sok teológus elutasította a Humanae vitae enciklikát. A fogamzásgátló szerek kérdése nem mellékes dolog, mondta Burke; az a katolikus, aki a fogamzásgátló szereknél enged, más kérdésekben is engedni fog.

A bíboros csak röviden érintett egy további pontot, ami azonban mégis döntő fontosságú. A halál kultúrája nem csak azért győz, mert a katolikusok egy része az igazságot az erkölcs területén [is] elárulja. Azért győz, mert katolikusok millióit, akik a tan területén hűek a katekizmushoz [milliói?], a teológia és a történelem interpretációja területén, és ezzel pszichológiai síkon, a relativizmus diktatúrájának rabjaivá tették.
     A probléma, mellyel sokat kell foglalkoznunk, az, hogy nagyon sok katolikus hallgatólagosan elfogadja azt a tézist, hogy a forradalmi „vívmányokat” állítólag nem lehet visszavonni.

Úgy gondolják, hogy „nincs többé vissza”, mert bizonyos változások „irreverzibilisek”. Az irreverzibilitásról alkotott elképzelés nem csak a progresszív teológusokat és püspököket győzte meg, hanem sok konzervatív, sok katolikus vezetőt és papot is, akik a katekizmus igazságait az erkölcs kérdéseiben [eddig] nem tagadták meg.
     Úgy gondolják, hogy a történelem lineárisan fejlődik, és hogy ezért az önmegtartóztatás, az abortusz, a homo-„házasság”, az eutanázia – holnap a „születés-utáni” abortusz, azaz a beteg és nem-akart gyerekek megölése – irreverzibilis folyamatok eredménye. Úgy vélik, hogy már késő ezeken változtatni, a folyamatokat legfeljebb feltartóztatni lehet rövid időre, de végleg megakadályozni és visszafordítani lehetetlen.
     Még azok is, akik a homo-„házasság” ellen harcolnak, ezt csak a saját meggyőződésükre való tiszteletből teszik, de nem bíznak a sikerben, mert a „történelem menete” más. Az emberek többsége áldozata a fejlődés-mítosznak és a lineáris történelem-fejlődésről tanított felvilágosodás ideájának, melyek a relativista világszemlélet tartóoszlopai, melyek szerint az igazság soha nem abszolút, hanem mindig az idő gyermeke.

Vagy kiszabadítjuk magunkat e babonák alól, melyeket a relativizmus diktatúrája nap mint nap az agyunkba és a szívünkbe döngöl, vagy az életért és a családért folytatott harc máris véget ért, elvesztettük és a homo-„házasság”, az eutanázia és a végén még a már megszületett nem-kívánatos gyermekek „abortusza” is mindenütt törvényerőre emelkedik.
     Fel kell tárnunk, hogy az, ami „fejlődés” nem magától az, hanem sokkal inkább a hatalmasok által eldöntött folyamat, olyanoké, akik saját döntésüket mindenkire rá akarják erőszakolni.

A „visszafordíthatatlan” változások ideája felett úrrá lenni azért olyan nehéz, mert már sok elvesztett csata gyülemlett össze. Mégis tudatosítani kell magunkban, hogy a történelemnek nem az emberek által előre meghatározott és szükségesnek tartott folyása van. A csatákat emberek nyerik és vesztik el, és a keresztények számára a gonosz egyetlen győzelme sem „irreverzibilis”. A nemzeti szocializmus és a szovjet-kommunizmus is legyőzhetetlennek tűnt és visszafordíthatatlannak, és mégis elbuktak.
     Azt hinni, hogy a gonosz irreverzibilis és legyőzhetetlen, végülis nem más, mint annak a történelmi kétségbeesésnek egy része, mely – ahogy ezt nekünk Ferenc pápa [?] szinte minden nap tanítja – az ördögtől származik. [Egyszerűen fantasztikus, ahogy ezek az újságírók reszketnek, hogy ha egy kicsi igazságot leírnak, elvesztik VIP-pozíciójukat, és ezért ilyenkor gyorsan a legalázatosabb stílusban hajbókolnak egyet a gonosz előtt. És az is, hogy minimum kétezer éves igazságokat mindig az utolsó pápa (?) teljesen új találmányának jelentik ki.]
     Csakhogy az ördög sem legyőzhetetlen, ellenkezőleg, Urunk Jézus Krisztus már legyőzte. Több ennél: szigorúan véve a történelemnek nincs más értelme, mint az Úrnak a gonosz, a halál és a Sátán felett aratott győzelme [ez is benne van minden hithű katekizmusban]. Hogy nekünk is részünk legyen a történelem ezen egyetlen igazi értelmében, Urunk e régi és mindig új győzelmében, fel kell szabadítanunk magunkat a fejlődés-mítosz babonája alól. Ez csak a tanulás, az elmélkedés és az ima útján lehetséges.